16. rész

Megszeghetetlen szabályok

xHarryx

Egy elhagyatott raktárépület. Hol máshol is lehetne? Leparkolok a kocsival, a háztól pár méterre található erdőbe, hogy ne legyen túl feltűnő. Ha a rendőrség meglátja a rendszámot...

Kopogás nélkül esek be a vasajtón. Sötétség és lerakódott por van mindenütt. Tényleg úgy tűnik, mintha egy ember sem fordult volna meg itt. Hát ez nagy tévedés... Halálos hiba.

Felhúzom a szőnyeget, és egy meglazított parkettát emelek ki. A csapóajtó nem a legnagyobb, de egy ember befér rajta. Lelépek egy lépcsőfokra, és onnan mindent visszarendezek. Miután végeztem, lefele indulok.
- Srácok! - biccentek feléjük.
A bandatagok felém fordulnak, egy nagy mosoly kíséretében.
- Harry, végre, hogy itt vagy! - mondja Austin.
- Volt egy kis elintéznivalóm. Kezdhetjük?
- Persze! - válaszolják.
Kihúzok egy széket, és rádobom magam. Ez a terem a banda összes titkát tudja már. Itt alakultunk, itt terveztünk meg minden szabályba ütközőt, és reméljük, -ha vesztünk- itt is fogunk meghalni.
- Fejleményeket kérek! Louis, híreket! - vágok a közepébe.
Louis az, aki még a rendőrség lépéseiről is tud. Aktáiról, ahol turkált már, nem is egyszer, hogy megmentsen minket. Létfontosságú ember.
- James talpnyalói mindenhol ott vannak. Utánunk kémkednek, ezt már biztosan tudom. Többeket is követtek közülünk. Szerintem James tudni szeretné, ki irányít most.
Mike a szó szoros értelmében ránk töri az ajtót. Lihegve megáll előttünk. Az arca kipirosodott, a haja a homlokára tapad az izzadsága miatt.
- Styles? - álmélkodik.
- Igen Mike, visszatértem. Örvendek annak, hogy fél évig sikerült vezetned őket, de itt vagyok. És a pozíció engem illet. Szóval, kösz, de le vagy cserélve. - vonom meg a vállam.
- Rendben. - nehezen, de beletörődik.
A többiek egyetértően bólogatnak, mindenki behódolt. Nem is tehetnek másképp. Miután kinyírtam apámat, ez az egész fos rám maradt. Ha akarnám, mindegyiküket egyesével megkínozhatnám, és halálra verhetném. Persze ezt a saját bandámmal nem teszem meg, de ismerek olyanokat, akiket ez nem érdekelt.
- Mi történt? - kérdezi Louis.
- Követtek. Sikerült leráznom őket, innen két km-re. - válaszol. - Styles, tudják, hogy visszatértél. Téged akarnak.
- Az még nem jelenti azt, hogy meg is kapnak, haver. - kacsintok nyugodtan. - Van még más is, Louis?
- Eddig semmi más, főnök. - biztosít.
Elégedetten belekortyolok a sörbe, amit az előbb Austin elém tolt. Az este további részén megbeszéljük, hogy állnak az ügyeink.
- Sokan kérnek mostanában drogot. Van egy-két ember, aki teljesen le van égve. Nem tudnak fizetni. - magyarázza Chris.
Christopher ilyenekre van kitalálva. Ő intézi a füvet, így jutunk hatalomhoz, és pénzhez. Külföldről vannak beszállítóink, hála apám ismeretségének.
- Mike, tudod mi a dolgod. - legyintek.
- Meg is öljem őket, ha nem tudnak lóvét adni, vagy csak kínozzam őket? Esetleg megpuhultál, és maradunk a fenyegetőzésnél?
- Kínozd nyugodtan. A legrosszabb a félelemtől félni. Ha már betojtak, akkor fizetnek.
Ezután iszogattunk egy kicsit. Oké, a "kicsi" enyhe kifejezés. Én nem basztam be annyira mint a többiek, Louisal együtt. Lou telefonja szakította félbe a pókert, amit eddig játszottunk. Elolvasta az üzenetét, és kissé fáradtan felém fordult.
- James emberei tudják hol laksz. Átkutatják az egész birtokot. - figyelmeztet.
Először eszembe sem jut, hogy rettegnem kéne. Csak odavágok a barátomnak egy okét, és tovább szórakozom.
- Dobod vagy tartod, Harry? - kérdezi Thomas.
Nem is figyelek rá, mert végre eljut a tudatomig, hogy ki is van életveszélyben.
- Fiúk indulunk! - kiáltom el magam, majd felpattanok.
A fiókokhoz lépek, és előveszek 24 fegyvert. Pont annyit, ahányan vagyunk. Mindenki kezébe nyomok egyet, mire értetlen fejet vágnak.
- Hova megyünk? - kérdi az egyik.
- Mészárolni. - szűröm ki a fogaim között.
Ha csak hozzá érnek, esküszöm....

xVictoriax

Az ajtóban egy fiú állt, fegyverrel a kezében. Gyorsan magamra rántottam a törölközőt, bele a vízbe, de ez volt a legmellékesebb. A srác korombéli lehetett. Szőke haja, és barna szeme volt. Kissé elbizonytalanított, hogy meztelenül fekszek a kádban. Na persze meg az, hogy a fegyvert felém tartva kérdezősködött.

- Hogy hívnak?

- Victoria. - motyogom.

- Mit keresel itt? Van egyáltalán bármi közöd Styles-hez? - emeli fel a hangját.
Erre tényleg nem tudok választ adni. Van közöm Harry-hez? Igen, azt mondta szeret. De hazudhatott is. Hányadán állhatunk éppen?
Tudtam, sietnem kell. Gyorsan választ adni, különben nagy bajban leszek. Még ennél is nagyobban. Az arcom égett, miközben a gondolataimba merültem. A törölköző, szerencsémre nagy, és vastag. Ettől még nem hagyhatom figyelem nélkül azt, hogy egy ismeretlen férfi ordibál velem.
- Kérdeztem valamit! - üvölti.
- N-nem tudom... - motyogom.
A férfi arcán megrándul egy kisebb izom. Ingerült, és dühös lett rám, amiért nem tudtam válaszolni, egy egyszerű kérdésre.
Futólépésben megközelít, és a kád fölé magasodik. Végig néz rajtam, majd kaján vigyor terül szét az arcán.
- Ha már információval nem tudsz szolgálni, majd jó leszel másban. - kacsint rám.
Utoljára a szórakozóhely folyosóján néztek rám így. Ilyen csillogó, vággyal teli szemekkel. A rettegés újra magba zárta a gyönge, törékeny testemet. Nincs itt Harry. Nincs itt a családom, a testőreim. Kiszolgáltatott vagyok.
Felránt a kádból, de hozom magammal a törölközőt. Nem zavar, hogy csuromvizes, magam köré tekerem. Megborzongok a hirtelen jött hideg miatt.
- Öltözz fel, indulunk! Egy percet adok neked. Nincs szökési kísérlet! Öngyilkossági sem. Van, ami rosszabb a halálnál is, galambom!
Hozzám dobja a kint hagyott ruháimat. Nem késlekedem. A szekrényből egy száraz törölközővel eltüntetem a vizet a testemről. Alig tíz másodperc múlva, már a ruháimat kapom magamra. Ez az ember nem viccel...
Mikor kész vagyok, nagy gondolkodásba kezdek. Meg van! Bezárom az ajtót, de tudom, hogy nem használ sokat. A srác azonnal dörömbölni kezd, és fenyegetőzni. Mit sem törődve vele, kinyitom a fiókot. A rúzsom szerencsémre itt van. A WC papírt is hamar megtalálom. Elkezdek írni rá.

