Nyelv

2014. június 15., vasárnap

27.rész

 Jó időzítés

xHarryx

- Esküszöm megölsz minket Styles. - dünnyögi mellettem Chris.
Gyilkos pillantást vetek rá.
- Néz előre! - kiált Louis.
Kikerülöm a fát, amire majdnem felkenődtünk.
- Nem kéne lassítani? - kérdi Louis.
- Nem, nem kéne.
Nem tudok rendesen a vezetésre koncentrálni, mikor már biztos vagyok benne, hogy Michael-ék már a házban vannak. Vele. Erősebben szorítom a kormányt, és elhagyom a 180-as sebességhatárt. Még belegondolni se merek mit csinálnak vele.
- Mennyi idő még?!
- Ha így haladunk. olyan 10 perc.
Gyorsítok.
- Akkor 5. - sóhajt fel Aadam.

xVictoriax

- Kész vagytok már? - förmed a csatlósaira a főnök.
- Egy pillanat.
A két kezem, már az ágyhoz kötve, a lábaimmal babrálnak még. Mikor kész vannak, alázatosan a vezér mögé sorakoznak. Ő pedig felém közelít.
- Tudod babám, elég kiszolgáltatottnak nézel így ki. - mér végig, közben megnyalja az alsó ajkát.
Az arcom kiporosodik a mérhetetlen undortól és haragtól. legszívesebben agyonrugdosnám a fickót. Az ágykeretbe támaszkodik, és fölém hajol. Elvigyorodik, és én észreveszem a sárgás fogait.
- Sokat változtál.
Elakad a lélegzetem.
- Ne. - suttogom.
- De-de kislány, a bácsi visszatért.
Felkiáltok, és vergődni kezdek alatta.
- Tűnjön el! - ordítom.
- Vicki? - kiált rémülten Mike, majd a szekrény ajtaját kezdi el ököllel verni.
- Van csodafiúd? Oh, hogy mit fog ehhez Styles szólni. - kacsint rám. - Hozzátok ki a srácot!
- Ne, hagyja békén!
Röhög, és inti az egyik csatlósát. Könyékkel betöri a gardróbom, és két kézzel benyúl a barátomért.
- Hagyjanak minket békén! - sírok fel.
Senki sem figyel rám. A szüzességem elrablója már a melleimet bámulja. Kicsit elcsúszott a dekoltázs, és néhol kikandikál a melltartóm. Rémülten sikítozok alatta. Visszajutottam oda, ahonnan elmenekültem már egyszer.
- Elszórakozhatunk, aztán majd elmondod amit tudni akarok. - dönti el.
- Ne!
- Ne bántsa! - hallatszik Mike kiáltozása a folyosóról. - Hagyja békén!
Széttépi a pólómat, ami darabokban hullik a földre. Fekete anyag, a fehér szőnyegemen. Sötétség és fény. Harry és én.
- Harry meg fog ölni. - suttogom.
Hirtelen felnéz.
- Meg fog büntetni ezért. - bólogatok.
- Sose talál meg. - kuncog.
- Biztos vagy te ebben? - hallok egy rekedtes hangot a sötét sarokból. - Mert én nem.
Ott áll. A haja kócos, a szeme sötéten villog, és ugrásra kész.
- Szállj le róla! - utasítja nyugodtan.
- Gyerünk srácok, öljétek meg! - legyint az ajtó felé, majd hozzám fordul, és a melltartóm birizgálja.
- Hagyj békén! - sikítok.
És egyszer csak lekerül rólam. Lövöldözés. Nyögések. Kiáltások. Fekszek az ágyban, és bőgök. A kezem fáj a rám nehezedett súlytól. Szerencsére a lábam nem, mert a gipsz elég kemény volt.
Csend lesz. Minden elhalkul körülöttem. Fekszek a sötétben, és várok. Várom, hogy Harry értem jöjjön. Semmi se történik. Lassan kezdek megijedni, hogy talán meghalt, hogy egy golyó eltalálta. Mike sincs sehol. Egyedül vagyok? Meghaltak, itt hagytak? Újabb könny szántja végig az arcom.
