Baleset
xVictoriax
A hely ahova Mike-al jöttem, egy átlagos park volt. Vagyis először annak tűnt, de aztán egyre beljebb, és beljebb merészkedtünk a sűrűbe. 10-15 perc elteltével, a betonútból, kitaposott ösvény lett. Hasonlított arra az útvonalra, amin Harryvel mentem, de ez biztonságosabb volt. Mármint, itt az ember nem tévedhet el csak úgy. Különböző formájú, és színű jelekkel vannak tele a fák, jelezve a túraösvényt. Ami azonnal elnyerte a tetszésem, az a csönd és békesség. Csak a madarak csiripeltek, és egy-egy állat lábdobogását lehet hallani, ha nagyon figyel az ember. Mike-al nem sokat beszélünk, inkább csak élvezzük egymás lélekjelenlétét. Ez csak nekem kedvezett, mert nem kell azonnal elmagyaráznom az elég bonyolult helyzetemet, amit igazából nem is értek.
- Nem baj, ha letérünk az útról? Mutatni szeretnék valamit. - szólal meg kis idő múlva Mike.
És még én mondtam, hogy nem tévedhetünk el. Na ilyenkor apa kedvenc mondása jut eszembe : "Ne vesd az ördögöt a falra!"
- Nem, dehogy baj. Menjünk!
Újabb némaság, amely újabb kényelmességet hoz számomra. Sose túráztam még ennyit, de most valahogy nem fáradok el. Úgy érzem magam, mint egy petárda, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat. Nem is tudom, milyen régen nem éreztem még magam ilyen felszabadultnak. Ez a kis kikapcsolódás, Harry nélkül tényleg jó ötlet volt. Nem sokáig lehet kibírni mellette, néha olyan irritáló tud lenni.
Azt hiszem még 10 percet gyalogolhattunk a fűben, az ösvény után. Fűzfák sorakoztak előttem, egy nagy kört alkotva. De, hogy mit takarnak arról fogalmam sincsen. Ez persze pár másodperc alatt megváltozott mert kilépünk a fák közül a... helyre.
Ez csak még természetesebb volt, mint a park. Még nyugodtabb és csendesebb. És sokkalta színesebb. Virágok ezrei csücsültek a fűben, és mind más-más árnyalatú. A fűzfák eltakarták az elég tágas rétet ami elém tárult. Szitakötők ezrei sürögtek-forogtak a növények körött, nyulak ugráltak néha fel a fűből. Őzeket is lehetett látni a távolban. Még a szám is tátva maradt a látványtól, de hamar észbe kaptam és becsuktam. Kicsikét elkéstem mert Mike észrevette, és jót mosolygott rajtam.
- Tetszik, igaz? - kérdez hülyeséget.
- Sajnálom, nem tetszik... Egyszerűen imádom! Valami csodaszép. - áradozok neki.
- Reméltem, hogy örülni fogsz. Mindig ide szoktam eljárni, ha ki akarom üríteni a fejem, vagy ha csak ideges vagyok. Öt éves koromban találtam rá, mikor elvesztem a parkban. - nevetett az emléken.
Leültünk a puha fűbe, és csak néztük, ahogy a szél meg-meg fújja a növényeket, amik hajladozni kezdenek. Halk sóhajt hallottam mellőlem, ezért odakaptam a fejem. Bár ne tettem volna! Ugyanis Mike arca meggyötört, fáradt és értetlen volt. Borzalmas így látni egy fiút, aki általában mindig mosolygós, kedves és édes. És a legrosszabb az volt, hogy tudtam miattam ilyen.
- Hogyhogy elvesztél egy parkban? - kérdezem felvidítás képpen.
Egy kis ideig a távolba meredt, már kezdtem azt hinni nem fogja elmesélni a történetet, és végig ilyen savanyú lesz a hangulat. De aztán halvány mosoly jelent meg az arcán, de olyan aranyos, hogy engem is vigyorgásra késztetett.
