Nyelv

2013. december 30., hétfő

7. rész

Eltört mécses

xHarryx
Az ajkaink forrón érintették egymást. De ez persze nekem nem volt elég. Többet akartam tőle. Én mindig többet akarok mint amit megkapok. A csípőjéről a kezem a fedetlen combjára tévedt. Közben a csókunkat nem állítottam meg. A lábait egyre föntebb és föntebb simogattam, mire visszaértem a derekához. Onnan indultam el a mellkasa felé. Nyögött egyet ami folytatásra buzdított. Elszakadtam az ajkaitól és a nyakát csókolgattam. A fejét a vállamra hajtotta, és hangosan szívta be a levegőt. A kezeit a nyakam köré fonta majd a hajamba túrt velük. Kiélveztem a különleges helyzetet, hogy én irányítok. De ő nem hagyta ennyiben a dolgot. Vicki került a vezető szerepébe. Lábait amiket eddig a kezeim érintettek a csípőm köré fonta. Morogtam egyet, mire elmosolyodott és folytatta a tornázást. Újra az ajkához értem a sajátommal. Vadul és idegesen kóstolgattam. Szerintem ezt ő is észrevette mert elszakadt tőlem és mélyen a szemembe nézett.
- Mi az? Valaki ideges lett? - győztes mosoly játszik az arcán.
Nem válaszoltam a kérdésére, újra lecsaptam rá. Megfogtam a lábát amivel körbefont engem és a parthoz közeledtem vele. Mikor kiértünk a homokba fektettem és fölé helyezkedtem.
- Nem hagylak győzni, még sose veszítettem egy csaj ellen sem. Remélem felfogtad. - vigyorgok pimaszul.
- Hát akkor eljött az én időm... - makacskodik velem.
A lábai közé térdelek és úgy csókólom tovább. A kezei a nyakam köré van tekerve, míg az enyémek a oldalát simítják. Nyög egy kicsit, amiről még bátrabb leszek mint az előbb. Még lentebb merészkedek. Talán kicsit jobban a kelleténél, mert a lány már nem csókol tovább. Megállítja a karjaimat. Vesz egy nagy levegőt és letol magáról. Először nem engedek neki, aztán mégis behódolok... mint mindig. Szorosan mellé fekszek, de ő feláll. 
- Hová mész? - zihálok még mindig.
- Szerintem semmi közöd hozzá. - szól vissza.
Megy beljebb az ösvény felé ahonnan jöttünk.
- Az előbb még nem ezt mondtad. - kiáltok utána. 
 Nem néz hátra, a ruhájáért megy. Bentebb merészkedik a fák közé és ott kezd el öltözködni. Nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne menjek utána és lessem meg. Már állnék fel, hogy én is az erdőbe somfordáljak a keresésére, mikor elém lép. Ugyanaz a ruha van rajta mint amiben elindultam vele. A vizes pólómat a kezei közt szorongatja. A haja vizes és csapzott. 
- Mehetünk? - kérdi.
- Nem. Maradjunk még! - adom napvilágra a parancsom.
- Maradsz. - helyesbít. - Én elmegyek.
Ohó, ő elmegy? Ha rajtam múlik nélkülem biztosan nem.
- A-a, te is itt maradsz velem. Különben sem tudnál haza menni. Így meg az én örömömre szolgálhatsz a közelségeddel! - kacsintok felé.
- Elintézem magamtól is. - makacs mint az öszvér. 
Előveszi a telefonját és küld egy SMS-t valakinek. Megöl a kíváncsiság kinek szólhatott. A válasz azonnal jön vissza. Elolvassa, azután pedig nekem dobja a pólóm, majd elindul az ösvényen az autópálya felé. Felugrom és követem. Ezt ő is tudja, mert gyorsít a tempón. A kis édes azt hiszi menekül tőlem. Előttem lépked a hosszú lábaival, amit most a farmerja fed. Ha meg tudnám zabálni a tekintetemmel...
Megint csipog a telefonja. De mielőtt megnyithatná az újabb levelét kikapom a kezéből a készüléket. Azért vicces ahogy kalimpál, nem adja fel könnyen. Az üzeneteinél állok meg. Elönt a düh, és nem tudok mit tenni ellene.

" Nem jönnél el értem Mike? Rá érnél egy kis fuvarozásra? Sürgős lenne! " - üzeni a drágaságom.

" Persze, sietek. Hová menjek?" - jön a válasz.

" Minden rendben? Merre vagy? Írj vissza! - követeli újból az a seggfej.

Na, nehogy már ilyen könnyen megússza! Nem... most nem. Talán ma szerencséje volt, ezután nem tágítok a felől, hogy megölöm. Én írok neki : 

" Kösz, már nem hiányzol! Az én társaságomat élvezi. A tiédre semmi szüksége. Örülnék ha lekopnál végre. Legközelebb nem érem be egy fenyegetőzéssel. Ezt jegyezd meg! H. "

Visszaadom a lánynak a telefonját. Ahogy a kezébe csusszan a mobilja, egy őrült gyorsaságával nézi át a bejövő és kimenő postáját. Lezárja a készüléket, majd a zsebébe teszi. Felém néz, a tekintete villámokat szór.
- Semmi közöd a magánéletemhez! Miért nem te kopsz végre le rólam?!! - a hangerő kicsit több a kelleténél. 
- Azért mert az enyém vagy. Csak az enyém, és ezt ennek a pöcsnek is meg kéne végre tanulnia. Legközelebb.. ha még egyszer látom, biztos vagyok benne, hogy kinyírom. - szűröm ki a fogaim közül. 
Ideges vagyok. Az önuralmamat sehol sem találom, és ez nem segít a drágám helyzetén. Mert ha én elveztem az eszem.... És közben még hergel is. Ennek nem lesz jó vége.
- Nem vagyok egy tárgy, főleg nem a tied! Nem mozgathatsz úgy mint egy bábút! Van életem, aminek te nem vagy a része. Neked ezt kéne felfognod! Érted?!! Utállak!!! - szitkozódik.
Nem bírom tovább. Átszelem kettőnk közt a teret. Ő egyre jobban csak hátrál, de fába ütközik. Kihasználom az alkalmat. Odanyomom a növényhez a testemmel. Összesimulunk, a kezeim a feje mellett pihennek. Közel hajolok az arcához, és mélyen a szemébe nézek.
- Én nem ismerem azt a szót, hogy feladni. Te sem menekülsz meg tőlem, ahogyan senki másnak sem sikerült. Azóta az enyém vagy mióta megláttalak abban a rohadt taxiban! - a hangom suttogássá alakul, de még mindig fenyegető.
Már feleselne vissza, de én elhallgattatom a csókommal. Vadul és mohón feszülök neki. A kezeit a mellkasomra teszi, és próbál elnyomni magától. Még közelebb merészkedem. A mancsaimat a derekára teszem. Nem állok le egy pillanatra sem. Egyszerűen nem tudok. Ő még mindig küzd ellenem, semmi esélye sincs. Úgy tűnik az ő szavai közt sem lehet megtalálni a "feladni" szócskát. Tudom, hogy neki annyi. Nem tudok uralkodni a cselekedeteim felett. Most nincs is hozzá kedvem. Dühös és harcias kedvemben vagyok Mike miatt. Meglepődöm mikor nedvességet érzek lecsurogni az államon. Pár centire elhúzom a fejem és a foglyomra meredek. Patakokban folynak a könnyei, a nagy szemeimmel engem néz. Riadtság és elveszettség tükröződik az aranyos arcán. Elveszem a karom a derekáról, de azonnal utána is kapok mert összecsuklik. Sose bántam meg eddig, ha neki esek egy lánynak, de most sikerült. Annyira furcsa érzések tombolnak bennem. Hiába próbálom elfojtani magamban, mikor újra ránézek tűzre lobbanak az indulataim. Szörnyeteg lennék?
- Sajnálom... - súgom neki.
- Engedj el! - suttog rekedt hangon.
Teszem amit kér. Hátrálok előle három nagy lépést. Mintha kiszakítanák az egyik felem. Nyomorúságot érzek. Közelebb akarom érezni magamhoz, de ebben a pillanatban ez szóba sem jöhet. Remegő kézzel előveszi a telefonját, majd ír egy SMS-t. Tudom kinek, és sejtem, hogy mit. Legszívesebben összetörném a készüléket. Próbálok lenyugodni, mély levegőt veszek és egy másik fának dőlök. Vicki nem néz rám, én sem tudnék az ő helyében. Hosszú csend telepedik ránk. Most az a kínos fajta. Meg szeretném törni ezt a légkört, de egyszerűen nem tudom. Arról sincs sejtésem mennyi idő telik el így, de egyszer csak egy sötétkék autó farol elénk. Az előttem lévő lány fölpattan, míg a kocsi vezetője ki. Ahogy meglátom a srácot én is felkelek a földről. Újra elönt a méreg, de most teljes egészében. Nem tudok magamban tartani egy halk morgást. A lány riadtan néz rám, majd vissza Mike-ra. Gyorsan a kocsiba menekül és becsukja az ajtót. A vezető mit sem törődve velem beszáll mellé. Az autó amilyen gyorsan jött, úgy tűnik el megint. A fához fordulok, amihez még az előbb hozzá préseltem azt, aki most itt hagyott. Ökölbe szorítom a kezem és növénybe csapok vele.
- A kurva életbe! - szitkozódom.