- Harry... - suttogom.
Csak a fejem rázom. Nem, nem lehet.
Újra felém kerekednek. De most sokkal gyöngédebben mint az előbb. Szinte már nem is érzem. Egyedül az illat, amit beszívok, a lehelete az orcámon emlékeztet arra, hogy igenis itt van. Szipogok párat, miközben a zöld szemekbe nézek.
- Na, meghaltál? - kérdi halkan.
- Nem.
- Mondtam. - simít végig a nyakamtól a kulcscsontomig. - Sose hagynám, hogy megöljenek.
Az ajka az enyémre simul, és szenvedélyesen forr össze. A kezem a haját szántja izgatottan, és csókolok vissza erősen. Az egyik keze a csípőmet simogatja, a másik a fejem felett, arra támaszkodik. Elmélyíti a csókot, és minden zeget, zugot már ismerten járja át újra és újra. Én pedig alatta nyögdécselek halkan, ő pedig rajtam kuncog. A két kezem elveszi a hajától, és a fejem fölé húzza, és ott tartja. Nem is lenne baj ebből, de a sérült kezem is az ő keze alatt pihen. Felszisszenek. Abbahagyja, és riadtan néz rám.
- Mi az?
Nyöszörgök egy sort.
- Victoria! - kiált. - Mi van?
- A kezem... - dünnyögöm.
Elenged. Felülök, ő pedig leszáll az ágyról. Kidüllednek a szemei, mikor meglátja a gipszem, és a kezemen a gézt, amit most átitat a vér.
- Louis! - ordít ki.
Felkocok, és belép a szobámban.
- Mi a baj?
Felém bök a fejével, mire ő is idenéz. Élesen szívja be a levegőt.
- Mi történt? - jön oda hozzám.
Mielőtt megszólalhatnék, Harry nyugodtan megszólal.
- Állj!
Louis megáll félúton, és kérdőn néz felé. Harry leveszi a fekete dzsekijét, és rám adja. Louis felnevet mögötte.
- Tudod, hogy nem próbálkoztam volna.
- Nem bízok meg senkiben sem, ha róla van szó. - morogja.
Bólint, majd megint felém indul.
- Mesélj! - ül le mellém.
Harry az ablakon néz kifele.
- Elütöttek.
- Micsoda?! - fordul hirtelen hátra.
Nyelek egyet, és Harryre nézek.
- Véletlen volt.
- Értem. - válaszol helyette Louis. - Pillanat, és kicserélem ezt a kötést.
Harry arca kemény, Louis-é pedig nyugodt. Mekkora különbség van kettejük között. Nem is értem, hogyan bírják ki egymás társaságát? Örök rejtély marad számomra.
Mikor Louis elintézi a sérülésem Harry a karjába kap, és kisasszézik a házból. Orrom a pójába fúrom, és beszívom a férfias illatát. Megfeszülnek körülöttem az izmai. Egyik kezem végigfuttatom a bicepszén, mire halkan felnyög.
- Hagyd abba, mielőtt a kocsiban baszlak meg. - dünnyögi rekedtes hangján.
Felsóhajtok a gondolatra. Ahogy a teste az enyémhez simulna, és a lehető legközelebb lenne hozzám. Lehet, hogy ez a kis különválás sokat változtatott az érzéseimen. Kívánom. Akarom. Kell nekem. Annyira szorítom magamhoz amennyire csak megy.
Mikor az autóhoz érünk, leengedi a karját, hogy leszállhassak. Hirtelen kapok utána.
- Ne.. - könyörgök.
Megremeg, majd velem ül be hátra. Elterülök a hátsóülésen, a fejem az ölébe hajtom. Elindul a kocsi. Hiányérzetem támad, mintha ottfelejtettem volna valamit. Elhesegetem a gondolatokat. De egy idő múlva visszakúsznak az elmémbe és ideges leszek. Aztán beugrik.
- Mike! - sikítom, és a kocsi lefékez.

