1. rész

 Harry Styles

A repülőutat Beyoncéval vészeltem át. A szüleim néha hozzám fordultak, és kikérték a véleményemet, olyan idiótaságokról, hogy például milyen a szőnyeggel borított padló, vagy az ülés. Ilyenkor mindig két szót használok, az is a jó meg a rossz. Úgy mentem volna nélkülük, külön járattal pont az övék után! De én ugye még csak gyerek vagyok, nem közlekedhetek repülő izéken. Mikor ébrednek már rá, hogy a 17 évemet már vagy hat hónapja betöltöttem? Egyszer majd úgy kelnek fel, hogy az ő kis hercegnőjük bőrönddel a kezében lép ki az ajtón. Milyen képet vágnak majd! Nem tudom mikor következik be, de már nagyon várom.
Most a repülőtéren vagyok. Milyen meglepő, ugye? Csak a különbség az, hogy most Los Angeles- ben, este. Apám sofőrje a parkolóban várakozik, amíg anyám hisztizik, mint mindig. És figyelj, most fognak elpaterolni! Ahogy hallom a vita tárgy az, hogy várost nézzünk-e először, vagy menjünk haza. Ha szavazhatnék ( de ugye nem ) akkor a hazautat választanám. Ki akar nyolc óra repülő után Los Angeles-ben császkálni? A vitának vége, megszületett a döntés. A szavazatokat közjegyző jelenlétében összesítjük. ( Jó kis x - factor bemondó lehetnék! )
- Figyelj hercegnőm! - mondtam, hogy jön az elpaterolás. - Mi lenne ha te hazamennék, én meg anyáddal körbenéznék? Hívok neked taxit is. És Lilyt otthon van, majd csinál valami ennivalót.
- Persze! - repesek az örömtől.
Legalább nem kell megint velük lennem. Most kikérnék a véleményem a járdáról, komolyan! Ez a nyolc óra kínszenvedés éppen elég volt! Apa kikísér a parkolóba, majd hív egy taxit. Miután letette hozzám fordul.
- A taxi a ház előtt tesz majd le. Enni tudsz, és ha nagyon unod magad elmehetsz vásárolni. Este úgy is jobb a világítás itt, mint New York- ban. Vagy berendezheted a szobád, ha van kedved. Ha valahol elakadsz hívj lakberendezőt! - adja ki az ukázt.
Sóhajtok egyet bólintás kiséretében. Eközben ideért a fuvarom, úgyhogy elköszönök apától, és beszállok. A sofőr indít is. Még látom ahogy a szüleim a magánsofőrjükhöz szálnak be. Persze már! Én meg egy taxiban kínlódom. 
Most éppen egy bulizós környéken járunk. A zene bömböl, a fiatalom még az utcákon is táncolnak, és a fényektől megvakulok. Azt kívánom bár kerültünk volna! Irritál ez a környék, nem ide tartozom. Nem tudom mi élvezetes abban, hogy berúgsz, és reggel egy idegen sráccal ébredsz egy ágyban. De ez persze csak az én véleményem, nem ítélkezem. Csak egy incuripincurit. Újra kinézek az ablakon, és az utca végén egy sötét alakot pillantok meg. Azonnal elillan minden más gondolatom a kíváncsiság miatt. Mi lehetne izgalmasabb, mint egy olyan srác aki bulis környéken nem bulizik, csak mint egy árny meghúzódik egy sarkon? Na végre valami rejtélyes! Már nem vagyunk olyan messze tőle, látszik, hogy a haja barna és göndör. Sokáig szöszmötölhetett vele, hogy ilyen jól nézzen ki. Mikor közelebb érünk már látom, hogy a szeme zölden ragyog. Még valami lélegzetelállító! Nem sok fiúnak van ám zöld szeme, ez főnyeremény! Elhajtunk mellette mire rám mosolyog. És a mosolya is lélegzetelállító! Olyan cuki kis gödröcskéi vannak, mint a filmekben szereplő sármos srácoknak. Már csak egy aprócska dolog üti ezt az egész tökéletes dolgot. Ami pedig az, hogy sör van a kezében, és egy ilyen környéken látom meg. Na akkor ez selejt, tucatáru. És az előző mondatokat amiben róla áradozom törlöm így fejben is.