xVictoriax
Mikor a házunk elé érünk gyorsan elköszönök a sofőrömtől és megköszönöm a fuvart. De ő visszahúz, megragadva a csuklóm.
- Héé! - néz lágyan a szemembe. - Ha van valami, hívj csak fel, rendben?
Halványan elmosolyodom.
- Persze! És köszönöm... Mindent. - nyomok egy puszit az arcára.
Remélem nem érti félre. Csak baráti pusza volt, nem több. Kiszállok a kocsiból és befele indulok. A szüleim a nappaliban nézik a tévét. Mikor belépek felém fordulnak.
- Merre jártál hercegnőm? - kérdi apám. - És hogy nézel ki? A hajad vizes és csapzott...
Értetlenül mered rám anyukám is. Magyarázok valamit arról, hogy a sulinak van medencéje, majd felmegyek a szobámba. Sötét van, nem látok semmit. Bevágom magam mögött az ajtót, majd lecsúszok róla. A kezembe temetem az arcom és merengek. Hogyan fajulhattak idáig a dolgok kettőnk között? Miért hagytam neki, hogy azt tegye a vízbe, majd a parton amit? Én egyszerűen nem vagyok normális! Még csak három napja vagyok Los Angelesben, mégis ilyenekbe keveredtem. Lépteket hallok, előttem mire megborzongok, de nem mozdulok. Legugol elém, az állát a kezemnek támasztja. Felnézek, bele azokba a nagy zöld szemeibe. Még a sötétben is vakítóak. 
- Sajnálom... - suttogja. 
Nagyot sóhajtok és inkább lesütöm a szemem. Nincs merszem farkasszemet nézni vele. Akkor biztosan beadnám a derekam és megbocsájtanék neki. Azt pedig nem tehetem meg. Egyszerűen képtelen lennék rá! 
- Hagyj békén Harry! Menj keress másik csitrit akit boldogíthatsz az éjszaka, de engem hagyj ki belőle! - súgom felháborodottan.
- Nekem nem kell másik, te kellesz! - a hangja vágyakozással telik meg.
- Igen, tudom. Egy estére én is elkellenék, ugye? De én nem szeretnék futókapcsolatot senkivel sem! Nem vagyok egy barbi baba akivel akkor foglalkozol mikor nincsen más. Elegem van! Három napja vagyok ebben a városban, és egy idegennel smároltam egy tóban, majd az a szobámban térdel előttem. Megőrültem! - fakadok ki.
Most sem tudom visszatartani a kitörni készülő könnyeimet. Pedig nem akartam előtte gyöngének mutatkozni. De ott a fánál köpni-nyelni nem tudtam a viselkedése miatt. Ott eltört a mécses ahogyan itt is.
- Futókaland mi? Őszinte legyek veled? - kérdezi fagyos mosollyal. - Nem tudom mit akarok tőled pontosan. Annyi teljesen biztos számomra, hogy te kellesz! Vonzódom hozzád, ahogy eddig sok nő iránt. De hozzád egy cseppet talán jobban. Talán? 
Erre nem tudok mit válaszolni. Egyedül akarok lenni. Gondolkodni az egészen. Valamit pedig muszáj lesz kinyögnöm, mert ez kezd ciki lenni.
- Én... én nem is ismerlek! - motyogom.
Nagyot sóhajt és a karjába kap. Nem szól semmit csak az ágyamra tesz és befekszik mellém. Magához húz, simogatni kezdi a hátamat. Nincs erőm ellenkezni. Nem érdekel, hogy itt van mellettem, zokogni kezdek. Nem emlékszem meddig csinálom a fesztivált, de egyszer csak elnyom az álom...
 
 

2013. december 28., szombat

6. rész

Utazás

Már fél órája úton vagyunk. Mikor az iskola parkolójából elindultunk bíztam benne. Talán életem legnagyobb hibáját követtem el. Nem tudom merre tart velem. És ami még baklövésem volt, hogy senki sem tudja, hogy vele vagyok. Ha talán elmondtam volna valakinek, tudnák kinél keressenek, kire hívják rá a zsarukat. Úristen! Most kapok csak a józan eszemhez. Hova tettem eddig az agyamat?! Hiszen egy idegen sráccal vagyok egy kocsiban, és olyan helyre tart velem ahol én még talán nem is jártam. Az arcom elsápad a félelemtől. Kibámulok az ablakon, nehogy észrevegye, hogy meggyengültem. Nagyon figyelem merre megyünk. Próbálom megjegyezni a virágok színét, kinézetét. A fák magasságát, törzsük vastagságát. Táblákat az út mentén. De azért én sem gondolhatom komolyan, hogy gyalog visszajutok a városba. Mert már említettem, hogy fél órája úton vagyunk. Kocsival. Mikorra érnék haza gyalog? Bele sem merek gondolni. Nem az erősségem a túrázás, kempingezés. Elhagyatott dzsungelben nincs esélyem a túlélésre.
- Mi az? - kérdez Harry. 
- Miből gondolod, hogy van valami? - kérdezek vissza, cinikus hangnemben.
Visszafordulok hozzá, hogy lássam az arcán hatott-e a hazugságom. Csak pimasz mosoly játszik rajta, semmi több. Nem tudom mire vélni.
- Hát csak azért, mert megsápadtál. - vigyorog rám. - Csak nem megijedt valaki?
Hogy tud ennyire átlátni rajtam? És nekem miért nem sikerül ugyanez? Ez annyira nem fair! Mindig én húzom a rövidebbet.
- Ááá, dehogy! A borzalmas látványod sápaszt el ennyire. - mondom én is mosolyogva.
- Most így gondolod. - hangsúlyozza a " most " szócskát.
- És így is fogom! - vágom rá sietősen. 
- Ááá, dehogy! - utánoz engem. - Megrészegedsz csak egy érintésemtől is.
Nem tudom, hogyan lát ennyire át rajtam. Ennyire nyitott könyv lennék számára? Sose szeretek az a kiszámítható csajszi lenni. A rejtélyes sokkalta szexibb...
- Nem gondolod, hogy talán egy kicsit elvagy szállva magadtól? - a hangomat még mindig cinikusnak tettetem.
- De így szeretsz! - vágja rá még szélesebb mosollyal.
- Álmodozz csak... - ezzel visszafordulok az ablakhoz.
Tovább bámulok kifele, próbálom az agyamba vésni a környezetet, hogy pontosan merre tartunk. Biztonság kedvéért. Az út további részét ezzel töltöm, nem szólunk egymáshoz. A csend nem kínos, inkább nyugodtnak mondanám. Később kiderült, hogy az út felénél sem jártunk az utolsó szóváltásunknál. Nem kell nagy matekosnak lennem ( hálelujjá ), hogy kiszámoljam köbö egy órát ültem egy idegen autójában. Egy kis ösvénynél állunk meg. Nem is.. inkább csapásnak mondható. Csak a fű van megritkulva egy kicsit az út mentén. Harry kiszáll az terepjáróból, és megkerüli azt. Kinyitja nekem az ajtót, és a kezét nyújtja.
- Mr. Styles, micsoda úriember! - nevetek fel rajta.
- Hölgyem... - motyogja majd maga után húz a csapás elejéhez.
Nem valami türelmes, ami egy kicsit megrémít. Mióta csak ismerem ( ha ezt annak lehet nevezni ) sose sietett sehova. Összekulcsolja a kezünket és úgy indulunk az idegen ösvénynek ( vagyis számomra ismeretlennek ).


