26.rész

"Élvezd az életet, amíg csak lehet"

xHarryx

A kezemben remegett a telefonom. Olyan messze volt tőlem, csak a telefon kötött össze vele, és ez fájt. Lábammal idegesen doboltam, és a válaszát vártam. De ő csak szipogott, nem szólt semmit. Viszont nem rakta le, ami már jó hírek közé tartozik. Megköszörültem a torkomat.
- Victoria...
- Igen?
- Sajnálom. - nyögöm ki.
- Mit? - suttog.
- Ezt az egészet. Hogy belekevertelek a büdös életembe.
Nyel egyet, nem szól semmit. Sóhajtok.
- Kellesz nekem. - mondom rekedtesen. - Mióta nem vagy itt egy órát is csak nagy nehezen alszom. Alig eszek, nyugtalan vagyok. A kurva életbe is, hiányzol.
Hangosan felsír, nekem pedig darabokra törik a szívem, ha van olyanom egyáltalán. Én tettem ezt vele, én változtattam ezzé. Miattam fáj neki.
- Ne, kérlek ne sírj!
- Akkor mondd meg Harry, mit tegyek?! Neked az úgy is annyira megy, parancsolgatni! - csattan fel. - Miattad majdnem megöltek három nappal ezelőtt, engem keresnek helyetted! Én leszek hulla pár héten belül, nem te!
- Sose hagynám, hogy bajod essen. - fullad el a hangom.
- Tényleg? Kórházban fekszem már vagy hat napja, és megzsarolt egy tök idegen srác veled kapcsolatban. Fegyvere volt!!! Megölt volna, ha Mike nem jön be.
A kezem szorosabbra fogja a telefont.
- Mi történt? - szűröm ki az összeszorított ajkaim közül.
- Csak hagyj békén kérlek! A temetésemre sem vagy meghívva. - majd megszakad a vonal.
Dühöm csak úgy szárnyal az egekben. A kurva életbe! Kinek volt hozzá bátorsága, hogy az én tulajdonom zaklassa?! Hozzávágom a telefont a falhoz, egy haragos kiáltás mellett. Leülök, a kezembe temetem az arcom, és agyalok. Mi a faszomért van kórházban? Ki tette ezt vele? Ki baszogatja?!
- Harry?
Felnézek és Louisal találom szembe magam.
- Mit akarsz?! - förmedek rá.
- Mi bajod van? - érdeklődik kedvesen.
- Na bazdmeg, micsoda?! Victoria ezüstálcán van kínálva azoknak a mocskoknak, mi meg nem tudjuk, hol a faszomban van! - kiáltok rá.
- Dehogynem tudjuk. - vigyorodik el.
Érdeklődve nézek fel. Haragom szertefoszlik, miközben az őszinte kék szemeibe nézek.
- Lekerestem a mobiljáról.
Felpattanok, és felveszem a bőrdzsekimet, már a cipőnél tartok mikor megkérdezem mit derített ki pontosan.
- Berlinben van, a központi kórházban. 6 napja fekszik ott, ma van a 7. És délután 18 óra körül engedik ki, a vizsgálat után.
- Sietnünk kell, mielőtt hazamegy, és megtalálják. - idegeskedem. - Add a telefonod!
A kezembe nyomja, én pedig körüzenetet írok a bandának. Utazunk Berlinbe.