2014. június 3., kedd

26.rész

"Élvezd az életet, amíg csak lehet"

xHarryx

A kezemben remegett a telefonom. Olyan messze volt tőlem, csak a telefon kötött össze vele, és ez fájt. Lábammal idegesen doboltam, és a válaszát vártam. De ő csak szipogott, nem szólt semmit. Viszont nem rakta le, ami már jó hírek közé tartozik. Megköszörültem a torkomat.
- Victoria...
- Igen?
- Sajnálom. - nyögöm ki.
- Mit? - suttog.
- Ezt az egészet. Hogy belekevertelek a büdös életembe.
Nyel egyet, nem szól semmit. Sóhajtok.
- Kellesz nekem. - mondom rekedtesen. - Mióta nem vagy itt egy órát is csak nagy nehezen alszom. Alig eszek, nyugtalan vagyok. A kurva életbe is, hiányzol.
Hangosan felsír, nekem pedig darabokra törik a szívem, ha van olyanom egyáltalán. Én tettem ezt vele, én változtattam ezzé. Miattam fáj neki.
- Ne, kérlek ne sírj!
- Akkor mondd meg Harry, mit tegyek?! Neked az úgy is annyira megy, parancsolgatni! - csattan fel. - Miattad majdnem megöltek három nappal ezelőtt, engem keresnek helyetted! Én leszek hulla pár héten belül, nem te!
- Sose hagynám, hogy bajod essen. - fullad el a hangom.
- Tényleg? Kórházban fekszem már vagy hat napja, és megzsarolt egy tök idegen srác veled kapcsolatban. Fegyvere volt!!! Megölt volna, ha Mike nem jön be.
A kezem szorosabbra fogja a telefont.
- Mi történt? - szűröm ki az összeszorított ajkaim közül.
- Csak hagyj békén kérlek! A temetésemre sem vagy meghívva. - majd megszakad a vonal.
Dühöm csak úgy szárnyal az egekben. A kurva életbe! Kinek volt hozzá bátorsága, hogy az én tulajdonom zaklassa?! Hozzávágom a telefont a falhoz, egy haragos kiáltás mellett. Leülök, a kezembe temetem az arcom, és agyalok. Mi a faszomért van kórházban? Ki tette ezt vele? Ki baszogatja?!
- Harry?
Felnézek és Louisal találom szembe magam.
- Mit akarsz?! - förmedek rá.
- Mi bajod van? - érdeklődik kedvesen.
- Na bazdmeg, micsoda?! Victoria ezüstálcán van kínálva azoknak a mocskoknak, mi meg nem tudjuk, hol a faszomban van! - kiáltok rá.
- Dehogynem tudjuk. - vigyorodik el.
Érdeklődve nézek fel. Haragom szertefoszlik, miközben az őszinte kék szemeibe nézek.
- Lekerestem a mobiljáról.
Felpattanok, és felveszem a bőrdzsekimet, már a cipőnél tartok mikor megkérdezem mit derített ki pontosan.
- Berlinben van, a központi kórházban. 6 napja fekszik ott, ma van a 7. És délután 18 óra körül engedik ki, a vizsgálat után.
- Sietnünk kell, mielőtt hazamegy, és megtalálják. - idegeskedem. - Add a telefonod!
A kezembe nyomja, én pedig körüzenetet írok a bandának. Utazunk Berlinbe.


