14. rész

Szeretlek

xHarryx

- Most megdöglesz! - ordítom, és nekiesek az utca közepén.

Még mindig látszanak a monoklijai, amiket két napja ejtettem rajta. Ütöm, ahol érem, de főleg az arcán. Reccsent valami, majd az orrából vér omlik, és csurog lefele az állára. Felállok, és őt is felrángatom. Alig áll már a lábán, olyan kába. Hasba rúgom, aztán még egyszer, majd megint. Összeakar esni, de nem hagyom neki.

- Harcolj, te fasz! - üvöltöm neki, és tovább verem.

- Nyaljál sót! - nyög egyet.

Még jobban mérges leszek. A a falnak. A tarkójánál fogva lefejeltetem a szórakozóhellyel. Egyre csak nehezedik a teste, kezdi elhagyni magát. De én nem tudok leállni. Az ő arcát látom magam előtt. Ahogy kisírt szemekkel azért könyörög, hogy hagyjam abba. Ahogy a nevemet suttogja. Túl sokat ittam ahhoz, hogy ésszerűen tudjak gondolkozni. Annyi biztos, hogy megölöm ezt a fickót azért, amit vele tett. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem kezdem keresni, miután sokáig volt WC-n. Mi lett volna, ha nem érek oda időben...
Tovább püfölöm, az eszméletlen testet.
- Harry! - kiáltja valaki.
Nem foglalkozom vele. Folytatom amit elkezdtem.
- Hazza, állj le! - fog le Niall. - Nyugodj le!
A szabadulásért küzdök, azért, hogy végre megöljem azt, aki majdnem megerőszakolta az egyetlen embert akit szeretek.
- Nézz magadra! Örülnél, ha így látna? - suttogja a barátom.
Csalódott lenne, szomorú, és rettegne tőlem. Félne a közelemben lenni, az érintésemet élvezni. A borzalmas gondolatok miatt, leállok és végignézek magamon. A fekete pólómat sötét foltok tarkítják. Vér. Az öklömről is csöpög, de ez már a sajátom. "Kettőnk közül nem én vagyok az, akinek nincs szíve!" - hallom a drága hangját. Mély levegőt veszek, mire Niall elenged.
- Hazaviszlek. - jelenti ki.
- Ne... - nyöszörgöm. - Beszélni akarok vele!
Tudom, hogy tudja, kire gondolok most, és minden percben.
- Ez nem jó ötlet. Ismétlem, nézz magadra!
Nagyot sóhajtok, beletörődve a sorsomba.
- Holnap elmondod neki. - biztosít.

xVictoriax

- Victoria Perfect-tet keresem. - mondja a férfi.

Az ajtóban álló, a 30-as éveinél járhat. Fekete zakó van rajta, a haja jól fésült.

- Én vagyok az. - motyogom meglepődve.
Az ajtónálló elmosolyodik, és a kezét nyújtja felém. Eszem ágában sincs elfogadni! Felháborodottan pislogok rá, mire csak nagyobb vigyor terül el az arcán.
- Elnézésedet kérem! Joshep vagyok, apukád egyik munkatársa. Ő küldött érted.
Mi? Még egyszer sem fordult elő, hogy hív valakit, aki vigyáz rám, míg ő távol van. Tehát mégis törődnek velem! Lehet, olyan ez mint egy tündérmesében. Az értetlen szülők végre rájönnek, hogy van egy csodaszép lányuk, akit szeretnek. Melegség, és jóleső borzongás fog el.
- Összepakoljak helyette kisasszony? - kérdezi udvariasan.
És itt annyi. Nem érzek semmit, csak értetlenséget, de azt teljes egészében.
- Tessék?
- Németországba. Oda költöznek. Ezt a házat két perce vették meg, az új lakók egy óra múlva költöznek be.
Ne, ne csak ezt ne! Megint... megint mindent itt kell hagynom. Mike. Lehet, hogy eddig nagyon dühös voltam rá, de az érzés most elpárolgott. Az egyetlen barátom. Vagyis voltak már, de ők csak azért, hogy pénzük legyen. Nem voltam számukra más, csak egy kövér pénztárca, amit akkor vesznek elő, mikor szükségük van rá. Legszívesebben sírni kezdtem volna, de nem tehetem meg egy idegen férfi előtt. Nem járathatom le magam ennyire.
- Összepakolok én. - meg sem várva a válaszát szaladok fel a szobámba.
Ahogy a menedékembe érek, hagyom, hogy a könnyek végig csorogjanak az arcomon. Harry. Itt kell hagynom. Elmegyek, és talán soha többet nem látom majd. Soha nem tudom majd elmondani neki, hogy talán érzek valamit iránta.
Nem. Nem hagyhatok hátra mindent, befejezetlenül. Mindent el kell rendeznem. Gyorsan elteszem a laptopom, a töltőjét és egy váltóruhát. A "pakolás" alig tíz percembe telik, megtanultam már mit viszek, hova teszem. És most jöhet a neheze. A telefonom direkt nem raktam el.
- Szia Mike! - köszönök, ahogy felveszi.
- Szia! Vicki, én annyira sajnálom! Hogy van a lábad? - kérdez.
Meghat, hogy a kirohanásom után is aggódik értem. Nagyon fog hiányozni.
- Már jobban köszi. És, semmi baj. Igazából én tehetek róla. - veszek egy mély levegőt, mielőtt folytatnám. - Mike, csak annyit akartam mondani, hogy tényleg te vagy a legjobb barátom. És mindig is az maradsz. Bármi történjék.
- Baj van? - riad meg.
Ez a hang, az ő hangja. Talán most hallom utoljára.
- Dehogy! Nincs semmi. Csak azt akartam, hogy tudj róla. - hazudok. - Akkor szent a béke?
- Persze! Holnap, találkozunk a suliban, ugye? Beszélni szeretnék veled, nagyon fontos.
- Igen, ott leszek. - füllentek megint. - Mennem kell enni. Szia!
- Szia!
Leteszem a telefont, és hangosan felzokogok. Most nem érdekel, hogy Joseph hallja-e, úgy sem tudnám abbahagyni.
Toll, ceruza és egy lap. Lassan, megfontoltan és szépen írok, ezek az utolsó szavaim hozzá.