xVictoriax

- Úgy látszik kisasszony, itt minden rendben van. - vigyorog az orvosom.
- Akkor haza mehetek? - csillan fel a szemem.
- Még alá kell írnia néhány papírt, olyan 10 percbe telhet, és indulhat is.
- Köszönöm!
Felhívom Mike-ot.
- Helló! - köszön.
- Szia! Képzeld, kiengedtek! Értem tudsz jönni? - hadarom lelkesen.
- De jó! Azonnal megyek. Légy jó, mindjárt ott vagyok! - teszi le boldog hangon.
A telefonra nézek és eszembe jut Harry. Elvigyorodok, miközben lecsorog egy könnycsepp az arcomon. Ő a legeslegjobb dolog ami velem történhetett, és egyben a legrosszabb. Nemsokára itt vannak értem a bélgyilkosaim, és soha többet nem láthatom. De legalább elmondhatom magamról, hogy én igenis megtaláltam a "Nagy Őt".
Becsomagolok a bőröndömbe, és indulásra készen vagyok. Pont időben dugja be a fejét az ajtón Mike.
- Kopp-kopp! Na ki gyógyult fel?
- Ez azért kicsit túlzás. - nevetek fel.
- Miért? - vág durcás képet.
Ledobom magamról a takarót. Elképed mikor meglátja a gipszbe vont lábam, és a gézbe kötözött kezem.
- Uhf, elég ronda. - húzza el a száját.
- Ja. - dünnyögöm.
Felveszi a földről a fekete bőröndömet, és kifelé baktat. Még egyszer szétnézek a szobámban. Megakad a szemem a széken, ahol az a srác ült.
- Szóval te vagy Styles madárkája.
Összerándul a gyomrom. Harry "madárkája".
- Pedig itt most mindent elmondasz, amit csak tudsz. Vagy nm lesz jó vége. Érted, virágszálam?
Igen, most már mindent értek, és itt vagyok, várom, hogy gyere.
- Jösz? - néz vissza Mike.
- Igen, persze!
Kisétálunk az ajtón. Eddig voltam biztonságban, most pedig itt vagyok én, a kis nyulacska a nagy réten, tele körülöttem köröző ragadozókkal. Ilyenkor a zsákmány félelmet érez, és menekülni kezd. De úgy is megtalálják. Ezt tanultam én Harrytől. Futni hiábavaló. Szembenézek a sorsommal, még ha a halál is vár rám a végén. Így hát félelem nélkül, olyan nagy léptekkel, ahogy mankóval tudok, átszeltem az aulát. A recepciónál aláírtam a dokumentumokat, átvettem a fájdalomcsillapítómat, megvártam amíg elmagyarázzák mit hogyan csináljak otthon. Aztán kisétáltunk a parkolóba. És ezt mind félelem nélkül tettem.
- Go a végtelenbe! - mosolyog Mike a volán mögött.
- Ahogy mondod! - vigyorgok rá vissza.
Bekapcsolja a rádiót, miközben végigszáguldunk az utakon. Éppen Imagine Dragonstól, a Demons megy. Az elején dúdolgatom, majd hangosan énekelni kezdek. Mike csak nevet, miközben letekerem az ablakot, és a hajam az arcomba csapkod.
- Mit csinálsz? - mosolyog.
- Élvezem az életet, amíg lehet.
Az arckifejezése borús lesz, és komoly.
- Ugye tudod, hogy nem fogsz meghalni? Ez csak egy csonttörés, néhány zúzódás, és egy húzódás. - sorolja az ujjain számolva a bajaimat.
- Tudom.
Másba fogok belehalni, nem ebbe. Előre is sajnálom, hogy egyedül maradsz majd. Tudom, hogy szeretsz, nem akarok fájdalmat okozni. - gondolom.
- Akkor?
- Minden napot úgy élj meg, mintha az utolsó lenne.
- És te ebben hiszel? Így cselekszel?
- Ez a mottóm. - nevetek fel.
Elmosolyodik majd velem énekel. Nem is rossz a hangja. Mondjuk, hogy is gondolhattam, hogy az? Ugyanúgy énekszakos volt, mint én.