xVictoriax

- Úgy látszik kisasszony, itt minden rendben van. - vigyorog az orvosom.
- Akkor haza mehetek? - csillan fel a szemem.
- Még alá kell írnia néhány papírt, olyan 10 percbe telhet, és indulhat is.
- Köszönöm!
Felhívom Mike-ot.
- Helló! - köszön.
- Szia! Képzeld, kiengedtek! Értem tudsz jönni? - hadarom lelkesen.
- De jó! Azonnal megyek. Légy jó, mindjárt ott vagyok! - teszi le boldog hangon.
A telefonra nézek és eszembe jut Harry. Elvigyorodok, miközben lecsorog egy könnycsepp az arcomon. Ő a legeslegjobb dolog ami velem történhetett, és egyben a legrosszabb. Nemsokára itt vannak értem a bélgyilkosaim, és soha többet nem láthatom. De legalább elmondhatom magamról, hogy én igenis megtaláltam a "Nagy Őt".
Becsomagolok a bőröndömbe, és indulásra készen vagyok. Pont időben dugja be a fejét az ajtón Mike.
- Kopp-kopp! Na ki gyógyult fel?
- Ez azért kicsit túlzás. - nevetek fel.
- Miért? - vág durcás képet.
Ledobom magamról a takarót. Elképed mikor meglátja a gipszbe vont lábam, és a gézbe kötözött kezem.
- Uhf, elég ronda. - húzza el a száját.
- Ja. - dünnyögöm.
Felveszi a földről a fekete bőröndömet, és kifelé baktat. Még egyszer szétnézek a szobámban. Megakad a szemem a széken, ahol az a srác ült.
- Szóval te vagy Styles madárkája.
Összerándul a gyomrom. Harry "madárkája".
- Pedig itt most mindent elmondasz, amit csak tudsz. Vagy nm lesz jó vége. Érted, virágszálam?
Igen, most már mindent értek, és itt vagyok, várom, hogy gyere.
- Jösz? - néz vissza Mike.
- Igen, persze!
Kisétálunk az ajtón. Eddig voltam biztonságban, most pedig itt vagyok én, a kis nyulacska a nagy réten, tele körülöttem köröző ragadozókkal. Ilyenkor a zsákmány félelmet érez, és menekülni kezd. De úgy is megtalálják. Ezt tanultam én Harrytől. Futni hiábavaló. Szembenézek a sorsommal, még ha a halál is vár rám a végén. Így hát félelem nélkül, olyan nagy léptekkel, ahogy mankóval tudok, átszeltem az aulát. A recepciónál aláírtam a dokumentumokat, átvettem a fájdalomcsillapítómat, megvártam amíg elmagyarázzák mit hogyan csináljak otthon. Aztán kisétáltunk a parkolóba. És ezt mind félelem nélkül tettem.
- Go a végtelenbe! - mosolyog Mike a volán mögött.
- Ahogy mondod! - vigyorgok rá vissza.
Bekapcsolja a rádiót, miközben végigszáguldunk az utakon. Éppen Imagine Dragonstól, a Demons megy. Az elején dúdolgatom, majd hangosan énekelni kezdek. Mike csak nevet, miközben letekerem az ablakot, és a hajam az arcomba csapkod.
- Mit csinálsz? - mosolyog.
- Élvezem az életet, amíg lehet.
Az arckifejezése borús lesz, és komoly.
- Ugye tudod, hogy nem fogsz meghalni? Ez csak egy csonttörés, néhány zúzódás, és egy húzódás. - sorolja az ujjain számolva a bajaimat.
- Tudom.
Másba fogok belehalni, nem ebbe. Előre is sajnálom, hogy egyedül maradsz majd. Tudom, hogy szeretsz, nem akarok fájdalmat okozni. - gondolom.
- Akkor?
- Minden napot úgy élj meg, mintha az utolsó lenne.
- És te ebben hiszel? Így cselekszel?
- Ez a mottóm. - nevetek fel.
Elmosolyodik majd velem énekel. Nem is rossz a hangja. Mondjuk, hogy is gondolhattam, hogy az? Ugyanúgy énekszakos volt, mint én.