"El fognak rabolni. A férfi egy kicsivel alacsonyabb nálad, szőke haja, és barna szeme van. Annyi idős lehet mint én. Hosszú ujjú pulcsi van rajta, amin egy fekete kacifántos jel díszít. Kérdezgetett rólad pár dolgot, nem válaszoltam neki."

Valamiért tudtam, hogy Harry utánam jön majd. Segíteni fog.
A papírt a zsebembe csúsztattam, és az ajtó felé indulok. Kitárom, és várom, hogy bántson vagy ordibáljon.
- Mi a fenét képzeltél?!! Csak jussunk el James-hez... Hidd el, meg fogod tapasztalni mi rosszabb a halálnál, drága! - megragadja a még vizes hajamat, és a mellkasához húz.
A hátam neki feszül, és borzalmasan undorodni kezdek.
- És most indulunk! - suttogja a fülembe.
Megfordul, és itt az alkalom. A papírt eldobom, le a földre, míg ő húzni kezd kifelé. Nyert ügyem van. Már csak ki kell bírnom egy darabig. Csak egy kicsit...
- Várj, várj, várj! - jut hirtelen eszébe valami.
Még a lélegzetem is elakad. Rájött? Észrevette talán?
Felém fordul, és szélesen vigyorogni kezd. A mosolya inkább hasonlít vicsorgásra. Nem összehasonlítható Harry gösröcskéivel.
Előkap a zsebéből egy fehér rongyot, és befogja velem a szám, és az orrom. Tudom mi ez, és mire való. Elkábít, elájulsz tőle. Jártam önvédelemre, és ott megtanították, hogyan is kezeljem az ilyen helyzetet. Nem veszek levegőt, nehogy belélegezzem ezt az anyagot. Küzdök ellene, de a tüdőm kívánja a friss oxigént. Így vagy úgy, de hatalmába kerít majd az öntudatlanság. Vagy levegőhiányban, vagy a kábítószer hatása miatt.
Kicsapódik a bejárati ajtó. Az ember mögöttem szitkozódni kezd. Elveszi az orromtól a fehér micsodát, mire én köhögésbe kezdek. A nyakamat fogva esek a földre.
- Austin, Mike, Louis! Velem jöttök fel, a többiek lent keresnek tovább. - magyaráz az ismerős hang.
Még nincsen itt, de azonnal biztonságot ad a tudat, hogy a házban van.
- Harry! - nyögöm ki, de alig hallható a hangom.
Léptek dobognak a lépcsőn. Hátra fordulok, a férfi éppen a fegyveréért nyúl, majd rám mered. Elindul felém, mire kúszni kezdek. Elkapja a bokámat.
- Harry!!! - sikoltok fel, nagyon hangosan.
Majd a szorítás a lábamnál gyengül. Azonnal kirántom magam a karmai közül, és megfordulok. A férfi is a földön fekve nyöszörög. A hasát szorítja, és zihál. Mögé nézek, és Harryt vélem felfedezni. A megkönnyebbüléstől sírhatnékom támad.
- Harry, elintézzem? - kérdezi a mellette álló ember.
- Nem kell Louis, majd én. Vidd innen Vickit! - rám sem néz, végig a támadómon tartja a vérben forgó szemét.
"Louis" felkap, és levisz az első emeletre. Könnyek szúrják a szememet. Hirtelen fáradság szippant magába. Ellazulok, és a sötétség újra magába zár. De előtte még, egy hangos durranást hallok. Lövés, ami egyet jelent a halállal...

- Ezt nem hiszem el! A kurva életbe is, Louis! Elvihette volna, nem érted?! - hallom Harry hangját.
- Nyugodj le, haver! Fel fogod ébreszteni. A nyugtatók nem hatnak sokáig.
Nagy, nehéz sóhaj, majd csend telepszik a helységre. Még így, becsukott szemmel is érzem, ahogy a tekintete perzseli a bőrömet.
- Menjetek vissza!
- Te nem jössz, Harry?
- Nem Louis. Ezt most kihagyom.
Ajtócsapódás. Újra békesség honol körülöttem. Vissza szeretnék kerülni az öntudatlanságba, elbújni az emlékek elől. De semmi, egyszerűen nem megy. A szememet még mindig csukva tartom, nem szeretném kinyitni. Soha többé.
Az ágy megnyikordul, mikor valaki ráül. A hajamat, és az arcomat kezdi simogatni, a nagy, meleg kezeivel.
- Sajnálom! - motyogja Harry.
Sajnálom - visszhangzik a fejemben. Ez az a szó, amit sose hallottam tőle. Nem is számítottam rá, hogy valaha hallani fogom az ő szájából. Most még is kimondta. Jól érthetően, mély, rekedtes hangjával.
Közelebb hajol a fülemhez. Egyenletes, meleg szuszogása van. Megnyugtató.
Megpuszilja a homlokomat, majd suttogni kezd.
- Szeretlek.
Én is téged - gondolom.
Feltápászkodik, és kimegy az ajtón. Én pedig újra az öntudatlanságba kerülök.

Sötétségre ébredek. Kinyitom a szemem, de semmi sem változik. Pislogok párat, de ugyanaz. Álmodom?
Aztán pár perc gondolkodás után rájövök, hogy este van. Mellettem az ágy bevetett, ami azonnal megrémít. Harry mióta szokott beágyazni maga után? Felülök, és lelógatom a lábam az ágyról. A fejem azonnal hasogatni kezd. Felállok, és a szédülés is elkap. Mi van velem? Megborzongok a hideg parketta miatt. Meztelen lábaimmal, a csukott ajtóhoz botorkálok. Nagy nehezen kinyitom, és kilesek. Az alsó emelet fénnyel töltött. Ugyanolyan sebességgel, mint mikor felkeltem, elkezdem egyesével venni a lépcsőfokokat.
Lent nem találok senkit. A nagy lámpa ugyan világít, de egy lélek sincs a nappaliba. Úgy érzem, a lábaim mindjárt felmondják a szolgálatot, ezért leülök a kanapéra. Ez a "sok" járkálás is megerőltetett. Ennyire legyengültem volna? Ilyen hamar?
Arra eszmélek fel, hogy valaki végigsimítja a kezemet. Oldalra fordítom a fejem, és egy hullámos, barna hajú, zöld szemű srácot pillantok meg. Nagy mosollyal az arcán.
- Végre felkeltél!
Nyöszörgök egy kicsit, miközben bólintok egyet. Még ez is nehezemre esik...
- Látom kimerültél, de muszáj veled beszélnem egy létfontosságú dologról. - kezd bele komolyan. - És te végig fogod hallgatni!
Leül mellém, és az ölébe húz. Azonnal cselekedem. A fejem a vállába túrom, és megcsap a már ismert illata. Csak most ébredek rá, hogy mennyire is hiányzott. Ha akkor nem is voltam magamnál.
- Új szabályok lépnek érvénybe! Mostantól sehova nem mehetsz őrök nélkül! Nem bízhatsz senkiben, csak bennem és abban, akiben én is! Azt teszed ami én mondok! Nem kezdesz kérdezősködni, hogy ezt most miért kell. Lehet én észreveszem a lövészt a ház sarkánál, de te nem. És már is golyó ment abba a gyönyörű fejedbe! - megrezzenek az utolsó mondatánál. - De a legfontosabb, hogy tudd, kihez is tartozol! - suttogásba fojtatja. - Mondd ki Victoria! Kié vagy?
Jobban kezdek szédülni, mint az előbb. A fejem jobban fáj. Ha nem ülnék, szerintem már összeestem volna.
- Hozzád. - motyogom meggondolatlanul.
- Jó kislány. - nyom egy puszit a fejem tetejére. 
A következő rész 3 komment után jön! ;) (Ne felejts feliratkozni!)