x Harry x

Összekulcsolom a kezünket és úgy húzom magam után. Tudom, hogy nem nagyon bízik meg bennem. Nem is kell. Ki bízna olyanba mint én? Nem nagyon zavar, majd megszokja. Az egómat már úgy is imádja. 
- Mennyit kell sétálnunk? - kérdezi cinikusan, vagyis szeretné de kihallom a hangjából a félelmet. 
- Ha szeretnéd akkor nem is kell. - már vigyorgok a gondolatomtól.
Megáll és szembenéz velem. Úgy látszik él az ajánlatnak. Belül már régen perverzen mosolygok.
- Hogyhogy? - néz még mindig rám.
- Megmutatom. - már nem csak belül derülök nagyon.
Felkapom a kezeim közé, és úgy sétálok tovább. Kis sikkantást hallat mikor hozzá érek. De ki a franc hallaná itt meg az ordibálását? Pontosan ezért hoztam ide. Hogy végre kettesben lehessünk...
- Te vadállat! - sziszegi.
- Elfelejtetted mi van az " állat " előtt. Hol marad a " perverz " ?! - mosolygok pimaszul.
- Na most végre egyetértünk valamiben! Te perverz állat...
Továbbiakban nem beszélünk. Nincs is rá szükség. Hiszen nem is azt akarom tőle, hogy cseverésszünk. Ez annál sokkal több. Vágyom rá, akarom őt. Azt, hogy csak az enyém legyen. Egyik kapcsolatomban sem vittem bele érzelmeket. Fölöslegesnek találtam, mert ha jobban megismernek úgy is otthagynak a nagy szarba. Szóval mindegy is volt. Próbálom ezt betartani Victoriánál is. Eddig azt hittem minden a rendes kerékvágásba megy. Az elején, mikor megláttam abban a taxiban csak egy éjszakára kellett. Viszont elbizonytalanít az, menyire zavar a közelében az a fazon. Hogy is hívják az osztálytársát? Ja... Mike. Azon a reggelen mikor én akartam suliba vinni, és azzal a tökfejjel lépett ki az ajtón, komolyan azt hittem nekiesek. Ha Vicki nincs ott, nem állít meg, a gyerek már biztosan halott lenne. Ennek is kellet volna történnie. Így lenne normális. Én agyonverek valakit, aki sírban végzi. Nem megvárni míg valaki megnyugtat, és elküld. Micsoda szégyen! Mit tesz velem ez a nő...
Észre sem veszem, hogy megérkeztünk. Az rabol el a gondolataimból, hogy Vicki felsikolt.
- Ez gyönyörű! - lelkendezik.

Elmosolyodom a lelkendezésén. De most én jövök : 
- Menjünk úszni! - invitálom a vízbe.
- Mi van?! - rémül meg. - Ebben a ruhában?
- Felőlem jöhetsz anélkül is. - húzom mosolyra a számat.
- Mocskos fantáziád van Styles! - vigyorog ő is.
- Azzal minden rendben baby. Így szeretsz! - pimaszul válaszolok neki.
Sokáig mered a szemembe dühösen, míg az én arcomon mosoly játszadozik.
- Én be nem megyek. Innen kintről nézlek. - adja fel.
- Szó sem lehet róla! Jösz velem. - ellenkezek. - Vedd le a pólód! - jut hirtelen eszembe a csodás ötlet.
- Ezt nem gondolhatod komolyan Harry! - még dühösebb mint eddig.
- Mielőtt lerohannál, had magyarázzam meg! Leveszed a ruhád és felveszed a pólóm. Az úgy is elég nagy neked, takar majd. - az ötlet egyszerűen zseniális!
Leveszem a pólóm, miközben Vicki kikerekedett szemekkel néz. Hiába próbálja titkolni mit érez irántam, átlátok rajta. Természetes, hogy érdeklem. Csak az meglepő, hogy erre még talán ő maga sem jött rá. Kibújok a nadrágomból, és a vízbe megyek. Lemerülök a hűs vízben. Kicsit felengedek. Ahogy a felszínre érek látom, hogy a lány eltűnt. De pár pillanat múlva már az én pólómban lépked a tó felé. Nem bírom levenni a szemem a formás lábairól amik kikandikálnak a fehér ruhám alól. Olyan jó őt az én göncömben látni, mintha csak az enyém lenne. Senki másé. 
Nem úszik felém. Inkább el előlem, így hát követem, mire gyorsít a tempón. Nem tart sokáig, hogy utolérjem. Átkarolom a derekát és magamhoz húzom. A háta a vizes felsőtestemnek simul. A füléhez hajolok és belesuttogok : 
- Megvagy! 
Nem mozdul, így hát én kezdeményezek. A kezem a csípőjéről a lábaira kúsznak majd onnan felfele, ettől felgyűrve a saját pólóm ami most rajta virít. Nyög egy kicsit. De olyan halkan, ha talán  nem lennék ilyen közel hozzá meg sem hallanám. Ez csak folytatásra buzdít. Magam felé fordítom. Mikor meglátom a vörös arcát még nagyobb vigyor keletkezik a képemen. Hátrasimítok a füle mögé egy rakoncátlan tincset. Lehunyja a szemét. Másra már nem is tudok gondolni vagy nézni csak a telt ajkaira. Egyre jobban közeledem felé, mire végre megízlelhetem.