- Minden szombaton kijöttünk ide, mikor kicsi voltam. Itt bicikliztem először, itt tanultam meg fára mászni, és igen, erre játszottam a többiekkel a legtöbbet. Apa az egyik reggel kitalálta, hogy jöjjünk túrázni, mert délelőtt úgy is itt lettünk volna, és innen indul az ösvény. De letértem az útról. Azt képzeltem, hogy majd itt élem le az életem vadonban. - nevet fel. - Persze eltévedtem, és erre a helyre találtam. Azt hiszem naplementéig itt voltam, aztán valahogy kijutottam. Anyát magán kívül találtam, apám meg pipa volt. - fejezte be.
Vele vihogtam egy kicsit, majd újra megsavanyodott a kedvünk. Ennél csak rosszabb következett, mert Mike megkérdezte azt, amitől eddig rettegtem.
- Mi történt veled?
Tudtam, eddig is tudtam, hogy nem fogom megúszni. Reménykedtem, hogy nem így lesz. De mi értelme is lenne titkolózni? Egyszer úgyis minden kiderül, és talán jobban örülne, ha tőlem hallaná, milyen ostobaságot műveltem.
- Harryvel voltam. - nyögöm ki.
Riadtan fordul felém. Aztán mérges lesz. Majd megbántott, nagyon megbántott.
- Én... annyira sajnálom. Szólnom kellett volna, hogy minden oké. Ehelyett te szétizgultad magad, miattam. - mondom bűnbánóan, kutyaszemekkel.
- Nem haragszom rád Vicki! Ha szóltál volna, akkor is megbolondultam volna. Mint mindig, mikor nem vagy mellettem. - néz mélyen, az én elkerekedett szemembe.
Ez burkolt szerelmi vallomás lett volna? Az egyetlen barátom szerelmes? Méghozzá belém? Mi?! Olyan ostoba liba vagyok, komolyan. Dehogy szeret! Ezek után, biztosan nem. Hisz Harryvel voltam. Meg amúgy is, csak haver, máskor nem közeledett felém. Mi ez a hirtelen váltás? Istenem, a srácok mért nem tudnak értelmesen fogalmazni?!
- Azért én sajnálom, szólnom kellett volna. - sütöm le a szemem zavaromban.
Gyorsan elhessegetem a gondolatot, hogy szerelmes belém. A csönd számomra már nem is kínos. Csak lesem az előttem elterülő gyönyörűséget.
- Szeretnél fára mászni? - kérdez hirtelen Mike.
Kicsit meglepődöm a hirtelen hangulatváltáson, de oké. Már csak egy gond van.
- Nem tudok fára mászni. - vallom be szégyenkezve.
- Ne gondolkodj, csak gyere!
Megfogja a kezem és felhúz. Riadt képem láttán elvigyorodik, majd megint a szemembe néz.
- Majd segítek... - suttogja.
Egy óriási nagy fához húz. Felhúzódzkodik és a kezét nyújtja. Habozás nélkül elfogadom, és felülök mellé. Most nagyon örülök, hogy laza öltözetet vettem fel, magassarkú nélkül. Kicsit sem lenne vicces, úgy fára mászni. Mike egyre fentebb mászik, minden ág után nekem is segít feljutni. Már a fa közepénél járhatunk, mikor leül. Kicsi a hely, így hát befurakszom mellé a vastag ágra. Sokáig bámészkodunk, síri csendben.
- Nem kéne Styles-sal, és a haverjaival vegyülnöd. - mondja tényszerűen.
Megáll bennem az élet. Mi az, hogy megmondja kikkel legyek?! Utálom, ha parancsolgatnak nekem. Ez talán a szüleim miatt van, akik sose adták ki az ukázt, hogy mit hogyan csináljak. Miattuk elég kemény természetem van, de próbálok kedves maradni.
- Hogyhogy? - szűröm ki a fogaimon keresztül.
- Mert. Veszélyesek. Főleg ez a Harry gyerek tűnik erőszakosnak.
Menekülj Mike, mert kezd betelni a pohár.
- Mike, szerintem ehhez semmi közöd nincs. - mondom már-már dühösen.
- Eldönthetem én, hogy mi az, amibe beleütöm az orrom? - látom nálla is megy fel a pumpa.