15. rész

Újabb Betörő?

xVictoriax

- Khhm... - zavar meg minket Joseph.

Harry elszakad tőlem egy pillanatra, és átnéz a vállam fölött.

- Neked van egy pingvined? - röhög rám nézve.

Nem tudom mit ért pingvin alatt, ezért csak értetlenül csóválom a fejem. Még mindig nem hiszem el, hogy azt mondta szeret. Egyszerűen nem lehet igaz. Egy olyan ember, mint Harry Styles, nem lehet gyengéd, vagy szeretetre méltó. Elég nagy bajban vagyok. Az agyam legszívesebben kisétálna innen, és felszállna a repülőre, mint ahogy mindig is tettem. De a testem ellent mond nekem.

- Mit akar? - förmed Harry Joseph-re. 

- Harry... - figyelmeztetem.
A kíváncsi tekinteteket még mindig magamon érzem. Mindig is sok figyelmet szenteltek nekem, de most ez más. Már-már frusztrál.
- Kisasszony, lekéssük a repülőt! - aggodalmaskodik Joseph.
Harry karjai megfeszülnek körülöttem, majd a "kísérőmre" emeli a dühben forgó szemeit.
- Nem megy innen sehova! - jelenti ki halkan, mégis iszonyatosan fenyegetően.
Még a vér is megfagy az ereimben. Hiszen muszáj a szüleim után mennem, nem? Mellettük éltem minden egyes percben, még ha nem is foglalkoztak velem. Megszoktam, hogy néha napokra elmennek, de hogy örökre...
- Elnézést, de ezt nem maga dönti el. - válaszol Harry-nek Joseph.
- Pontosan. Ezt Vicki dönti el, nem maga, vagy a szülei.
És most már ők is rajtam legeltetik a szemüket. Soha nem érdekelt nagyon a rivaldafény, de ha megkaptam, akkor nem zavart, sőt... De most különösen elegem van. Mindig megmondják mikor menjek hova, és mit hogyan csináljak. Réges-régen eldöntöttem már, hogy ezen változtatok, és még nem tettem meg. Itt az idő, és végre nekem kedvez. Azt csinálok vele, és az életemmel amit csak akarok.
- Sajnálom Joseph, de egyedül kell visszamennie Németországba. - jelentem ki.
Harry ajkai diadalmas mosolyra húzódnak. Istenem, azok a vigyorok, amik az arcán játszadoznak!
- De kisasszony... - kezd bele az ellenkezésbe apa munkatársa.
Meg sem várva a mondat végét, Harry elkezd húzni az ellenkező irányba. Az emberek megint utat nyitnak nekünk, és mi tolakodás nélkül kijutunk. Mikor végre friss levegő csapja meg az arcom, fellélegzek. Nem hagyom itt Los Angelest. Soha többet nem kell költözködnöm. A szemeimet könnyek szúrták, ahogy ráébredtem, hogy az életemet végre én irányíthatom.
- Mi a baj? - simított végig az arcomon Harry. - El akarsz menni.
- Nem, dehogy akarok! Csak... annyira boldog vagyok. - vallom be zavartan.
Megint megmutatja a gödröcskéit, és a repülőtér falához szorít. Szűziesen megcsókol, lágyan és gyöngéden, ami nem tart sokáig. Elmélyíti a csókunkat. Az egyik keze a hajamba túr, míg a másik a derekamon nyugszik. Majd mind a két karját, nagyon lassan, végigsimítja az oldalamon, majd a térdhajlatomnál állapodnak meg. Felemel, a lábaimat a dereka köré fonja. Jobban nekem nyomul, mire az egész testünk egybeolvad. Nem tudom megállni, hogy ne nyögjek fel a gyönyörtől. Válaszul felmordul, és tovább csókol.
- Mi is örülünk srácok, de nem kéne indulni? - kiált oda egy hang.
Harry elszakad tőlem, de nem enged el. Mélyen a szemembe néz, mire a vér az arcomba tódul.
- Niall, a véredben van, hogy pont a legjobb pillanatokat tudod elrontani! - kiált hátra.
Ezt hangos röhögés kíséri. Harry úgy indul velem útnak, ahogy az előbb abbahagytuk -lábaim a dereka köré fonva-.
A fejem a vállába fúrom, ezért nem látok semmit. Ő az egyik kezével a hátamat simogatja, míg a másikkal engem tart.

 xHarryx

Beültetem hátra, magam mellé. Bella és Niall elől ül, a haverom próbálja lenyugtatni a barátnőjét de az csak mondja és mondja a magáét.

- Helló! Te csak Vicki lehetsz! Én Bella vagyok, Niall barátnője, de biztos sokat hallottál már rólam. - fecseg.

- Ami azt illeti nem mesélt sokat. - tűnődik.

A vörös hátrafordul, és csúnyán mered rám. Ha a szemével ölni tudna... De szerencsére a barátom lenyugtatja. Az egyik kezét Bella térdére teszi, mire a lány magában somolyog. Én sem tudom megállni, hogy ne érjek a csajomhoz. Mert mostantól csak az enyém, és az is marad. Amint hazaérünk megbeszélem vele, mi merre hány méter. Addig is a karom a dereka köré fonom, közelebb húzva a testemhez. Annyira szükségem van rá, mint fél évvel ezelőtt a drogra. Csúnya egy korszak volt, annyi szent. Persze erről nem kell tudnia, sőt. Semmiről ami megijesztené, vagy elkergetné előlem. Nem sok esélye lenne menekülni, de azért vigyázni sem lehet felesleges.

- Ki tudsz tenni nálam? - kérdezem Niall-tól.

- Persze Hazza, nem nagy dolog.

Vicki felemeli a fejét a mellkasomról, és meglepődve mered rám.

- Hozzád megyünk?

- Igen. - válaszolom szűkszavúan.

Vissza fekszik, és én tovább simogatom a selymes haját. Tényleg nem tudom elhinni, hogy lehet egy lánynak ilyen puha haja.

Aztán észbe kapok, és rajtam a sor, hogy megijedjek. Én? Félni?! Ez egyre rosszabb. A kurva életbe! Nem vakíthat el egy ember. Nem akarok olyan lenni mint apám. Megfogadtam magamnak, megesküdtem, hogy nem követem el ugyanazt a hibát. Soha.

Fél óra múlva érünk a város pereméhez. Vicki már régen alszik, kimerülhetett a hosszú nap folyamán.

- Kösz a fuvart! - kiáltom még vissza a haveromnak.

- No problem! - válaszol, mielőtt elhajt.

A drágasággal a kezemben lépek be az igazi házamban. A panelt -amit ő is látott- csak vészhelyzet esetén használom. Mint mondjuk ez előző hetekben. Így szemmel tudtam tartani Vickit.

Ez a ház sötét és elhagyatott. Milyen régen nem jöttem már haza...

Leveszem róla a fölösleges ruhadarabokat, így már csak fehérnemű van rajta. Nagy control kell hozzá, hogy ne essek neki. Gyorsan ráadom az egyik pólóm, nehogy adjak a kísértésnek. Miután őt elintéztem, lezuhanyozok és egy boxert húzok át a lábaimon. Igazából mindig meztelenül alszok éjszaka, de nem tudom menyire örülne nekem, mikor felébred. Befészkelem magam mellé. Nem tartok direkt távolságot, de nem is húzódom oda teljesen. De ő mocorogni kezd, és bekucorodik a  karjaim közé. Akaratom ellenére ölelem magamhoz. Így merülök álomba...

xVictoriax

Egyedül ébredek. Mellettem az ágy üres és hideg. Azonnal Harry keresésére indulok. Kikelek a franciaágyból, és észreveszem, hogy egy bő póló van rajtam. Méghozzá az övé. Nem emlékszem, hogy tegnap én öltöztem volna át, magamtól. Szóval nem nehéz kitalálni mi történt. De azt veszem észre, hogy egyáltalán nem vagyok dühös. Miért lennék?

Na ez hülye kérdés volt. Hiszen egy vadidegen férfi öltöztetett fel. Nekem még reggel van...

A ház ahol vagyok ismeretlen. Olyan nagy, hogy nem tudok benne eligazodni. Ami azért nálam furcsa, mert az életemet villákban töltöttem. Viszont ez régebbi, nem az a legújabb fajta. Egy főfolyosót találok, kicsi és szűk, mellékfolyosókká ágaz. Istenem, ez tényleg egy labirintus! Tovább sétálok, és azt veszem észre, hogy valami nagyon fáj. Felsikoltok a hirtelen rám törő érzéstől. Összeesek, a lábaim nem bírják el a testsúlyom. A bokám. Most jut eszembe, hogy nemrég ment ki.

- Ki mondta, hogy felkelhetsz? - kérdez valaki, elég dühös hangnemben.

Harry felkap, és visszavisz a hálószobába.

- Mit szerettél volna?

- Csak nem tudtam merre vagy. - vallom be pirulva.

Elmosolyodik, és egy puszit nyom a homlokomra. Szóval nem álom volt? Tényleg azt mondta, hogy szeret engem?

- El kell mennem. Szerintem csak holnap jövök. - hadarja, majd feltápászkodik álló helyzetbe. - Ha éhes vagy, van a konyhába kaja. A fürdő innen nyílik a szobából.

Mire észbe kapnék, már sehol sincsen. Ez király! Itt hagyott egyedül, egy óriási labirintusban. Talán mégis csak illúzió volt az egész, és soha nem is mondta, hogy szeret. Hogy is mondhatta volna? Egy olyan ember mint ő...

A fürdő is elég tágas. Vagy két óráig áztatom magam, mikor hangokat hallok. Biztos vagyok benne, hogy lentről jön. Harry nem lehet, hiszen azt mondta, csak holnap jön. Kinek lehet még bejárása a házába?

Kis féltékenykedés után, rettegés kerít hatalmába. Léptek hangzanak, majd ajtócsapkodások. Benéznek minden szobába? Nem merek megmozdulni, még a végén zajt csapok. Így hát fekszek a meleg vízbe.

Aztán kicsapódik a háló ajtaja. Biztos vagyok benne, hogy ott vannak a nyomok. Észre fogja venni, hogy az ágy nincs bevetve, és a ruháim is kint hevernek a földön. Tudni fogja, hogy van itt valaki.

Kérlek Harry, csak siess haza... 
Örülök, hogy olvasod a blogom, remélem ez a rész is nagyon tetszett! =) A folytatás 2 hozzászólás, és összesen 4 pipa után jön! ;)

14. rész

Szeretlek

xHarryx

- Most megdöglesz! - ordítom, és nekiesek az utca közepén.

Még mindig látszanak a monoklijai, amiket két napja ejtettem rajta. Ütöm, ahol érem, de főleg az arcán. Reccsent valami, majd az orrából vér omlik, és csurog lefele az állára. Felállok, és őt is felrángatom. Alig áll már a lábán, olyan kába. Hasba rúgom, aztán még egyszer, majd megint. Összeakar esni, de nem hagyom neki.

- Harcolj, te fasz! - üvöltöm neki, és tovább verem.

- Nyaljál sót! - nyög egyet.

Még jobban mérges leszek. A a falnak. A tarkójánál fogva lefejeltetem a szórakozóhellyel. Egyre csak nehezedik a teste, kezdi elhagyni magát. De én nem tudok leállni. Az ő arcát látom magam előtt. Ahogy kisírt szemekkel azért könyörög, hogy hagyjam abba. Ahogy a nevemet suttogja. Túl sokat ittam ahhoz, hogy ésszerűen tudjak gondolkozni. Annyi biztos, hogy megölöm ezt a fickót azért, amit vele tett. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem kezdem keresni, miután sokáig volt WC-n. Mi lett volna, ha nem érek oda időben...
Tovább püfölöm, az eszméletlen testet.
- Harry! - kiáltja valaki.
Nem foglalkozom vele. Folytatom amit elkezdtem.
- Hazza, állj le! - fog le Niall. - Nyugodj le!
A szabadulásért küzdök, azért, hogy végre megöljem azt, aki majdnem megerőszakolta az egyetlen embert akit szeretek.
- Nézz magadra! Örülnél, ha így látna? - suttogja a barátom.
Csalódott lenne, szomorú, és rettegne tőlem. Félne a közelemben lenni, az érintésemet élvezni. A borzalmas gondolatok miatt, leállok és végignézek magamon. A fekete pólómat sötét foltok tarkítják. Vér. Az öklömről is csöpög, de ez már a sajátom. "Kettőnk közül nem én vagyok az, akinek nincs szíve!" - hallom a drága hangját. Mély levegőt veszek, mire Niall elenged.
- Hazaviszlek. - jelenti ki.
- Ne... - nyöszörgöm. - Beszélni akarok vele!
Tudom, hogy tudja, kire gondolok most, és minden percben.
- Ez nem jó ötlet. Ismétlem, nézz magadra!
Nagyot sóhajtok, beletörődve a sorsomba.
- Holnap elmondod neki. - biztosít.

xVictoriax

- Victoria Perfect-tet keresem. - mondja a férfi.

Az ajtóban álló, a 30-as éveinél járhat. Fekete zakó van rajta, a haja jól fésült.