2013. december 27., péntek

5. rész

Tartozás

Újabb sulinapra ébredek. Igazából semmi kedvem bemenni. Ma nem csak énekórám lesz. Azon kívül még végigszenvedhetek egy föcit és egy matekot. A földrajz az erősségem. Ez sem annyira meglepő, egész életem utazással telt. De ha valamiben jó az ember, az még nem jelenti azt, hogy szereti is azt a dolgot. Na, én így állok ezzel. A matekról nem is beszélek. Annyi legyen elég, hogy SOHA nem voltam belőle ötös, de néha még négyes sem. Durva mi? Általánosban sem tudtak mit kezdeni velem, egyszerűen lehetetlen. És most a rémálmom megint utolért. Megőrülök a gondolattól, hogy ma végig kell ülnöm 45 percet az egyenletekkel. Felkászálódom az ágyból és a fürdőbe veszem az irányt. Miközben kinyitom az ajtót óriásit ásítok. Tegnap este sokszor felébredtem, mindig a földön. Sokat forgolódhattam. Az egyik álmomra még emlékszem is, sajnos. Mert mindegyikben Harry Styles rémített. Kiráz a hideg. Gyorsan a forró vízbe merülök. Miután kész vagyok, a hajammal szöszmötölök egy bő fél órát. A kezem még mindig nagyon rosszul néz ki, de nem fáj annyira mint mikor Harry megszorította. Fogat mosok majd alapos sminkeléssel ütöm el a már kevés időmet. Felveszek egy fekete csőnacit, rám simuló pink felsővel. Mikor megelégszem a kinézetemmel kihátrálok a szobámba, ahol Harry áll. Mi a csoda?! Meredten bámulom, míg az ő arcán pimasz mosoly játszadozik. A gödröcskéi még mindig gyönyörűek, és a szeme még mindig smaragdzöld.Ha nem ismerném ( már amennyire így van ) talán helyesnek tartanám. Talán...
- Mit keresel már megint itt? - vonom kérdőre durcásan.
Elém lép, jó szorosan. A falnak nyom, a kezei a csípőmön pihennek. Fölém tornyosul nagy alakjával. Megrémiszt egy pillanatra. Erőt veszek magamon, és a két kezem a mellkasára csúsztatom. Még nagyobb mosoly játszik az arcán. Még közelebb jön. Az előbb még arrébb akartam tolni, most pedig már rám mászott. Gondolom félreértette. A mellkasunkat csak a tenyerem választja el egymástól. Nagyot nyelek, és elkezdem eltolni magamtól. Semmi értelme sincsen, erősebb mint én. De szerencsémre enged a szorításán, hátrál tőlem. Mély levegőt veszek. Lelassítom a dübörgő szívem. Az egészet, hogy zavarba hozott, az adrenalinnak képzelem be. Megismétlem az előző kérdésem : 
- Mit keresel már megint itt? 
- Jöttem, hogy suliba vigyelek. Bár ha jobban belegondolok elrabolhatnálak egy napra. - nyalja meg az alsó ajkát.
- Kösz nem. A suli kötelező program. - világosítom fel.
- Nem akarlak elengedni oda ahol az a srác van. Az idegeimre megy a nagy egójával. - puffog. 
Elnevetem magam, mert hát ez nagy volt! 
- És ezt pont te mondod, mi? - kérdezem cinikusan. - A felhőkig érő egóddal.
Megint közelebb jön, mire újra ki akar szakadni a szívem a helyéről. Szerintem ezt ő is hallja mert halkan, perverzen felkuncog.
- Azt hittem tetszik.. - suttogja a fülembe. 
A kezét újra a derekamon érzem. Magához húz a csípőm az övének feszül. Eközben végig a szemembe néz, rabul ejti a pillantásomat. Egyre közelebb és közelebb hajol hozzám. Nem mozdulok, tudom mire készül.
- Harry... - suttogom. - Ez.. nem jó ötlet. - csak dadogásra telik tőlem.
- Ne gondolkozz! Nézz a szemembe, kicsim! - megteszem amit kér, de máris megbánom.
A tekintete hipnotizál. Azt akarja, hogy megcsókoljam. Látom a szemében a vágyat irántam, ami nagyon meghat. Egy pillanatra talán el is vesztem a józan eszemet, de erőt veszek magamon, és újra eltolom magamtól.
- Hagyj békén! - szólok felháborodottan.
Hangosan veszek egy mély levegőt. Leülök az ágyra és a kezem a homlokomra tapasztom. Nem foglalkozom azzal, hogy itt van és engem figyel. Próbálom lenyugtatni magam. Leül mellém majd megszólal : 
- Látom, hogy érdekelek! Ha csak egy kicsit is de igen. Ne is próbáld meg letagadni. - suttogja a fülembe rekedt hangjával.
A lélegzete meleg, mégis kiráz a hideg mikor érintkezik a bőrömmel. Összerezzenek az ajtókopogtatásra. Harry feláll, az ablakhoz lép. 
- A kocsiban várlak. - mászik ki az ablakomon.
Újra kopogtatás, ezért felkelek és kitárom a szobám ajtaját. Bárkire számítottam csak éppen rá nem. 
- Jó reggelt! Mehetünk? - kérdez Mike.
- Te hogyhogy itt? Már azt hittem Harry elijesztett. - nézek rá nagy szemekkel.
- Hát a pasid elég durva egy fazon, ez igaz. De ez engem teljesen hidegen hagy. Megígértem, hogy elviszlek a suliba. Hát itt vagyok. - mosolyog szélesen.
Lehet, hogy neki nincsenek gödröcskéi és zöld szemei, de ő így tökéletes. Belekarolok a kezébe majd indulunk kifele.
- És nem a pasim. - szólalok meg egy kis hallgatás után. 
Mike arca meglepett lesz, majd még szélesebb rajta a mosoly.
- Ohh... hát ennek örülök. 
- Basszus! - nézek a faliórára az előtérben. - Tíz perc múlva be kéne érnünk. Menjünk!
Kilépünk az ajtón. Harry kocsija a kapu előtt parkol. Ő maga a terepjárónak dőlve vár rám. Most, hogy így végig nézek rajta be kell vallanom, hogy nagyon vagányan néz ki ebben a napszemüvegben. Mikor meglát elmosolyodik. De a vigyor a képére fagy mikor meglátja mellettem Mike-ot. Megfeszíti az állkapcsát, és nem mozdul. Mike őt nézi, Harry pedig Mike-ot. Én szintén Harryre meredek kíváncsian. Mikor kiérünk Harry elénk lép.
- Szia kicsim! - nyom egy puszit az arcomra, amit én nem tudok mire vélni. 
Miután velem végzett Mike-ra emeli a szúrós tekintetét : 
- Te mégis mi a jó büdös francot keresel itt?
Az új barátomnak ez meg sem kottyan. Az arca ugyan olyan boldog mint eddig volt.
- Megígértem a barátomnak, hogy elviszem a suliba. - válaszol nyugodtan.
- Mintha tegnap azt mondtam volna ez az én dolgom. Te nem emlékszel? Ha szeretnéd emlékeztethetlek... - Harry hangja megtelik fenyegetéssel.
- Hagyjátok abba! - üvöltöm el magam, majd közéjük lépek. 
Harryhez fordulok. A kezem a mellkasán pihentetem. Mélyen elveszem a tekintetében.
- Kérlek... - suttogom neki. - Had vigyen el Mike. Ha akarod jöhetsz értem. Csak hagyd rá. - a hangomat nem tudom feljebb emelni, ezért még mindig csak suttogom.
Hosszú ideig az arcomat pásztázza. Az egyik kezével megsimítja az arcom, majd megfordul és beül a kocsijába. A barátomhoz fordulok. Szó nélkül indulunk el. Még elhajt mellettünk a sötét terepjáró. Hosszan nézek utána.

A parkolóba sietek. Az óráimnak tíz perce vége. Mike-tól köszöntem el, úgy hét másodperce. Nem zavarta a reggeli " baleset ". Nem említettük meg a történteket, aminek örülök. Nem kellett magyarázkodnom neki. Mert igazából nincs is olyanom. Még én sem értem a szerencsétlen helyzetemet. A parkoló végén felismerem a feket, sötétített ablakú autót. Harry ( mint reggel ) a kocsinak dőlve vár. Mikor odaérek magához húz. Az arcát a nyakamhoz nyomja, állát a vállamon nyugtatja. A karjai a csípőmet tartják, de van köztünk vagy egy karnyújtásnyi hely. Az én kezeimmel semmit sem tudok kezdeni. Sose voltam még ilyen helyzetben. És tudom, hogy tartozom is neki a reggel miatt. Nagy erőfeszítést jelenthetett neki, hogy csak úgy elmenjen. Így hát a nyaka köré fonom a kezemet. Ez csak buzdítja, közel húz magához. A mellkasunk összeér, testünk egybeolvad. A kezébe kap majd beültet a kocsiba. Miután ő is felém fordul : 
- Megmutatom a kedvenc helyem. - határozza el.
Rémült arcomat látva elneveti magát.
- Ugye nem a temetőre gondolsz? - kérdezem vigyorogva.
- Nem, nem arra. Annál egy fokkal talán jobb. - mosolyog ő is.
Már mondanám, hogy nem megyek vele sehova, mikor újra megszólal : 
- Nincs nemleges válasz! Tartozol nekem baby.
Igaza van. Muszáj vele mennem. Így hát beleegyezem.