Mikor hazaérünk, beviszi a szobámba a cuccokat, majd ágyba tuszkol. Egészen 20 óráig sürög-forog, rendel pizzát, filmet keres, betakargat, meleg teát hoz. Mintha az anyám lenne ,aki nem volt. Bár elég furcsa Mike-ra így gondolni, de azért örülök, hogy gondomat viseli.
- Köszönök mindent Mike, de most már ülj le te is!
- Biztos nem kell semmi már? - néz körbe. - Nem felejtettem el valamit?
- Biztos vagyok benne, hogy nem.
Ekkor nyikorog a bejárati ajtó. Felkapom a fejem, és rémülten a barátomra nézek.
- Nem zártad be az ajtót?! - suttogom.
- Mondtam, hogy elfelejtettem valamit!
Kikerekedik a szeme, és ijedten néz körbe. Szabálytalanul lélegzik. Kiveri a víz.
- Nyugodj meg, kérlek! Csak értem jöttek. Bújj be a szekrénybe! Gyorsan! - sürgetem.
- Mi? Nem, nem hagylak egyedül!
- Dehogynem! Kérlek, a kedvemért.
- Nem. - szögezi le.
Az ajkamat harapdálom. Nem gondoltam, hogy akkor jönnek, mikor Mike is itt van. Nem fogják életben hagyni. Nem hagyhatom, hogy miattam bántódása essék!
- Figyelj rám! - mélyen a szemébe nézek. - Nincs semmi baj. Csak búj el. Ha gondom lenne, csak sikítok, oké?
Lassan bólint.
- A gardróbodban felhívom a rendőrséget. - befut, a mobiljával együtt.
Felülök az ágyban, felkészülve mindenre. Hallom, ahogy minden szoba ajtaját betörik, hogy Bertha sikít, majd egy csattanás. És síri csend lesz. A lámpák kialusznak, az áram elmegy. Felugrok, már amennyire gyorsan tudok, és bezárom a szekrényt, ahová Mike elbújt. Visszaülök a sötétségben az ágyamra, és várom, hogy jöjjenek. Újabb szoba ajtaja puffant, pont mellettem. Már a hangjukat is hallom.
- Biztos, hogy itt van Lucas?
- 1000%
A hangjáról felismerem "Lucast" aki a kórházban is volt.
- Ezt majd még befejezzük!
Igazad volt, befejezzük. Itt a vége Lucas. Betörik az ajtóm, én pedig felnézek.
- Meg van! - kiált ki valaki.
Tágra nyitja a bejáratot. Cipők zaja lepi el a házat. Sok árnyékba bugyolált férfi jelenik meg. Az egyik sokkal magasabb mint a többi. Helyet adnak neki, és őt engedik be elsőnek. A vezér. A haja platinaszőke, egyik fele befestve feketére. Szájában, és az orrában is van egy-egy piercing. Bal fülében fültágító. Megjelenése tekintélyt parancsoló, hűvös. Pont mint Harry, csak az a különbség, hogy neki igénye is van, ellentétben ezzel.
Elém lép, én pedig lehajtom a fejem. Erre leguggol, és a mogyoróbarna szemével engem vizslat. Kiválaszt egy tincset a hajamból, és megszemléli a kicsit sötétebb árnyalatú, szőke hajamat.
- Gyönyörű vagy. - állapítja meg. - Most már értem, hogy lehetsz Styles csaja. Elszöktél?
Nem válaszolok.
- Nem tanított meg a jó modorra? Tudod virágszál, ha kérdeznek, te válaszolsz! - a hajamnál fogva rángat fel maga elé.
Az égő érzés miatt könnybe lábad a szemem. Nem, nem sírhatok! Főleg nem ezek a mocskok előtt!
- Elszöktél?
Csönd.
- Kérem a pisztolyt! - mondja nyugodt hanggal az egyik emberének.
Ő azonnal tejesíti a parancsot. A fegyvert a kezemhez érinti.
- Nem öllek meg, mert információkra van szükségem. De ha nem válaszolsz, inkább a halált kívánod. - köröz körülöttem. - Meglövöm az összes végtagodat, ha kell többször is. Addig amíg nem kezdesz el fecserészni, madárka.

Remélem érdekes rész lett! :) Várom a véleményeket! :*