- Én vagyok az. - motyogom meglepődve.
Az ajtónálló elmosolyodik, és a kezét nyújtja felém. Eszem ágában sincs elfogadni! Felháborodottan pislogok rá, mire csak nagyobb vigyor terül el az arcán.
- Elnézésedet kérem! Joshep vagyok, apukád egyik munkatársa. Ő küldött érted.
Mi? Még egyszer sem fordult elő, hogy hív valakit, aki vigyáz rám, míg ő távol van. Tehát mégis törődnek velem! Lehet, olyan ez mint egy tündérmesében. Az értetlen szülők végre rájönnek, hogy van egy csodaszép lányuk, akit szeretnek. Melegség, és jóleső borzongás fog el.
- Összepakoljak helyette kisasszony? - kérdezi udvariasan.
És itt annyi. Nem érzek semmit, csak értetlenséget, de azt teljes egészében.
- Tessék?
- Németországba. Oda költöznek. Ezt a házat két perce vették meg, az új lakók egy óra múlva költöznek be.
Ne, ne csak ezt ne! Megint... megint mindent itt kell hagynom. Mike. Lehet, hogy eddig nagyon dühös voltam rá, de az érzés most elpárolgott. Az egyetlen barátom. Vagyis voltak már, de ők csak azért, hogy pénzük legyen. Nem voltam számukra más, csak egy kövér pénztárca, amit akkor vesznek elő, mikor szükségük van rá. Legszívesebben sírni kezdtem volna, de nem tehetem meg egy idegen férfi előtt. Nem járathatom le magam ennyire.
- Összepakolok én. - meg sem várva a válaszát szaladok fel a szobámba.
Ahogy a menedékembe érek, hagyom, hogy a könnyek végig csorogjanak az arcomon. Harry. Itt kell hagynom. Elmegyek, és talán soha többet nem látom majd. Soha nem tudom majd elmondani neki, hogy talán érzek valamit iránta.
Nem. Nem hagyhatok hátra mindent, befejezetlenül. Mindent el kell rendeznem. Gyorsan elteszem a laptopom, a töltőjét és egy váltóruhát. A "pakolás" alig tíz percembe telik, megtanultam már mit viszek, hova teszem. És most jöhet a neheze. A telefonom direkt nem raktam el.
- Szia Mike! - köszönök, ahogy felveszi.
- Szia! Vicki, én annyira sajnálom! Hogy van a lábad? - kérdez.
Meghat, hogy a kirohanásom után is aggódik értem. Nagyon fog hiányozni.
- Már jobban köszi. És, semmi baj. Igazából én tehetek róla. - veszek egy mély levegőt, mielőtt folytatnám. - Mike, csak annyit akartam mondani, hogy tényleg te vagy a legjobb barátom. És mindig is az maradsz. Bármi történjék.
- Baj van? - riad meg.
Ez a hang, az ő hangja. Talán most hallom utoljára.
- Dehogy! Nincs semmi. Csak azt akartam, hogy tudj róla. - hazudok. - Akkor szent a béke?
- Persze! Holnap, találkozunk a suliban, ugye? Beszélni szeretnék veled, nagyon fontos.
- Igen, ott leszek. - füllentek megint. - Mennem kell enni. Szia!
- Szia!
Leteszem a telefont, és hangosan felzokogok. Most nem érdekel, hogy Joseph hallja-e, úgy sem tudnám abbahagyni.
Toll, ceruza és egy lap. Lassan, megfontoltan és szépen írok, ezek az utolsó szavaim hozzá.

" El kellett mennem. Lehet gyűlölni fogsz ezután, bár szerintem ez eddig is így volt. Sajnálom, hogy úgy kell elválnunk, hogy ki sem tudtunk békülni az utolsó találkozásunk után. Sajnálom, hogy azt mondtam nincsenek érzéseid. Nem gondoltam komolyan. Biztos vagyok benne, hogy szeretted a családod, bármi is történt velük. És abban is biztos vagyok, hogy ők is szeretnek téged. Úgy ahogyan én is. Annyit kérek csak tőled, hogy ne felejtsd el : szeretlek. "

Néhol elkenődtek a szavak, a sós könnyeim miatt, de most ez a legmellékesebb dolog. A mobilomért nyúlok, és SMS-t írok Harrynek.

" Szia! Beszélni szeretnék veled. Át tudnál jönni?"

A levelet amit neki írtam, az ágyamra teszem, ahol úgy is megtalálja. Felkapom a cuccom, és elindulok lefele a lépcsőn.
- Mehetünk? - kérdezi Joseph.
- Igen.
Mindennel kész vagyok. Most már eltudok költözni Los Angelesből.

Repülőtér. A már jól ismert repülőkkel. Joseph a hegyeket veszi meg éppen, míg én a padon várom. Ugyanitt álltunk anyuékkal, mikor megbeszélték, hogy egyedül küldenek "haza". Az emléken mosolygok egy kicsit, hiszen így kezdődött minden. A taxi, az ismeretlen fiú, Lilyt... és a "vásárlás".
" - Helló! - vigyorog rám a gödröcskéivel együtt.
- Mit akarsz? - kérdem ingerülten.
- Ajajj de csípős valaki! Az előbb mintha még nevettél volna, mikor üldözőbe vettelek. - vigyorog önelégülten.
- Mit akarsz? - ismétlem meg.
- A kérdés az, mit adsz! - nyalja meg az alsó ajkát. "
Pontosan emlékszem minden szavára, az első találkozásunknál. Akkor még csak egy köcsög volt. És hopp, két hét alatt mi is lett belőle...
- Siessünk! A gépünk öt perc múlva indul. - idegeskedik apa munkatársa.
Veszem a vállamra a táskám, de érzem, hogy rezeg benne valami. A telefonom. Rekordidő alatt kikapom onnan, és feloldom a zárat. Harry.

" Fel ne merj szállni arra a rohadt repülőre!!! "

Nem gondolkozok, hiszen nincs választásom. Ahogy soha nem is volt, és nem is lesz. Visszateszem a készüléket, és megyek Joseph után. A csarnok óriási, sok ember sürög-forog nehéz átvergődni közöttük. Mikor végre az ajtóhoz érünk, apu munkatársa nyitja ki előttem. Mély levegő és...
- Állj meg! - kiabál.
Álmodom. Képzelődöm. Nem lehet itt. A hangja rémült, de a még mindig rekedtes. Hátrakapom a fejem. A sok ember megnyílt, úgy néz ki mintha egy hosszú folyosó egyik végén állnék. Ő pedig a végén. A haja nedves, a szeme zöldebb mint általában. Fekete csőnadrág, és fekete póló van rajta, bőrdzsekivel. Irtózatosan jól néz ki.
Nem, nem álmodok. Harry tényleg itt van. Miattam. Ugye miattam? Persze, hogy miattam! Elszédülök, valaki kapjon el!
- Szeretlek! - kiabálja.
Csak állok ott, mint egy bamba bárány. Kíváncsi tekintetek vándorolnak rám. A tömeg csendesen kémlel minket. Nincs ezeknek jobb dolguk?
De most nem is ez a lényeg. Kimondta. Nem hazudott, egyszerűen nem hazudhatott. Nagy lassú, ruganyos léptekkel szeli át a köztünk lévő távolságot. Megáll előttem, a derekamnál fogva húz magához. Mélyen, nagyon mélyen a szemembe néz. Olyan érzésem támad, mintha a lelkemig látna, keresne valamit.
- Szeretlek... - ismétli meg, majd megcsókol.
De ez most más. Nagyon más. Mindig szenvedéllyel, mohón és erősen csókolt. De most, az ajkai lágyan, puhán érintik az enyémet.
- Mondd, hogy szeretsz! - suttogja a fülembe.
- Olvastad a levelet, nem? - lepődök meg.
Szédülök a karjaiban, a térdeim remegnek. Nem félek, hogy összeesek vagy elájulok, biztonságot adnak az erős kezei.
- Olvastam. De hallani szeretném tőled. Hallani, hogy jelentek valamit számodra! - egyre rekedtesebb.
Nem gondolkozom vagy késlekedem.
- Szeretlek.
Újra megcsókol. Kizárom a világot, az embereket, Joseph-et, aki még mindig az ajtót fogja. Csak Harry meg én....

13. rész

Szív, és érzelemmentes

xHarryx

Sziasztok! Nem szokásom részek előtt az időtöket húzni, de most kivételt teszek. =) Sajnos, mostanában fogyóban vannak a kommentek. Sőt a pipák is megfogytak. Elszomorító, hogy nem tetszenek már nektek úgy a részeim. Hogy kiderítsem, van-e értelem folytatni a blogot, most csak 1 komment, és összesen 4 pipa után lesz új rész. Sajnálom, de tényleg nem tudom hányan olvassátok, és milyennek vélitek a történetet. Szóval 1 komment és ÖSSZESEN 4 pipa után jön a folytatás!!!