2013. december 26., csütörtök

4. rész

SMS

Mikor vége az órámnak, Mike- al megyek körbenézni a suliban. Megmutatja nekem majdnem az összes termet, aminek nem tudom mi értelme van, mindegyik ugyan olyan. Azután az udvar következik, ahol leülünk egy padra. Nem ül szorosan mellém, de nincs is messze. 
- Miért néztük meg az összes termet? Mindegyik ugyanolyan! - nyávogok fáradtan.
Mert hát 65 terem azért sok, úgy érzem leszakadnak a lábaim. Felém fordul majd elmosolyodik.
- Csak szerettelek volna jobban megismerni. - szabadkozott.
- Ohh... hát jó. És minden t megtudtál már? - kérdezem szórakozottan.
- Egy valami még nagyon érdekel. De ezt majd holnap.
- Furdal a kíváncsiság. - kuncogok fel, majd ő is csatlakozik. 
Beszélgetünk még a suliról, az idejárókról, tanárokon nevetünk. Már vagy egy órája itt ülök vele, mikor a fekete terepjáró befarol a parkolóba. Pont a pad elé. A szememet forgatom, ügyet sem vetek rá. Mike furcsán nézi a kocsit, de semmit sem lát a sötétített ablak miatt. Harry kiszál majd elém lép.
- Szia kicsim! Milyen napod volt? - mondja egy puszi kíséretében.
A mellettem ülő fiú furcsán méreget engem, Harry pedig őt. Frusztrált egy helyzet, mondhatom.
- Mit akarsz? - nézek Harryre.
- Gondoltam eljövök érted és hazaviszlek. Úgy sincs más programom. - válaszol vigyorogva.
- Ahogy látod nekem meg van. - mutatok Mike- ra.
Harry szeme a mellettem ülő fiúra téved. A pillantása fenyegető, még engem is megriaszt vele. Pár hosszú pillanatig így mered a barátomra miközben Mike elkapja a tekinteték. Engem néz.
- Zavarok? - kérdi Mike tőlem.
- Hát igen, képzeld eléggé. Túlságosan útban vagy. Nem hordanád el a segged? - válaszol helyettem Harry kedvesen.
- Harry... - sziszegem.
- Semmi baj Vicki! Majd még holnap beszélünk. Ha szeretnéd eléd megyek, és elhozlak. - néz engem Mike.
- A fuvarozás az én dolgom, haver. - a hangja megtelik fenyegetőzéssel. - És marad is, abban biztos lehetsz!
- Szia Vicki! - nem vesz tudomást Harryről, majd elmegy.
Nem tudom mit gondoljak. Először is nagyon mérges vagyok Harry Styles-ra! Még van pofája elüldözni egy normális embert a közelemből? Van képe becézgetni Mike előtt?!
Felállok a padról, majd elindulok gyalog. Nehogy már azt gondolja akkor visz mindenfele amikor kedve támad! Nem vagyok egy tárgy akit ide - oda passzolgat! Azért álljunk már le egy kicsit...!
Hangokat hallok mögöttem, lépteket. Nem fordulok meg, anélkül is tudom ki az. Így találkoztam vele először. Hogy követett az éjszakában mint egy pszichopata állat! Ugyanúgy mint azon az éjjelen elkap, majd megfogja a csuklóm és magához húz. Érzem a hátamnak feszülő kidolgozott felsőtestét.
- Engedj el! - sziszegem magam elé bámulva.
- Engedd meg, hogy elvigyelek! - a hangja parancsoló.
- Mondom, hogy előbb halok meg!
Megint felkap, mintha csak egy zsák lennék, amit akkor visz amikor akar. Pedig én egy érző emberi lény vagyok, vele ellentétben.
- Tudod vannak lábaim. - mondom lesajnálóan.
- Tudod, engem ez szart sem érdekel. - mondja mosolyogva. 
Magához szorít úgy, hogy levegőt is alig kapok. Majd azon kapom magam, hogy a parkolóba értünk. Betesz a terepjáróba. Miután velem végzett ( vagy csak úgy gondolja, sikerült neki ) ő is beszáll.
- Mit akarsz tőlem? - ugyanazt kérdezem, mint amit akkor amikor találkoztunk.
- A válasz még mindig nem változott. Amit adsz!
- Semmit sem kapsz, és nem is fogsz! Ne strapáld magad fölöslegesen. - a hangom magabiztosan cseng.
- Ebben ne legyél olyan biztos. Hidd el egyszer majd megőrjítelek! Már alig várom azt a napot. - mosolyog perverzen.
- Álmodozz csak tovább... - még mindig magabiztos vagyok.
Mintha meg sem hallotta volna az utolsó mondatom. Nem válaszol, a kocsiban letelepedik a csönd. Fél perc sem telik el, mire üzenetem érkezik. Harry is felkapja a fejét, de most én nem foglalkozom vele. Előkotrom a táskámból a telefonom, de Harry gyorsabb. Kikapja a kezemből.
- Hé! Kérem vissza te vadállat! - üvöltök rá.
Megnyitja az üzenetet, de a feladót nem látom. Megáll az autóval a házunk előtt, majd választ kezd írni az ÉN telefonomon. Kikötöm az övemet majd nekiugrok, hogy visszaszerezzem a tulajdonom. Semmi esélyem ellene. Csak annyit érek el az expedíciommal, hogy az ölében ülök. Magához húz majd a fülembe suttog : 
- Csak az enyém vagy! Ezt ne felejtsd el! - majd visszaadja a telefonom. Azonnal kiszállok melőle a terepjáróból és a házba menekülök. Felszaladok a szobámba majd magamra zárom az ajtót. Megnyitom az üzeneteimet. Mike írt : 

"Szia Vicki! Nem beszélhetnénk ma este? Ha van kedved írj vissza!"

Ezt kapta válaszul ( Harrytől ) : 

"Szia rodhadék! Harry Styles vagyok, és most figyelmeztetlek utoljára : Ha nem kerülöd jó messzire el a csajomat esküszöm kitekerem a nyakad! H"

3. rész

Az új gimi

Picit korán keltem. A fali órám szerint csak hat óra van. Ezt szerencsének veszem, mert ázhatok egy kicsit reggel. Irány a forró víz! Vagy egy óráig ülök és nézek magam elé. Harryn gondolkozom. Hogy merészelt csak úgy bejönni a szobámba? És miért pont ilyen pólóba? Annyira rá simult... Még mindig rosszul vagyok ha eszembe jut a ruhája. Felkelek a kádból, és magam köré húzom a törcsimet. A tükör előtt egy vörös fejű lány áll. Elszégyellem magam, mert hát, hogyan tud rám hatni az a srác? Egész életemben egyszer sem pirultam el. Mondjuk nem is láttam még ilyen jó alkatú hímneműt. Ha a repülő nem számít, persze. Mert azok közül is van igazán szexi. Mint mondjuk az a szürkés amiben Romába repültünk. Az kifejezetten tetszett.
Kifésülöm a hajam, fogat mosok és bekapcsolom a hajvasalót. Míg melegszik sminkelni kezdek, a füstös feketét választom. A sminkem jól sikerült : 
Miután ezzel is kész vagyok, a hajvasalómért nyúlok. Rosszul. Mert közben elég rondán megégetem az alkarom. Felsikítok fájdalmamba majd jéghideg vízbe dugom. Ettől csak vörösebb és rondább lesz, de nam nagyon zavar. A hideg folyadék masszírozza, és már nem mar annyira. Keresek egy gézlapot, bevizezem és bekötöm vele a karom. Ezután felöltözök :