Tíz perc múlva már a ház előtt állok. Nem kopogok, csak benyitok. Mert minek, ha már itt lakom ( vagy fogok, nem mindegy?! ) ? A ház ugyanakkora mint kívülről. Nagy. És fehér... Csak a szokásos. A konyhában ég a villany ezért beoldalazok, ahol Lilyt vár.
- Jó estét, kisasszony! - üdvözöl. 
- Helló! - köszönök vissza.
- Mr. Perfect azt mondta adjak magának valami ételt. Mit szeretne enni? - kérdez udvariasan.
Röhögőgörcsöt kapok azon, hogy nevezi apámat. Mr. Tökéletes! Hát ez nagy! Lilyt furcsán néz rám, talán bolondnak néz. Ráhagyom, majd nyugalmat erőltetek magamra. Elég nehezen, még vagy háromszor felkuncogok mikor végre válaszolni tudok. 
- Köszönöm, nem kérek semmit. Vagyis annyit, hogy szóljon a szüleimnek vásárolni indultam! - ledobom a táskám az előtérbe, majd kilépek az épületből.
Nem tudom merre induljak, de majd lesz valamerre egy pláza nem? Ha meg nem akkor fogok egy taxit megint. A címet már úgy is tudom. Nyugodtan szállok fel egy buszra. Az út többi részén nem látok plázát. Így hát a végállomásnál kénytelen vagyok leszállni. De ott sincs se butik, se pláza, de még egy bolt sem! Idegesen indulok el valamerre. Talán kicsivel arrébb majd találok valamit. Pár perc elteltével lépteket hallok mögöttem. Az első gondolatom, hogy kirabolnak. Majd újra felvihogok, mert hát ennyire paranoiás nem lehetek! Valaki csak arra megy amerre én. 
Megint eltelnek a percek, és a követőm még mindig mögöttem. Befordulok egy mellékutcára, és gyorsabb tempóra váltok. Mire valaki mögöttem elordítja magát.
- Nem állnál már meg? 
Így teszek, majd megfordulok.  Egy sötét alak közeledik felém. Nem ismerős. Ettől a gondolatomtól megint majdnem elvihogom magam. Kit ismernék egy teljesen idegen helyen?! Az alak elém lép, nagyon közel hozzám. Hát de lássunk csodát! Mégis ismerős. A zöld szemű, barna hajú srác, aki sörözött az utca végén. 
- Helló! - vigyorog rám a gödröcskéivel együtt.
- Mit akarsz? - kérdem ingerülten.
- Ajajj de csípős valaki! Az előbb mintha még nevettél volna, mikor üldözőbe vettelek. - vigyorog önelégülten.
- Mit akarsz? - ismétlem meg.
- A kérdés az, mit adsz! - nyalja meg az alsó ajkát.
- Neked semmit. Nem is ismerlek! - forgatom a szemem.
- Akkor ismerkedjünk! Harry Styles vagyok, és te? - mutatkozik be.
- Victoria Perfect. - mondom. - Na én megyek is.
Megfordulom és elindulok. Indulnék, ha nem ragadná meg a csuklóm és húzna vissza. Pontosabban magához húz. Háttal állok nekidőlve a mellkasának. De ezt is csak egy pillanatig, mert ellüköm magam, és hátrálok.
- Egy állat vagy! - sziszegem. 
- Hmm... mondták már. - vigyorog.
Átsétálok a túloldalra. Még látom az alakját, engem figyel. Majd megint elordítja magát : 
- Még találkozunk! 
Ügyet sem vetek rá. Elindulok, mikor már nem látom hívok egy taxit, majd hazamegyek.