Ne felejtsetek csatlakozni a csoportba .

Alig 10 perc múlva a parkban voltam. Ahogy az a seggfej említette, jobbra egy ösvény bujkált. Végig sprinteltem a túraútvonalat, majd letértem onnan. Kilépve a fűzfák sokaságából, két alakot vettem észre egy fa alatt kucorogni. Az egyik a földön feküdt, és a kezeit a lábára szorította, míg a másik mellette térdelt. Újra futásnak eredtem, feléjük közelítve.

- Mi a fasz történt?! - nézek Mike-ra.

- Fára másztunk, és megcsúszott. - adja értésemre.

- Hogy a kurva életbe nem tudtad elkapni?! Bazdmeg, ha én lennék ilyen nyomorék, már rég elástam volna magam! - fröcskölöm.

Mike megbántott arccal fordul felém, de magasról teszek rá és az érzéseire. Utálom, ha nem én vagyok a közelébe. Gyűlölöm, hogy ezzel az idiótával volt. Irtózom még a gondolatától is, hogy az én védelmem nélkül megy valahova. És nem is ezért vagyok a legdühösebb. Mi a francért nem lehet elkapni, egy csajt?! Már kezdenék el újra ordítozni, de a sérült madárka nyöszörgésére, kussba maradok. Leguggolok elé, mire Mike ösztönösen feláll. Nagy szerencséjére... 

- Hol fáj? - kérdem.

- A bokám... - suttogja elgyötört arcával.

A mindig édes és gyönyörű arca, most fáradt és beletorzul a fájdalomba. Legszívesebben rá se néznék, mert csak puhít rajtam. De ezt én sem tehetem meg.

- Akkor gondolom semmi esélye annak, hogy lábra állj. - mondom.

- Lófasz a seggedbe Styles, ha még ilyenkor is csak poénkodni tudsz! - nyöszörög. 

Felkuncogok, majd a karjaimba kapva indulok meg vele a kocsimhoz. Mit sem törődök a tátott szájjal álló Mike-ra. A "gyengélkedő gyönyörűség" közelebb bújik hozzám. Nem is tagadom, hogy nagyon meglepődtem. Hiszen nem régen szopatott meg. Lepasszolta az esténket, a majom miatt. A-a, nem fogunk csak úgy megbocsájtani! Azt ki is kell érdemelni. Ó Perfect, milyen nagy bajba is keveredtél...
Amint a kocsimhoz érünk, befektetem a hátsó ülésre, majd beszállok előre. Az egész utat csöndbe burkolózva töltjük. Én előre meredek, ki az ablakon, míg ő nyöszörög. Hiába próbálja halkan kifejezni a fájdalmát, nem sokra megy vele.
- Mindjárt ott vagyunk. - nyugtatom meg.
- És hol van az az "ott"? 
- Az legyen az én dolgom. - válaszolok flegmán.
Felhorkant, de nem pofázik vissza, ami most jól jön neki. Ugyanis nem vagyok olyan kedvemben, hogy eljátszadozzak vele mint valami babazsúron. Nem-nem, ennek most már következményi lesznek. Én nem kegyelmezek, ezt mindenkinek tudnia kéne. Majd neki is az értésére adom, nem kivételezett.
Befordulok az utcába, ahol lakom, majd újra felkapom a drágaságot. Könnyedén megtartom az egyik kezemmel, amíg kinyitom az ajtót. A háló felé veszem az irányt, és szó szerint ledobom az ágyra. Az arckifejezéséből ítélve, köpni-nyelni nem tud. Úgy kell neki! 
Se szó, se  beszéd kiviharzok a szobából le a nappaliba. Bekapcsolom a tévét, és a múltheti meccs ismétlését nézem.

xVictoryax

Nem hiszem el, hogy képes volt itt hagyni. Egyedül. Méghozzá ilyen állapotban. Annyira meglepődtem, hogy még a szám is tátva maradt. Aztán ez az érzés, haraggá változott. Legszívesebben lementem volna, és képem mosom, amiért ilyen köcsög disznó! És azt is teszem! Próbálok nem a fájós bokámra nehezedni. Egy lábon ugrálva érek el az ajtóig. Ott kicsit megingok, de megkapaszkodok az ajtófélfában. Már csak a lépcső maradt hátra. Szökdécselve indulok neki, a korláton támaszkodva. De akkor hirtelen... BUMM! És már gurulnék is lefelé, ha nem ütköznék Harry széles mellkasának. Már kezdenék hátrálni, mikor újra felvesz, és visszavisz a szobájába.

- Mondta valaki, hogy kijöhetsz?! - rikácsol. 

- Mondta valaki, hogy neked kell engedelmeskednem?!! - csatlakozok én is.

- Nem-nem, most nem játszadozol velem. Így is felbasztad az agyam a hülyeségeiddel, nem lesz jó vége ha ezt most folytatjuk!

Kicsit megborzongtam, de erőt vettem magamon, és bátorságot tanusítottam.

- Leszarom Harry, érted?! Elegem van... Mindenből! De főleg a retkes pofádból! Miért nem tudsz cseppnyi együttérzést tanúsítani? A bokám kificamodott, te meg dobálsz ide-oda! Eszednél vagy?! - kelek ki magamból teljesen.

Talán nem kellett volna, mert a szemei újra sötét árnyalatban csillognak. Lassú, rugalmas léptekkel közelít meg, ami csak félelmetesebbé teszi őt. Nem hátrálok úgy, ahogy szoktam. Azt akarom, hogy tudja, nem vagyok a játékszere. Sose leszek az a liba, akivel egy-két éjszakát átél, majd kopog a szomszédba. Miért, miért nem tud békén hagyni, ha nem érez irántam semmit? Én sajnos már elcsesztem, mert többet érzek iránta, mint amennyit megengednék magamnak. Ez csak nehezíti a reménytelen helyzetemet. 

- Hogy mersz így beszélni velem?! - suttogja, de a hangja fenyegetővé válik.

- Ki vagy te nekem? Senki. Hát akkor, hogyan érdemelnéd ki a kedvességemet? - vigyorgok gúnyosan.

- Még. - teszi hozzá. - Még nincsen közöm hozzád. De egyszer az enyém leszel, te is tudod. És ez inkább előbb történik meg, mint utóbb.

Nem tudom hogyan, de a szívem hevesebben kezd verni, az előző mondatai hallatán. Pedig nem lágy, selymes a hangja, hanem dühös, indulatokkal teli. Engem mégis elönt a forróság. Nagyon közel lép hozzám, de a szemei még mindig feketén ragyognak.

- Mi van bogárkám? Meghatódtunk? - gúnyolódik. 

Elönt a szégyen és a szomorúság. Még az ilyen gyönyörű pillanatokat is eltudja rontani. Miért nem mentem még el? Hiszen egy telefonhívásomba kerülne, és itt lenne apa egyik barátja/csicskája, hogy hazavigyen. De nem, én még mindig itt rohadok, egy érzelemmentes, egoista, köcsög, barommal. Akit szeretek...

Nem várok sokáig. Leugrabugrálok a lépcsőn. A telefonom és a táskám ott van a kabátom mellett. Magamra kapom a göncömet, és már lépnék is ki, de egy rekedtes hang megállít.