- Hova is? Igen... Ez a fa megfelel! Fejeld csak le erőből, és csesződj meg! - hirtelen felugrok, és kezdek lefele mászni.
Nem olyan nehéz, mint ahogy először gondoltam. Aha, így voltam vele az utolsó előtti ágig. Nagy a lendületem, megcsúszok és már zúgok is le.
Leültünk a puha fűbe, és csak néztük, ahogy a szél meg-meg fújja a növényeket, amik hajladozni kezdenek. Halk sóhajt hallottam mellőlem, ezért odakaptam a fejem. Bár ne tettem volna! Ugyanis Mike arca meggyötört, fáradt és értetlen volt. Borzalmas így látni egy fiút, aki általában mindig mosolygós, kedves és édes. És a legrosszabb az volt, hogy tudtam miattam ilyen.
- Hogyhogy elvesztél egy parkban? - kérdezem felvidítás képpen.
Egy kis ideig a távolba meredt, már kezdtem azt hinni nem fogja elmesélni a történetet, és végig ilyen savanyú lesz a hangulat. De aztán halvány mosoly jelent meg az arcán, de olyan aranyos, hogy engem is vigyorgásra késztetett.
- Minden szombaton kijöttünk ide, mikor kicsi voltam. Itt bicikliztem először, itt tanultam meg fára mászni, és igen, erre játszottam a többiekkel a legtöbbet. Apa az egyik reggel kitalálta, hogy jöjjünk túrázni, mert délelőtt úgy is itt lettünk volna, és innen indul az ösvény. De letértem az útról. Azt képzeltem, hogy majd itt élem le az életem vadonban. - nevet fel. - Persze eltévedtem, és erre a helyre találtam. Azt hiszem naplementéig itt voltam, aztán valahogy kijutottam. Anyát magán kívül találtam, apám meg pipa volt. - fejezte be.
Vele vihogtam egy kicsit, majd újra megsavanyodott a kedvünk. Ennél csak rosszabb következett, mert Mike megkérdezte azt, amitől eddig rettegtem.
- Mi történt veled?
Tudtam, eddig is tudtam, hogy nem fogom megúszni. Reménykedtem, hogy nem így lesz. De mi értelme is lenne titkolózni? Egyszer úgyis minden kiderül, és talán jobban örülne, ha tőlem hallaná, milyen ostobaságot műveltem.
- Harryvel voltam. - nyögöm ki.
Riadtan fordul felém. Aztán mérges lesz. Majd megbántott, nagyon megbántott.
- Én... annyira sajnálom. Szólnom kellett volna, hogy minden oké. Ehelyett te szétizgultad magad, miattam. - mondom bűnbánóan, kutyaszemekkel.
- Nem haragszom rád Vicki! Ha szóltál volna, akkor is megbolondultam volna. Mint mindig, mikor nem vagy mellettem. - néz mélyen, az én elkerekedett szemembe.
Ez burkolt szerelmi vallomás lett volna? Az egyetlen barátom szerelmes? Méghozzá belém? Mi?! Olyan ostoba liba vagyok, komolyan. Dehogy szeret! Ezek után, biztosan nem. Hisz Harryvel voltam. Meg amúgy is, csak haver, máskor nem közeledett felém. Mi ez a hirtelen váltás? Istenem, a srácok mért nem tudnak értelmesen fogalmazni?!
- Azért én sajnálom, szólnom kellett volna. - sütöm le a szemem zavaromban.
Gyorsan elhessegetem a gondolatot, hogy szerelmes belém. A csönd számomra már nem is kínos. Csak lesem az előttem elterülő gyönyörűséget.
- Szeretnél fára mászni? - kérdez hirtelen Mike.
Kicsit meglepődöm a hirtelen hangulatváltáson, de oké. Már csak egy gond van.
- Nem tudok fára mászni. - vallom be szégyenkezve.
- Ne gondolkodj, csak gyere!
Megfogja a kezem és felhúz. Riadt képem láttán elvigyorodik, majd megint a szemembe néz.
- Majd segítek... - suttogja.
