10. rész

Érzelmek tengerén

xVictoriax

Gyenge vagyok. Szánalmas. Hisztis. Olyan, amilyen soha életemben nem akartam lenni, és még nem is voltam. De mióta megismertem Harryt, mindig az leszek, ami nem akarok lenni. Egy liba, mint minden átlagos, túlfűtött tini. Pedig nem, nem vagyok ilyen. Nem is tudom hova lett Victoria Perfect, akinek van önbizalma, mindig gyönyörű és nem mutatja a gyengeségét mások előtt. De elvesztem, és nem tudom bánom-e, ami már óriási hiba. Az a nagy kérdés, hogy vissza pörgetném-e az idő kerekét ha tudnám. Annyira idiótának érzem magam amiatt, hogy ezt megkérdeztem magamtól. Tudom, biztos vagyok benne, hogy nem tenném. Nem futnék vissza a múltba vakon, elbújva az érzéseimtől. Miután megtörténne úgyis hiányozna az az ember akit alig egy hete ismerek. És aki most itt ver halálra egy fickót miattam. Meg szeretném állítani, nehogy hülyeséget csináljon. Viszont nem tudok felkelni. Összekuporodva egy sarokban bujkálok, míg a megmentőm ordít és teljesen magánkívül van. A könnyeimtől nem látok sokat, de ha ez így folytatódik a srác halott lesz, Harry meg fogja ölni. Kimerült vagyok, csak haza akarok jutni és aludni, elfelejteni ezt az egészet. De nem hagyhatom itt Harryt, muszáj, hogy abbahagyja. 

- Harry... - nyögöm felé halkan.

Még csak ide sem fordul. Tovább püföli az idegent a szemem láttára. Félek, rettegek, hogy ennek talán nagyon rossz vége lehet. Most rajtam a sor, hogy megvédjem őt. Feltápászkodom a falnak dőlve. Úgy érzem a mellkasom kiszakad a helyéről. Összeszeretnék zuhanni, hogy ne érezzem ezt a rettentő fájdalmat az oldalamnál. Felszisszenek, de állva maradok. Kibírom Harryért. Megmentett engem miközben a legrosszabb helyzetben éltem át a legborzalmasabb rémálmomat. A minimum az, hogy most én segítek neki. Megint közelebb dülöngélek, de borzalmasan fáj. Elviselhetetlen. Soha nem éltem még át ekkora kínszenvedést. Nem bírom ki, hogy ne sikítsak fel. Zihálok, miközben lehajtom a fejem. Valaki összeesik mellettem, morog egyet közben. Megfogják a derekam. Ismerem ezt a kezet, ezt az illatot, a bizsergést a bőröm alatt. A fejem a mellkasára hajtom, és összekönnyezem a pólóját. Eközben lágyan a hajamat cirógatja. Majd elernyed a testem, és mindenestül felemészt a sötétség.

xHarryx

Szar az érzés, hogy így kell látnom. De még rosszabb a tudat, hogy miattam történt minden. A rohadt életbe! Ha nem engedem el egyedül... Jobban kellett volna rá figyelnem. Ennyire fasz is csak én lehetek. Vacog a karjaim közt, mikor kilépünk az utcára. Lézengenek páran. Itt töltik majd az éjszakájukat is az tuti. Aztán úgy kelnek fel, hogy nem tudják mi volt. Majd kiderül, hogy fűvel-fával dugtak még az este. Ezen mindenki átesik legalább egyszer. Velem többször is megesett már. Akkor magasról leszartam az egészet. Jól éreztem magam, minden csaj utánam epekedett. Csak választanom kellett, ki mikorra kell. Nem volt tartós kapcsolatom, és nem is terveztem ilyet. És akkor jön, hogy mikor megláttam azonnal rabul ejtette a szívemet. Ami azért kurva nagy hülyeség, mert csak le akartam fektetni. Nem akartam tőle márt, csak azt mint a többieknél. De amit én eltervezek az kibaszottul nem úgy történik. Ezt már megtanultam. 

Előkotrom a kulcsomat és kinyitom a kocsim. A hátsó ülésre fektetem a drágát, majd beszállok a vezetőülésre. Gázt adok, és már száguldunk is a kihalt mellékutcákon. Alig tíz perc múlva már a házam előtt parkolok. A karjaimba kapom, és bemegyek vele a "nem valami luxus, de nem is putri" kérómba. Nem az én világomba való a csaj, aki már másodjára jár itt. Ő olyan gyengéd, sértetlen és ártatlan. De én bemocskolom, már csak a jelenlétemmel is. Nem mintha bűntudatos ember lennék. Hiszen többször úsztam már meg a börtönt, egyszer lőttem is és nem a gyengeségemről vagyok híres. Uhh, ha a drága megtudja miket is csináltam... Kétségkívül sokan beszélnek rólam, de ő csak most költözött Los Angelesben, még nem juthatott a fülébe. 
Befektetem az ágyamba, és betakarom a törékeny, ámde imádnivalóan dögös testét. Gyors letusolok, és magamra kapok egy boxert és pólót. Befekszem mellé, és bebújok a takaró alá. Felé fordulok és csak nézem, hogyan rebeg meg egy-két percenként a szempillája. Azt mondják, ilyenkor álmodik rosszat az ember. Nem akarom, hogy rossz álmokat kelljen átélnie. Valamiért egyre jobban kötődöm hozzá. Ez veszélyes és őrültség. El fogom rontani. Az egész életét a feje tetejére állítom majd. De ezt - ebben a csodás pillanatban - leszarom. Meg fogom bánni, de nem most. Ki kell élveznem ezt a helyzetet. Lehunyom a szemem, és közelebb húzom magamhoz. Így alszunk el, egymásba gabalyodva.

xVictoriax

Elég korán ébredek. Vagyis szerintem így van, mert Harry még mindig alszik. Kicsit megrémültem, mikor mellette találtam magam. Egy ágyban. De aztán eszembe jutott, mik történtek az éjjel. A szememet szúrták a könnyek. Nem bírtam nem gondolni arra a srácra. Összemocskolt. Soha nem tudom majd lemosni magamról a koszos mancsait. Még ha Harryn kivül más nem is tudja,én tudom, és csak ez számít. Összekucorodtam a paplan alatt, és a fekvő fiú felé fordultam. A szeme csukva, és a hosszú, sötét szempillái a bőrén nyugodtak. Ha ránézek mindig eszembe jut, hogy milyen gyönyörű valójában. De ez mindig csak addig szokott tartani, amíg ki nem nyitja a száját. Ekkor téved a tekintetem az ajkaira. Vágyom rá, a csókjaira, de ezt neki nem kell tudnia. Csak rontanék a helyzetünkön. Ha egyáltalán van olyanunk. Nem tudom hányadán állunk éppen, de minden rosszra fordulna ha megtudná, hogy én már érzek valamit iránta. Olyan hirtelen jött ez az egész. Az érzés felé. SENKI nem jelentett még ennyit. A szüleimet nem is ismerem, másom pedig nincs. Tovább bámulom vigyorogva a "kiszemeltemet". Mosolyra húzódik a szám, a látványától.
- Alvó oroszlánt figyelni veszélyes dolog. - mondja rekedtes hangján.
- Nem is néztelek! - nyögöm halkan.
Soha, soha nem vallanám be neki, hogy róla álmodtam tegnap, és reggel is őt bámultam, mint valami idióta. Biztos a szemeim is majdnem kiestek a helyükről. Sóhajt egy nagyot, és elhelyezkedik az ágyban. Pár perc néma csönd után a keze már nincs maga mellett. Értem nyúl, és magához húz. Még a lélegzetem is elakad közben. Lehet észrevette, mert még csukott szemmel is halványan vigyorog. 
- Harry? - suttogom.
- Hmm? 
- Mit csinálsz? - mondom neki, de szerintem meg sem hallotta a dübörgő szívem miatt.
- Magamhoz láncollak. De szó szerint! - kuncog valahol a vállam hajlatánál.
Örömmel tölt el a gondolat. Összekötve. Hogy nézhetnék ki együtt? Mit tűz és víz. Vagy föld és ég. Talán hold és nap. De most ebben a pillanatban teszek rá! Csak vele akarok lenni. És most már az is biztos, hogy megbolondultam. Nem is ismerem. Muszáj legalább egy kicsikét tudnom róla.
- Mi van a családoddal? - kérdem tőle kíváncsian.
A kezei, amik eddig a hátamat simogatták, most megdermednek. Izmai feszülnek, a levegőt zihálva veszi. Elenged, és a hátára fekszik. Kezei a feje alatt pihennek, és felfelé  néz valamit a plafonon. Nem válaszol. Már tudom, hogy elrontottam a pillanatot. Kedvem lenne kikaparni a szemem, amiért ilyen disznó vagyok. Nem beszélünk többet. A csönd feszült és kínos. Ki szeretnék szaladni az ajtón, hogy ne keljen ezt éreznem. De ekkor a némaságnak lőttek, mert csilingelni kezd a telefonom. Felülök és magamhoz veszem. Egy üzenet Mike-tól.

" Vicki, tudom, hogy van valami. Régóta nem találkoztunk, még suliba se jársz be! Kérlek, könyörgök gyere el a parkba. Ha nem tudod merre van érted megyek. Csak írd le a címet, és két perc alatt ott vagyok! Beszélnünk kell valamiről... "

Kapcsolnám ki a telefonom, de Harry kikapja a kezemből a készüléket, és elolvassa. Az arca még dühösebb lesz mint előtte. És tudom, hogy kitörni készül...