- Elmész? - a lépcsőn áll, és engem figyel.

- Igen. - válaszolok ésszerűen. - Vak vagy? Kabátba állok! Szerinted hova megyek? Szarni?!

Meg sem remeg a szavaim hallatán, csak áll ott és engem bámul. Kezd idegesítő lenni a feszült csend, így hát a kilincsért nyúlok.

- Szívtelen vagy! - varázsol az arcára egy csodaszép mosolyt. - Szívtelen és irigy. Miért nem tudsz osztozkodni magadon? Olyan nehéz lenne?

Felkacag, és gondolom puhítani akar. De nem. Elegem van, mindenből. Az egész költözésből, a hülye életemből! A fos szüleimből...

- Kettőnk közül te vagy az, akinek nincs szíve. - suttogom és kinyitom az ajtót. - És érzései sem.

Nem állít meg. Hívok egy taxit, majd diktálom a címem. Kemény 20 perc alatt otthon vagyok. Hideg borogatást teszek a lábamra, és bekapcsolom a tévét. Nincs semmi normális sehol. Csak fekszek a kanapén, és a falat bámulom. Azon töröm az agyam (ha egyáltalán van olyanom), hogy Harry érez-e irántam valamit. Mindegy is. Ha eddig érzett, már biztosan nem. Egy órával ezelőtt hozzávágtam, hogy nincs szíve. Erre inkább nem mondok semmit.

Hangos csengő térít észhez. Kikelek a takarók közül, és ajtót nyitok. Hát az biztos, hogy nagyon meglepődtem...

xHarryx

Ó istenem, az a balfácán! Hogy gondolhatja, hogy nincsenek érzéseim? Hogy nincs szívem? Érzéketlen lennék? Nem, biztosan nem. Már rég nem futnék utána, ha erről lenne szó. Mégis mindig rá gondolok. Nem hiszem, hogy közönyös vagyok vele szemben. Lehet, hogy ez látszik kívülről, de nem így van. Nem vagyok hajlandó beismerni, hogy szeretem. Túl korai lenne, főleg azok után amiket mondott. Mi lett a nagy Harry Styles-ből? Komolyan, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Egyetlen lány miatt, otthagyom a többit? Akikért nem is kell küzdenem, maguktól jönnek? Minek nekem egy olyan csaj, aki csak pofázni tud?! Akinek nem is kellek?
Elég a gondolatokból! Itt csak egy valami segíthet. Gyorsan felhívom Niallt.
- Mi van Hazza? - kérdez meglepetten. - Hol vagytok már?
- Ma csak én megyek, haver. Úgy 10 perc múlva ott is vagyok.
Mielőtt válaszolt volna, megszakítottam a vonalat. Visszaültem a verdámba, és a törzshelyünkhöz vettem az irányt.

- Harry! - üvölt Bella, ahogy belépek. - Hol van Vicki? El se hoztad?!
- Dolga van, majd máskor. - legyintek.
- Ne már! Ezt mondogatod már három napja. - biggyeszti le az ajkát.
- Majd máskor, Thorne. - ismétlem pimasz mosollyal.
- Két napot adok még neked, Styles! - viccelődik.
- Niallt hol hagytad? 
- A hátsó boxban vár. - kacsint, majd elmegy a pulthoz.
Mit ne mondjak, Niall barátnője mit sem változott. Még most is az a vadóc "semmitől sem félek" csajszi, akit megismertem. Illenek egymáshoz, annyi szent. A haverom, egy wisky mellett ül.
- Nekem nem is rendeltél? - viccelődöm.
- Gondoltam, majd elintézed. - vigyorog a szöszi.
Lehajtottunk pár rövidet. Bella is teljesen kész volt már, bár én sem panaszkodhatok. Niall bírja a strapát, nem lehet egykönnyen kizökkenteni.
- Van valakinél egy szál? - kérdem kómásan.
A barátom egy dobozt nyújt felém. Elkapom, és kimegyek a szórakozóhely hátsó ajtaján. Két cigivel is végeztem, és mentem volna vissza, de megpillantottam egy ismerős arcot.
- Most megdöglesz! - ordítok utána, és nekiesek.

12. rész

Baleset

xVictoriax

 A hely ahova Mike-al jöttem, egy átlagos park volt. Vagyis először annak tűnt, de aztán egyre beljebb, és beljebb merészkedtünk a sűrűbe. 10-15 perc elteltével, a betonútból, kitaposott ösvény lett. Hasonlított arra az útvonalra, amin Harryvel mentem, de ez biztonságosabb volt. Mármint, itt az ember nem tévedhet el csak úgy. Különböző formájú, és színű jelekkel vannak tele a fák, jelezve a túraösvényt. Ami azonnal elnyerte a tetszésem, az a csönd és békesség. Csak a madarak csiripeltek, és egy-egy állat lábdobogását lehet hallani, ha nagyon figyel az ember. Mike-al nem sokat beszélünk, inkább csak élvezzük egymás lélekjelenlétét. Ez csak nekem kedvezett, mert nem kell azonnal elmagyaráznom az elég bonyolult helyzetemet, amit igazából nem is értek.

- Nem baj, ha letérünk az útról? Mutatni szeretnék valamit. - szólal meg kis idő múlva Mike.

És még én mondtam, hogy nem tévedhetünk el. Na ilyenkor apa kedvenc mondása jut eszembe : "Ne vesd az ördögöt a falra!"

- Nem, dehogy baj. Menjünk! 

Újabb némaság, amely újabb kényelmességet hoz számomra. Sose túráztam még ennyit, de most valahogy nem fáradok el. Úgy érzem magam, mint egy petárda, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat. Nem is tudom, milyen régen nem éreztem még magam ilyen felszabadultnak. Ez a kis kikapcsolódás, Harry nélkül tényleg jó ötlet volt. Nem sokáig lehet kibírni mellette, néha olyan irritáló tud lenni.

Azt hiszem még 10 percet gyalogolhattunk a fűben, az ösvény után. Fűzfák sorakoztak előttem, egy nagy kört alkotva. De, hogy mit takarnak arról fogalmam sincsen. Ez persze pár másodperc alatt megváltozott mert kilépünk a fák közül a... helyre.

Ez csak még természetesebb volt, mint a park. Még nyugodtabb és csendesebb. És sokkalta színesebb. Virágok ezrei csücsültek a fűben, és mind más-más árnyalatú. A fűzfák eltakarták az elég tágas rétet ami elém tárult. Szitakötők ezrei sürögtek-forogtak a növények körött, nyulak ugráltak néha fel a fűből. Őzeket is lehetett látni a távolban. Még a szám is tátva maradt a látványtól, de hamar észbe kaptam és becsuktam. Kicsikét elkéstem mert Mike észrevette, és jót mosolygott rajtam. 

- Tetszik, igaz? - kérdez hülyeséget.

- Sajnálom, nem tetszik... Egyszerűen imádom! Valami csodaszép. - áradozok neki.