Mikor hazaérünk, beviszi a szobámba a cuccokat, majd ágyba tuszkol. Egészen 20 óráig sürög-forog, rendel pizzát, filmet keres, betakargat, meleg teát hoz. Mintha az anyám lenne ,aki nem volt. Bár elég furcsa Mike-ra így gondolni, de azért örülök, hogy gondomat viseli.
- Köszönök mindent Mike, de most már ülj le te is!
- Biztos nem kell semmi már? - néz körbe. - Nem felejtettem el valamit?
- Biztos vagyok benne, hogy nem.
Ekkor nyikorog a bejárati ajtó. Felkapom a fejem, és rémülten a barátomra nézek.
- Nem zártad be az ajtót?! - suttogom.
- Mondtam, hogy elfelejtettem valamit!
Kikerekedik a szeme, és ijedten néz körbe. Szabálytalanul lélegzik. Kiveri a víz.
- Nyugodj meg, kérlek! Csak értem jöttek. Bújj be a szekrénybe! Gyorsan! - sürgetem.
- Mi? Nem, nem hagylak egyedül!
- Dehogynem! Kérlek, a kedvemért.
- Nem. - szögezi le.
Az ajkamat harapdálom. Nem gondoltam, hogy akkor jönnek, mikor Mike is itt van. Nem fogják életben hagyni. Nem hagyhatom, hogy miattam bántódása essék!
- Figyelj rám! - mélyen a szemébe nézek. - Nincs semmi baj. Csak búj el. Ha gondom lenne, csak sikítok, oké?
Lassan bólint.
- A gardróbodban felhívom a rendőrséget. - befut, a mobiljával együtt.
Felülök az ágyban, felkészülve mindenre. Hallom, ahogy minden szoba ajtaját betörik, hogy Bertha sikít, majd egy csattanás. És síri csend lesz. A lámpák kialusznak, az áram elmegy. Felugrok, már amennyire gyorsan tudok, és bezárom a szekrényt, ahová Mike elbújt. Visszaülök a sötétségben az ágyamra, és várom, hogy jöjjenek. Újabb szoba ajtaja puffant, pont mellettem. Már a hangjukat is hallom.
- Biztos, hogy itt van Lucas?
- 1000%
A hangjáról felismerem "Lucast" aki a kórházban is volt.
- Ezt majd még befejezzük!
Igazad volt, befejezzük. Itt a vége Lucas. Betörik az ajtóm, én pedig felnézek.
- Meg van! - kiált ki valaki.
Tágra nyitja a bejáratot. Cipők zaja lepi el a házat. Sok árnyékba bugyolált férfi jelenik meg. Az egyik sokkal magasabb mint a többi. Helyet adnak neki, és őt engedik be elsőnek. A vezér. A haja platinaszőke, egyik fele befestve feketére. Szájában, és az orrában is van egy-egy piercing. Bal fülében fültágító. Megjelenése tekintélyt parancsoló, hűvös. Pont mint Harry, csak az a különbség, hogy neki igénye is van, ellentétben ezzel.
Elém lép, én pedig lehajtom a fejem. Erre leguggol, és a mogyoróbarna szemével engem vizslat. Kiválaszt egy tincset a hajamból, és megszemléli a kicsit sötétebb árnyalatú, szőke hajamat.
- Gyönyörű vagy. - állapítja meg. - Most már értem, hogy lehetsz Styles csaja. Elszöktél?
Nem válaszolok.
- Nem tanított meg a jó modorra? Tudod virágszál, ha kérdeznek, te válaszolsz! - a hajamnál fogva rángat fel maga elé.
Az égő érzés miatt könnybe lábad a szemem. Nem, nem sírhatok! Főleg nem ezek a mocskok előtt!
- Elszöktél?
Csönd.
- Kérem a pisztolyt! - mondja nyugodt hanggal az egyik emberének.
Ő azonnal tejesíti a parancsot. A fegyvert a kezemhez érinti.
- Nem öllek meg, mert információkra van szükségem. De ha nem válaszolsz, inkább a halált kívánod. - köröz körülöttem. - Meglövöm az összes végtagodat, ha kell többször is. Addig amíg nem kezdesz el fecserészni, madárka.

Remélem érdekes rész lett! :) Várom a véleményeket! :*