" El kellett mennem. Lehet gyűlölni fogsz ezután, bár szerintem ez eddig is így volt. Sajnálom, hogy úgy kell elválnunk, hogy ki sem tudtunk békülni az utolsó találkozásunk után. Sajnálom, hogy azt mondtam nincsenek érzéseid. Nem gondoltam komolyan. Biztos vagyok benne, hogy szeretted a családod, bármi is történt velük. És abban is biztos vagyok, hogy ők is szeretnek téged. Úgy ahogyan én is. Annyit kérek csak tőled, hogy ne felejtsd el : szeretlek. "

Néhol elkenődtek a szavak, a sós könnyeim miatt, de most ez a legmellékesebb dolog. A mobilomért nyúlok, és SMS-t írok Harrynek.

" Szia! Beszélni szeretnék veled. Át tudnál jönni?"

A levelet amit neki írtam, az ágyamra teszem, ahol úgy is megtalálja. Felkapom a cuccom, és elindulok lefele a lépcsőn.
- Mehetünk? - kérdezi Joseph.
- Igen.
Mindennel kész vagyok. Most már eltudok költözni Los Angelesből.

Repülőtér. A már jól ismert repülőkkel. Joseph a hegyeket veszi meg éppen, míg én a padon várom. Ugyanitt álltunk anyuékkal, mikor megbeszélték, hogy egyedül küldenek "haza". Az emléken mosolygok egy kicsit, hiszen így kezdődött minden. A taxi, az ismeretlen fiú, Lilyt... és a "vásárlás".
" - Helló! - vigyorog rám a gödröcskéivel együtt.
- Mit akarsz? - kérdem ingerülten.
- Ajajj de csípős valaki! Az előbb mintha még nevettél volna, mikor üldözőbe vettelek. - vigyorog önelégülten.
- Mit akarsz? - ismétlem meg.
- A kérdés az, mit adsz! - nyalja meg az alsó ajkát. "
Pontosan emlékszem minden szavára, az első találkozásunknál. Akkor még csak egy köcsög volt. És hopp, két hét alatt mi is lett belőle...
- Siessünk! A gépünk öt perc múlva indul. - idegeskedik apa munkatársa.
Veszem a vállamra a táskám, de érzem, hogy rezeg benne valami. A telefonom. Rekordidő alatt kikapom onnan, és feloldom a zárat. Harry.

" Fel ne merj szállni arra a rohadt repülőre!!! "

Nem gondolkozok, hiszen nincs választásom. Ahogy soha nem is volt, és nem is lesz. Visszateszem a készüléket, és megyek Joseph után. A csarnok óriási, sok ember sürög-forog nehéz átvergődni közöttük. Mikor végre az ajtóhoz érünk, apu munkatársa nyitja ki előttem. Mély levegő és...
- Állj meg! - kiabál.
Álmodom. Képzelődöm. Nem lehet itt. A hangja rémült, de a még mindig rekedtes. Hátrakapom a fejem. A sok ember megnyílt, úgy néz ki mintha egy hosszú folyosó egyik végén állnék. Ő pedig a végén. A haja nedves, a szeme zöldebb mint általában. Fekete csőnadrág, és fekete póló van rajta, bőrdzsekivel. Irtózatosan jól néz ki.
Nem, nem álmodok. Harry tényleg itt van. Miattam. Ugye miattam? Persze, hogy miattam! Elszédülök, valaki kapjon el!
- Szeretlek! - kiabálja.
Csak állok ott, mint egy bamba bárány. Kíváncsi tekintetek vándorolnak rám. A tömeg csendesen kémlel minket. Nincs ezeknek jobb dolguk?
De most nem is ez a lényeg. Kimondta. Nem hazudott, egyszerűen nem hazudhatott. Nagy lassú, ruganyos léptekkel szeli át a köztünk lévő távolságot. Megáll előttem, a derekamnál fogva húz magához. Mélyen, nagyon mélyen a szemembe néz. Olyan érzésem támad, mintha a lelkemig látna, keresne valamit.
- Szeretlek... - ismétli meg, majd megcsókol.
De ez most más. Nagyon más. Mindig szenvedéllyel, mohón és erősen csókolt. De most, az ajkai lágyan, puhán érintik az enyémet.
- Mondd, hogy szeretsz! - suttogja a fülembe.
- Olvastad a levelet, nem? - lepődök meg.
Szédülök a karjaiban, a térdeim remegnek. Nem félek, hogy összeesek vagy elájulok, biztonságot adnak az erős kezei.
- Olvastam. De hallani szeretném tőled. Hallani, hogy jelentek valamit számodra! - egyre rekedtesebb.
Nem gondolkozom vagy késlekedem.
- Szeretlek.
Újra megcsókol. Kizárom a világot, az embereket, Joseph-et, aki még mindig az ajtót fogja. Csak Harry meg én....