- Reméltem, hogy örülni fogsz. Mindig ide szoktam eljárni, ha ki akarom üríteni a fejem, vagy ha csak ideges vagyok. Öt éves koromban találtam rá, mikor elvesztem a parkban. - nevetett az emléken.
Leültünk a puha fűbe, és csak néztük, ahogy a szél meg-meg fújja a növényeket, amik hajladozni kezdenek. Halk sóhajt hallottam mellőlem, ezért odakaptam a fejem. Bár ne tettem volna! Ugyanis Mike arca meggyötört, fáradt és értetlen volt. Borzalmas így látni egy fiút, aki általában mindig mosolygós, kedves és édes. És a legrosszabb az volt, hogy tudtam miattam ilyen. 
- Hogyhogy elvesztél egy parkban? - kérdezem felvidítás képpen.
Egy kis ideig a távolba meredt, már kezdtem azt hinni nem fogja elmesélni a történetet, és végig ilyen savanyú lesz a hangulat. De aztán halvány mosoly jelent meg az arcán, de olyan aranyos, hogy engem is vigyorgásra késztetett.
- Minden szombaton kijöttünk ide, mikor kicsi voltam. Itt bicikliztem először, itt tanultam meg fára mászni, és igen, erre játszottam a többiekkel a legtöbbet. Apa az egyik reggel kitalálta, hogy jöjjünk túrázni, mert délelőtt úgy is itt lettünk volna, és innen indul az ösvény. De letértem az útról. Azt képzeltem, hogy majd itt élem le az életem  vadonban. - nevet fel. - Persze eltévedtem, és erre a helyre találtam. Azt hiszem naplementéig itt voltam, aztán valahogy kijutottam. Anyát magán kívül találtam, apám meg pipa volt. - fejezte be. 
Vele vihogtam egy kicsit, majd újra megsavanyodott a kedvünk. Ennél csak rosszabb következett, mert Mike megkérdezte azt, amitől eddig rettegtem.
- Mi történt veled? 
Tudtam, eddig is tudtam, hogy nem fogom megúszni. Reménykedtem, hogy nem így lesz. De mi értelme is lenne titkolózni? Egyszer úgyis minden kiderül, és talán jobban örülne, ha tőlem hallaná, milyen ostobaságot műveltem.
- Harryvel voltam. - nyögöm ki.
Riadtan fordul felém. Aztán mérges lesz. Majd megbántott, nagyon megbántott. 
- Én... annyira sajnálom. Szólnom kellett volna, hogy minden oké. Ehelyett te szétizgultad magad, miattam. - mondom bűnbánóan, kutyaszemekkel.
- Nem haragszom rád Vicki! Ha szóltál volna, akkor is megbolondultam volna. Mint mindig, mikor nem vagy mellettem. - néz mélyen, az én elkerekedett szemembe. 
Ez burkolt szerelmi vallomás lett volna? Az egyetlen barátom szerelmes? Méghozzá belém? Mi?! Olyan ostoba liba vagyok, komolyan. Dehogy szeret! Ezek után, biztosan nem. Hisz Harryvel voltam. Meg amúgy is, csak haver, máskor nem közeledett felém. Mi ez a hirtelen váltás? Istenem, a srácok mért nem tudnak értelmesen fogalmazni?!
- Azért én sajnálom, szólnom kellett volna. - sütöm le a szemem zavaromban.
Gyorsan elhessegetem a gondolatot, hogy szerelmes belém. A csönd számomra már nem is kínos. Csak lesem az előttem elterülő gyönyörűséget. 
- Szeretnél fára mászni? - kérdez hirtelen Mike.
Kicsit meglepődöm a hirtelen hangulatváltáson, de oké. Már csak egy gond van.
- Nem tudok fára mászni. - vallom be szégyenkezve.
- Ne gondolkodj, csak gyere!
Megfogja a kezem és felhúz. Riadt képem láttán elvigyorodik, majd megint a szemembe néz. 
- Majd segítek... - suttogja. 
Egy óriási nagy fához húz. Felhúzódzkodik és a kezét nyújtja. Habozás nélkül elfogadom, és felülök mellé. Most nagyon örülök, hogy laza öltözetet vettem fel, magassarkú nélkül. Kicsit sem lenne vicces, úgy fára mászni. Mike egyre fentebb mászik, minden ág után nekem is segít feljutni. Már a fa közepénél járhatunk, mikor leül. Kicsi a hely, így hát befurakszom mellé a vastag ágra. Sokáig bámészkodunk, síri csendben. 
- Nem kéne Styles-sal, és a haverjaival vegyülnöd. - mondja tényszerűen.
Megáll bennem az élet. Mi az, hogy megmondja kikkel legyek?! Utálom, ha parancsolgatnak nekem. Ez talán a szüleim miatt van, akik sose adták ki az ukázt, hogy mit hogyan csináljak. Miattuk elég kemény természetem van, de próbálok kedves maradni. 
- Hogyhogy? - szűröm ki a fogaimon keresztül.
- Mert. Veszélyesek. Főleg ez a Harry gyerek tűnik erőszakosnak. 
Menekülj Mike, mert kezd betelni a pohár.
- Mike, szerintem ehhez semmi közöd nincs. - mondom már-már dühösen.
- Eldönthetem én, hogy mi az, amibe beleütöm az orrom? - látom nálla is megy fel a pumpa. 
- Hova is? Igen... Ez a fa megfelel! Fejeld csak le erőből, és csesződj meg! - hirtelen felugrok, és kezdek lefele mászni.
Nem olyan nehéz, mint ahogy először gondoltam. Aha, így voltam vele az utolsó előtti ágig. Nagy a lendületem, megcsúszok és már zúgok is le.

xHarryx

Nem hiszem el, hogy felültetett. Talán csak azért, mert még soha nem történt velem ilyesmi. Hát annyi szent, hogy szar érzés. De kicseszettül rosszabb, hogy nincs otthon, szóval bárhol lehet. De nem is ez bolondít meg a legjobban. Hanem a "kivel" kérdés. Se üzenet, se semmi. Hát persze! Kilépek az ajtón, és a kocsimhoz indulok. Nem bírok ellen állni a kísértésnek, hogy belebasszak a kerítésbe. Reccsent a fa, de leszarom. Ha így játszunk, akkor én sem maradhatok le. Nem vesztettem még, és nincs kedvem pont most elkezdeni. Nem tudhatja meg azt, hogy egy órával tovább vártam rá a házban, és azon töprengtem kivel és hol lehet. Sőt, mit csinálhat! Nem vagyok ez a fajta srác, és senki kedvéért nem leszek az. Még miatta sem. 

Egy házibuliba indulok, hogy lehűtsem magam. Mikor bejutok, azonnal a bárhoz nyomulok. Sok ember felmordul, aztán észreveszik ki is vagyok, majd sűrű bocsánatkéréseket dobálnak felém. A sárga földnél is lejjebb iszom magam. Csak állok, a falnak támaszkodva és a lányokat stírölöm. Az egyik kifejezetten szépen rázza a csípőjét. Megnyalom az alsó ajkam, és kortyolok egy nagyot a whiskymből. Vajon ő hogyan táncolhat? Biztos irtó szexin... Az ember ki sem nézné belőle a rosszabbik oldalát, amíg jobban meg nem ismerné. Hogy tartok már megint Perfect-nél? Megrázom a fejem, megszabadítva tőle a gondolatokat. Tovább lesem a fekete hajú csajszit. A telefonom csörgése zavar meg. Gyors felveszem, de sajnos nem az akit vártam. Annál is meglepőbb. 

- Mit akarsz?! - kérdem ridegen.

- Nagy baj van. Vicki leesett egy fáról, és elég rosszul néz ki a lába. Ide tudnál jönni? Nem kocsival vagyok, és nem szeretném itt hagyni. - szól Mike riadt hangja.

Azonnal kijózanodom, és sietek a kijárathoz. Beugrok a kocsiba és gázt adok neki. Nem is kicsit. Egész úton abban reménykedem, hogy ne legyen komoly baja.