Mire kiérek már fél nyolc. Lesietek a lépcsőn, és elrakom a szendvicseket amit Lilyt az asztalra csomagolt. Bedobom a táskámba a telefonomat, majd kilépek a hűs levegőbe. Gyors magamra kapom a szövetkabátot amit eddig a kezembe pihentettem. Nyitom a kaput, majd eláll a szavam. A házunk előtt egy fekete terepjáró áll. A sötétített ablak miatt nem látom ki ül benne, de sajnos már sejtem. Ügyet sem vetek rá, elindulok a buszmegállóba. Csakhogy Harry kiszáll, majd nagy léptekkel követ. Nem telik sok időbe, hogy utolérjen. Megfogja a kezem. Pontosabban az alkarom amit megégettem. Hangosan felszisszenek, a szemem könnybe lábad a fájdalomtól.
- Áúú! - nyögöm ki halkan.
A pszichopata elenged és a csuklóm helyett a derekamat fogja meg. Szembe fordít magával. Ebben a ciki csak az, hogy a szemem még mindig könnyes.
- Mi a baj? - kérdezi komor arccal.
- Te vadállat! Semmi közöd hozzá. Engedj el! - rángatom a kezét, de ő vaskarmokkal tart.
- Mi van a kezeddel? - ismétli meg. - Ne akard, hogy én nézzem meg!
Szóval így állunk. A fenyegetőzésnél. Csak tessék, nem félek. Nem figyelek rá, csak a könyökénél rángatom, hogy engedje már el a csípőm. Az egyik kezét meglazítja így letudom szedni magamról. Csakhogy azzal az alkaromat fogja meg, amelyik megsérült. Újra felszisszenek fájdalmamban, sírni támad kedvem annyira fáj. De tartom magam, nem szeretném ha úgy látna, ha azt hinné gyöngébb vagyok nála. Leveszi rólam a kabátot majd felhúzza a pulcsit. A kötésemet letekeri, és ő is felszisszen mikor meglátja a sebet.
- Pattanj be! Elviszlek a sebészetre. - parancsoló a hangja.
- Biztos nem szállok be abba a kocsiba! Előbb halok meg... - sziszegem felháborodottan. - És nem megyek kórházba sem. Suliba kell mennem. - az utolsó mondatot tagolom neki, hogy megértse a csöpnyi agyával. 
Elmosolyodik, majd a térdemért kap, és a következő pillanatban a kezében vagyok. Kapálózok, és sikítozom de nem tesz le. Esze ágában sincsen. Betesz a kocsijába, majd ő is beszáll mellém.
- Mondtam, hogy én viszlek suliba. - vigyorog önelégülten. - Ami meg a kezedet illeti, borzalmasan nagy szerencsétlen vagy.
- Ez így igaz, az vagyok. De nem a kezem miatt. Inkább azért mert találkoztam veled! - fortyogok a dühtől.
- Én ezt inkább szerencsének vélném. - nevet fel.
Nem tudom mi olyan vicces abban, hogy egy idegennel megyek suliba az első napomon. A parkolóban azonnal kiszállok. Kiszállnék, ha nem ragadna meg és húzna vissza, olyan lendülettel, hogy az ölében landolok. Ettől csak még nagyobb vigyor keletkezik azon a retkes pofáján.
- Cseszd meg! - mondom neki, majd kirúgom a kocsi ajtaját.
A suli nagy és szép, nem is vártam mást. Énekórával kezdek, ez sem meglepő. Éneken csak öten vagyunk, velem együtt. Az óra előtt előveszem a telefonomat, és Beyoncét hallgatok. Nem bírom ki, hogy ne dúdoljak én is halkan hozzá. Ekkor melettem terem egy nálam kicsit magasabb srác. A haja fekete, szeme kék. Elmosolyodik, mire kiveszem a fülemből a fülhallgatót.
- Szia! Mike vagyok. És te? - mutatkozik be udvariasan.
- Victoria, de csak Vicki. - világosítom fel.
- Oké Vicki. - mosolyog rám. - Új vagy itt, igaz?
- Igen, első napom. - mondom egy mosoly kíséretében.
- Ha van kedved megmutatom a sulit. 
Ekkor az jut eszembe, hogy van remény. Nem minden fiú olyan mint Harry Styles. Van aki kedves, udvarias, szerethető. Ezt a fuvarozómról pölö nem lehet elmondani.
- Persze, mindenképp. - ígérem.
Ledobja magát a mellettem lévő székre. A tanár pont ekkor jön be. Egy huszas éveiben járó nőt látok.
- Őt Móninak hívják. Becézheted is, igazán jó fej. - mondja Mike.
- Okés. - mosolyodom el.
És elkezdődik az énekóra.

2013. december 25., szerda

2. rész

Betörő

Mikor hazaérek, a szüleim még sehol. A nappaliba megyek, mert ott ég a villany. Gondolom Lilyt van bent.
- Szia Lilyt! - köszöntöm. - Most már tényleg éhes vagyok. Nem csinálnál nekem valamit?
A szolgáló fölnéz a nagy porszívózásból, majd mosoly ül ki az arcára.
- Persze Miss Perfect, máris megyek. Van már valami elképzelése? 
- Uhh, jól esne egy kis palacsinta forrócsokival. Nagyon hideg van kint. - panaszkodom.
Talán nem is hazudtam sokat, mert tényleg fázom. De csak azért, mert attól a sráctól kirázott a hideg. Még mindig érzem. Mekkora parasztok tudnak lenni egyesek! És Harry biztosan közéjük tartozik. 
- Felmentem a szobámba! - felkapom a táskám és rohanok fel a lépcsőn.
A szobám tágasabb mint hittem. Az ágy kétszemélyes aminek örülök, mert sokat forgolódom este, és ahhoz, hogy le ne essek nagy ágyra van szükségem. Külön fürdőszobával rendelkezem. Még egy piros pont. A többi már csak részletkérdés. Felülök az ágyamra törökülésbe, és az ölembe húzom a laptopom. Először megnézem a Facebook-om, majd Twitterre váltok. Már lépnék ki, mikor felvillan egy ablak, hogy üzenetem érkezett. Megnyitom majd tátott szájjal bámulok a feladóra. Harry Styles. 

"Szia kicsim! Remélem már hazaértél. Nem szeretnéd, hogy átugorjak hozzátok? H."

Fortyog bennem a düh. Mégis, hogy képzeli?! De ha így játszunk... Felőlem!
Ezt kapja válaszul : 

"Szia szívem! Igen már otthon vagyok. Átjönnél? Már úgy is annyira hiányollak!"

Elindítom Beyoncé-t és dúdolni kezdek. Még mindig fázom, ezért engedek forró vizet, majd beülök a kádba áztatni magam. Egy egész albumot elénekeltem már, mire kikászálódok a kádból. Magamra kapom a pizsamámat, ami egy trikóból, és egy nagyon rövid nadrágból áll. Kilépek a fürdőből, de már meg is bánom. Azt is, hogy egyáltalán megszülettem. Mert kint lazán a falnak támaszkova Harry áll. Sikítok egyet. Vagyis próbálnék de azonnal mozdul és befogja a számat.
- Css! Még feljön valaki. - vigyorog rám.
- Te őrült vagy! - sziszegem. - Hogy a francba jutottál ide be?!
Az ablakomra mutat szórakozottan. Forog velem a világ. Egy pszichopatával vagyok összezárva! A falig hátrálok, a biztonság kedvéért. Féloldalasan elmosolyodik, majd felém lép. Átszeli kettőnk közt a levegőt. Még jobban a falhoz préselődök, de ő is lép velem. A vér is megfagy az ereimben.
- Mit keresel itt? - suttogom, mert csak ennyi telik tőlem.
Elmosolyodik, jobban mint eddig bármikor.
- Valaki hiányolt. - hajol még közelebb. - És az a valaki elég szépen tud énekelni. Most olyan gönc van rajta, hogy nagy önuralomra van szükségem, nehogy lerohanjam. Kitaláltad már? - duruzsol.
A lélegzetét már a nyakamon érzem. Muszáj cselekednem. A két kezem a mellkasára teszem, és próbálom eltaszítani. Egy kicsit kéreti magát, de utána enged, és hátrébb lép. Kifújom az eddig bent tartott levegőt. Merőn nézek rá. Most fekete feszülős pólóban van. Olyan tisztán kirajzolódik a kidolgozott felsőteste, mintha meztelen lenne. Ez zavarba hoz, lesütöm a szemem.Tényleg nagyon kellemetlenül érzem magam. Még sose voltam ilyen helyzetben. 
- Mi a baj? - lép közelebb.
- Menj el! - suttogom.
Az arca először meglepett lett, aztán perverz. Már várom, mikor mondja ki, hogy nem. Hogy marad, és nem tudom lehurcolni innen. Már fontolgatom, hogyan pateroljam el a szobámból, mikor az a perverz pofája megértő lesz.
- Oké. - mondja, majd felveszi a kabátját az ágyamról.
A kezébe temette a ruhadarabot, nem veszi fel. Én még mindig a falhoz lapulva nézem a jelenetet. Megint elém áll, majd megfogja a csuklómat.
- Nem ma találkoztunk utoljára! - figyelmeztet.
- Hát azt gondoltam. - dünnyögöm halkan.
Remélem nem hallotta meg. Az csak még további maradásra bírná. És csak az kéne még, hogy a szüleim itt találják! Mondjuk az érdekelne, foglalkoztatná-e őket. Harry fölém tornyosul, ijesztően közel. Ilyenkor jut az eszembe menyivel magasabb nálam. Vagy tíz centivel biztosan. És akkor nagyon foglalkoztat az hány éves lehet.
- Hány éves vagy? - kérdezem.
- Miért érdekel? - vigyorog rám.
- Nem szeretem ha a kérdésemre kérdéssel válaszolnak. - fintorgok.
Lehajol és a fülembe suttog, amitől kiráz a hideg.
- Mit is mondtál? Nem hallottam. - tudom, hogy közben mosolyog.
- És te Harry Styles? Mintha azt mondtad volna elmész. - szólok ingerülten, mert hát ez több a soknál.
Felkuncog és elhúzódik tőlem. Az ablakhoz hátrál miközben engem néz. Próbálom kerülni a pillantását. Csak az ablak csukódására nézek föl, és veszek mély lélegzetet. 
Ledőlök az ágyamra, és próbálom megnyugatni a dübörgő szívem. A légzésem sem az igazi. Még mindig dolgozik bennem az adrenalin. 
Egy Taylor Swift szám után már jobban vagyok. Felkelek az ágyamból és hasznossá teszem magam. Legalább addig sem gondolok Harry-re. Elkezdem kipakolni a cuccaimat. Mindent a megfelelő helyre teszek... az éjjeliszekrényemre. Az is akkora, hogy minden amit hoztam belefér. Már csak a laptoptöltőt kéne eltennem, mikor valami felcsipog. Felugrom ijedtemben. A szívem újra vadul ver, és érzem, hogy az adrenalin elönti a testem, megint. A lélegzetem is elakad. Aztán rájövök, hogy csak üzenetem jött. Visszaülök az ágyamra a laptopommal együtt. A feladó ugyanaz mint a legutóbb. Ezt írja : 

"Kicsim, nem szeretnél holnap csinálni valamit? Tudod, kettesben! H."

Ezt kapja válaszul: 

"Nem vágyom a társaságodra Styles, fogadd el! Amúgy is... suliba kell mennem."

Pár másodperc múlva válaszol : 

"Áúú! Ez fájt, de komolyan. És ha elvinnélek reggel?"

Nem adja fel egykönnyen, sajnos.

"Nem kösz. Nincs kedvem hozzád. Na én mentem is enni! Sietek mielőtt elveszed az étvágyam..."

Ezzel kikapcsolom a laptopom, majd lemegyek az étkezőbe. A szüleim már ott ülnek és esznek.
- Sziasztok! - köszönök.
- Szia hercegnőm! Éhes vagy? - kérdezi apa.
- Aha. Lopok egy kis palacsintát!
Felkapok hármat egy tányérra majd vissza baktatok a szobámba. Megeszem a kaját míg valami hülyeséget nézek a Tv-ben. Azután szörfözök még egy kicsit a neten. Mindennél jobban próbálom megállni, hogy ne nézzem meg a Twittert. De persze én még magam ellen is vesztek. Hogy vagyok így a " Tökéletes Győztes " ?!
Ezt írta fél órája : 

"Jó éjt! Álmodj szépeket, rólam. H."

Hahh! Még hogy róla! Előbb halok meg.
Leoltom a villanyt, és átadom magam az álomvilágomnak, ahol nincsenek Harryk.


1. rész

 Harry Styles


A repülőutat Beyoncéval vészeltem át. A szüleim néha hozzám fordultak, és kikérték a véleményemet, olyan idiótaságokról, hogy például milyen a szőnyeggel borított padló, vagy az ülés. Ilyenkor mindig két szót használok, az is a jó meg a rossz. Úgy mentem volna nélkülük, külön járattal pont az övék után! De én ugye még csak gyerek vagyok, nem közlekedhetek repülő izéken. Mikor ébrednek már rá, hogy a 17 évemet már vagy hat hónapja betöltöttem? Egyszer majd úgy kelnek fel, hogy az ő kis hercegnőjük bőrönddel a kezében lép ki az ajtón. Milyen képet vágnak majd! Nem tudom mikor következik be, de már nagyon várom.
Most a repülőtéren vagyok. Milyen meglepő, ugye? Csak a különbség az, hogy most Los Angeles- ben, este. Apám sofőrje a parkolóban várakozik, amíg anyám hisztizik, mint mindig. És figyelj, most fognak elpaterolni! Ahogy hallom a vita tárgy az, hogy várost nézzünk-e először, vagy menjünk haza. Ha szavazhatnék ( de ugye nem ) akkor a hazautat választanám. Ki akar nyolc óra repülő után Los Angeles-ben császkálni? A vitának vége, megszületett a döntés. A szavazatokat közjegyző jelenlétében összesítjük. ( Jó kis x - factor bemondó lehetnék! )
- Figyelj hercegnőm! - mondtam, hogy jön az elpaterolás. - Mi lenne ha te hazamennék, én meg anyáddal körbenéznék? Hívok neked taxit is. És Lilyt otthon van, majd csinál valami ennivalót.
- Persze! - repesek az örömtől.
Legalább nem kell megint velük lennem. Most kikérnék a véleményem a járdáról, komolyan! Ez a nyolc óra kínszenvedés éppen elég volt! Apa kikísér a parkolóba, majd hív egy taxit. Miután letette hozzám fordul.
- A taxi a ház előtt tesz majd le. Enni tudsz, és ha nagyon unod magad elmehetsz vásárolni. Este úgy is jobb a világítás itt, mint New York- ban. Vagy berendezheted a szobád, ha van kedved. Ha valahol elakadsz hívj lakberendezőt! - adja ki az ukázt.
Sóhajtok egyet bólintás kiséretében. Eközben ideért a fuvarom, úgyhogy elköszönök apától, és beszállok. A sofőr indít is. Még látom ahogy a szüleim a magánsofőrjükhöz szálnak be. Persze már! Én meg egy taxiban kínlódom. 
Most éppen egy bulizós környéken járunk. A zene bömböl, a fiatalom még az utcákon is táncolnak, és a fényektől megvakulok. Azt kívánom bár kerültünk volna! Irritál ez a környék, nem ide tartozom. Nem tudom mi élvezetes abban, hogy berúgsz, és reggel egy idegen sráccal ébredsz egy ágyban. De ez persze csak az én véleményem, nem ítélkezem. Csak egy incuripincurit. Újra kinézek az ablakon, és az utca végén egy sötét alakot pillantok meg. Azonnal elillan minden más gondolatom a kíváncsiság miatt. Mi lehetne izgalmasabb, mint egy olyan srác aki bulis környéken nem bulizik, csak mint egy árny meghúzódik egy sarkon? Na végre valami rejtélyes! Már nem vagyunk olyan messze tőle, látszik, hogy a haja barna és göndör. Sokáig szöszmötölhetett vele, hogy ilyen jól nézzen ki. Mikor közelebb érünk már látom, hogy a szeme zölden ragyog. Még valami lélegzetelállító! Nem sok fiúnak van ám zöld szeme, ez főnyeremény! Elhajtunk mellette mire rám mosolyog. És a mosolya is lélegzetelállító! Olyan cuki kis gödröcskéi vannak, mint a filmekben szereplő sármos srácoknak. Már csak egy aprócska dolog üti ezt az egész tökéletes dolgot. Ami pedig az, hogy sör van a kezében, és egy ilyen környéken látom meg. Na akkor ez selejt, tucatáru. És az előző mondatokat amiben róla áradozom törlöm így fejben is.
Tíz perc múlva már a ház előtt állok. Nem kopogok, csak benyitok. Mert minek, ha már itt lakom ( vagy fogok, nem mindegy?! ) ? A ház ugyanakkora mint kívülről. Nagy. És fehér... Csak a szokásos. A konyhában ég a villany ezért beoldalazok, ahol Lilyt vár.
- Jó estét, kisasszony! - üdvözöl. 
- Helló! - köszönök vissza.
- Mr. Perfect azt mondta adjak magának valami ételt. Mit szeretne enni? - kérdez udvariasan.
Röhögőgörcsöt kapok azon, hogy nevezi apámat. Mr. Tökéletes! Hát ez nagy! Lilyt furcsán néz rám, talán bolondnak néz. Ráhagyom, majd nyugalmat erőltetek magamra. Elég nehezen, még vagy háromszor felkuncogok mikor végre válaszolni tudok. 
- Köszönöm, nem kérek semmit. Vagyis annyit, hogy szóljon a szüleimnek vásárolni indultam! - ledobom a táskám az előtérbe, majd kilépek az épületből.
Nem tudom merre induljak, de majd lesz valamerre egy pláza nem? Ha meg nem akkor fogok egy taxit megint. A címet már úgy is tudom. Nyugodtan szállok fel egy buszra. Az út többi részén nem látok plázát. Így hát a végállomásnál kénytelen vagyok leszállni. De ott sincs se butik, se pláza, de még egy bolt sem! Idegesen indulok el valamerre. Talán kicsivel arrébb majd találok valamit. Pár perc elteltével lépteket hallok mögöttem. Az első gondolatom, hogy kirabolnak. Majd újra felvihogok, mert hát ennyire paranoiás nem lehetek! Valaki csak arra megy amerre én. 
Megint eltelnek a percek, és a követőm még mindig mögöttem. Befordulok egy mellékutcára, és gyorsabb tempóra váltok. Mire valaki mögöttem elordítja magát.
- Nem állnál már meg? 
Így teszek, majd megfordulok.  Egy sötét alak közeledik felém. Nem ismerős. Ettől a gondolatomtól megint majdnem elvihogom magam. Kit ismernék egy teljesen idegen helyen?! Az alak elém lép, nagyon közel hozzám. Hát de lássunk csodát! Mégis ismerős. A zöld szemű, barna hajú srác, aki sörözött az utca végén. 
- Helló! - vigyorog rám a gödröcskéivel együtt.
- Mit akarsz? - kérdem ingerülten.
- Ajajj de csípős valaki! Az előbb mintha még nevettél volna, mikor üldözőbe vettelek. - vigyorog önelégülten.
- Mit akarsz? - ismétlem meg.
- A kérdés az, mit adsz! - nyalja meg az alsó ajkát.
- Neked semmit. Nem is ismerlek! - forgatom a szemem.
- Akkor ismerkedjünk! Harry Styles vagyok, és te? - mutatkozik be.
- Victoria Perfect. - mondom. - Na én megyek is.
Megfordulom és elindulok. Indulnék, ha nem ragadná meg a csuklóm és húzna vissza. Pontosabban magához húz. Háttal állok nekidőlve a mellkasának. De ezt is csak egy pillanatig, mert ellüköm magam, és hátrálok.
- Egy állat vagy! - sziszegem. 
- Hmm... mondták már. - vigyorog.
Átsétálok a túloldalra. Még látom az alakját, engem figyel. Majd megint elordítja magát : 
- Még találkozunk! 
Ügyet sem vetek rá. Elindulok, mikor már nem látom hívok egy taxit, majd hazamegyek.



Prológus

Prológus

Már megint egy repülőtéren dekkolok. Mert hát hol máshol lehetnék? Most éppen New York- ban vagyunk, és a Los Angeles-i járatra várunk. Igen a többesszám ér, mert az én drágalátos szüleim is itt vannak. Hiába vagyok már lassan tizennyolc ( fél év ) még mindig gyerekként kezelnek. Vagyis bőröndként. Körbejártam már majdnem az egész világot. Párizs, Róma, Britannia, London, Szerbia, Németország mind ismert már számomra. És persze New York. Ami szép és jó... szerintük. Mert én nem kértem mást csak normális életet normális szülőkkel. Apukámnak ugyanis egy nagy cég van a kezébe. Egy belsőépítész vállalatot birtokol, aminek nagy híre van, szinte az egész világon. Apukám miatt semmiben sem kell hiányt szenvednem, csak a szeretetben. Persze, ilyenkor mindenki azzal jönne, hogy csak hisztizek, hiszen a pénz minden. Ez nem igaz. Nem jó úgy élni az életed, hogy anyukádnak még arra sincs ideje, hogy havonta egyszer-kétszer rákerdezzen hogy vagy.  Nem sokat törődnek velem. Részben örülök neki, mert szeretem a magányt. Sok tininek az a nagy problémája, hogy nincsen magánélete, nekem pedig túlságosan is sok van.
Mivel nem szeretnék végig szomorkodni, inkább előveszem a telefonomat. Beteszem a fülhallgatót, és Beyoncé-t hallgatok. Vele dúdolom a nekem igazán tetsző dallamot. Anyám szerint tökéletes hangom van. Nem vagyok valami felvágós de kétségkívül igazat adok neki. Bárhová is hurcoltak apa munkája miatt, a zene velem maradt. Mindig zeneiskolába íratnak, persze ezt én választhatom ki. Már ki is néztem egy gimnáziumot Los Angeles- ben, ami a zenében is otthon van.
Anyukám megsimítja az alkarom, jelezve, hogy indulunk. Felkászálódom a padról, a vállamra kapom a táskámat, és baktatok utánuk. A gép előtt megállunk egy igazán helyes, egyenruhás srác előtt. Az egyenruhájából ítélve itt dolgozik. A haja szőke, szeme kék. Nem az én stílusom.
- Elvehetem a táskáját, kisasszony? - kérdezi kedves mosollyal az arcán.
- Kösz nem. Boldogulok magam is. - válaszolok erőltetett vidámsággal.
A szüleim utánam érkeznek. Természetesen ők lerakták a cuccaikat. Mikor belépek az első osztályra minden szempár rám szegeződik. Hanyagul ledobom magam egy ülésre, majd a karkötőmmel játszok, amibe bele van karcolva a nevem. Mintha elfelejteném.. Victoria Perfect, a Tökéletes Győztes, pláne ilyen szülőkkel.
Az ülést fekvő helyzetbe állítom, és tovább hallgatom kedvenc énekesnőmet, míg a repülő egy új, idegen helyhez közelít. Az otthonomhoz...