Egy óriási nagy fához húz. Felhúzódzkodik és a kezét nyújtja. Habozás nélkül elfogadom, és felülök mellé. Most nagyon örülök, hogy laza öltözetet vettem fel, magassarkú nélkül. Kicsit sem lenne vicces, úgy fára mászni. Mike egyre fentebb mászik, minden ág után nekem is segít feljutni. Már a fa közepénél járhatunk, mikor leül. Kicsi a hely, így hát befurakszom mellé a vastag ágra. Sokáig bámészkodunk, síri csendben.
- Nem kéne Styles-sal, és a haverjaival vegyülnöd. - mondja tényszerűen.
Megáll bennem az élet. Mi az, hogy megmondja kikkel legyek?! Utálom, ha parancsolgatnak nekem. Ez talán a szüleim miatt van, akik sose adták ki az ukázt, hogy mit hogyan csináljak. Miattuk elég kemény természetem van, de próbálok kedves maradni.
- Hogyhogy? - szűröm ki a fogaimon keresztül.
- Mert. Veszélyesek. Főleg ez a Harry gyerek tűnik erőszakosnak.
Menekülj Mike, mert kezd betelni a pohár.
- Mike, szerintem ehhez semmi közöd nincs. - mondom már-már dühösen.
- Eldönthetem én, hogy mi az, amibe beleütöm az orrom? - látom nálla is megy fel a pumpa.
- Hova is? Igen... Ez a fa megfelel! Fejeld csak le erőből, és csesződj meg! - hirtelen felugrok, és kezdek lefele mászni.
Nem olyan nehéz, mint ahogy először gondoltam. Aha, így voltam vele az utolsó előtti ágig. Nagy a lendületem, megcsúszok és már zúgok is le.
xHarryx
Nem hiszem el, hogy felültetett. Talán csak azért, mert még soha nem történt velem ilyesmi. Hát annyi szent, hogy szar érzés. De kicseszettül rosszabb, hogy nincs otthon, szóval bárhol lehet. De nem is ez bolondít meg a legjobban. Hanem a "kivel" kérdés. Se üzenet, se semmi. Hát persze! Kilépek az ajtón, és a kocsimhoz indulok. Nem bírok ellen állni a kísértésnek, hogy belebasszak a kerítésbe. Reccsent a fa, de leszarom. Ha így játszunk, akkor én sem maradhatok le. Nem vesztettem még, és nincs kedvem pont most elkezdeni. Nem tudhatja meg azt, hogy egy órával tovább vártam rá a házban, és azon töprengtem kivel és hol lehet. Sőt, mit csinálhat! Nem vagyok ez a fajta srác, és senki kedvéért nem leszek az. Még miatta sem.
Egy házibuliba indulok, hogy lehűtsem magam. Mikor bejutok, azonnal a bárhoz nyomulok. Sok ember felmordul, aztán észreveszik ki is vagyok, majd sűrű bocsánatkéréseket dobálnak felém. A sárga földnél is lejjebb iszom magam. Csak állok, a falnak támaszkodva és a lányokat stírölöm. Az egyik kifejezetten szépen rázza a csípőjét. Megnyalom az alsó ajkam, és kortyolok egy nagyot a whiskymből. Vajon ő hogyan táncolhat? Biztos irtó szexin... Az ember ki sem nézné belőle a rosszabbik oldalát, amíg jobban meg nem ismerné. Hogy tartok már megint Perfect-nél? Megrázom a fejem, megszabadítva tőle a gondolatokat. Tovább lesem a fekete hajú csajszit. A telefonom csörgése zavar meg. Gyors felveszem, de sajnos nem az akit vártam. Annál is meglepőbb.
- Mit akarsz?! - kérdem ridegen.
- Nagy baj van. Vicki leesett egy fáról, és elég rosszul néz ki a lába. Ide tudnál jönni? Nem kocsival vagyok, és nem szeretném itt hagyni. - szól Mike riadt hangja.
Azonnal kijózanodom, és sietek a kijárathoz. Beugrok a kocsiba és gázt adok neki. Nem is kicsit. Egész úton abban reménykedem, hogy ne legyen komoly baja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése