16. rész

Megszeghetetlen szabályok

xHarryx

Egy elhagyatott raktárépület. Hol máshol is lehetne? Leparkolok a kocsival, a háztól pár méterre található erdőbe, hogy ne legyen túl feltűnő. Ha a rendőrség meglátja a rendszámot...

Kopogás nélkül esek be a vasajtón. Sötétség és lerakódott por van mindenütt. Tényleg úgy tűnik, mintha egy ember sem fordult volna meg itt. Hát ez nagy tévedés... Halálos hiba.

Felhúzom a szőnyeget, és egy meglazított parkettát emelek ki. A csapóajtó nem a legnagyobb, de egy ember befér rajta. Lelépek egy lépcsőfokra, és onnan mindent visszarendezek. Miután végeztem, lefele indulok.
- Srácok! - biccentek feléjük.
A bandatagok felém fordulnak, egy nagy mosoly kíséretében.
- Harry, végre, hogy itt vagy! - mondja Austin.
- Volt egy kis elintéznivalóm. Kezdhetjük?
- Persze! - válaszolják.
Kihúzok egy széket, és rádobom magam. Ez a terem a banda összes titkát tudja már. Itt alakultunk, itt terveztünk meg minden szabályba ütközőt, és reméljük, -ha vesztünk- itt is fogunk meghalni.
- Fejleményeket kérek! Louis, híreket! - vágok a közepébe.
Louis az, aki még a rendőrség lépéseiről is tud. Aktáiról, ahol turkált már, nem is egyszer, hogy megmentsen minket. Létfontosságú ember.
- James talpnyalói mindenhol ott vannak. Utánunk kémkednek, ezt már biztosan tudom. Többeket is követtek közülünk. Szerintem James tudni szeretné, ki irányít most.
Mike a szó szoros értelmében ránk töri az ajtót. Lihegve megáll előttünk. Az arca kipirosodott, a haja a homlokára tapad az izzadsága miatt.
- Styles? - álmélkodik.
- Igen Mike, visszatértem. Örvendek annak, hogy fél évig sikerült vezetned őket, de itt vagyok. És a pozíció engem illet. Szóval, kösz, de le vagy cserélve. - vonom meg a vállam.
- Rendben. - nehezen, de beletörődik.
A többiek egyetértően bólogatnak, mindenki behódolt. Nem is tehetnek másképp. Miután kinyírtam apámat, ez az egész fos rám maradt. Ha akarnám, mindegyiküket egyesével megkínozhatnám, és halálra verhetném. Persze ezt a saját bandámmal nem teszem meg, de ismerek olyanokat, akiket ez nem érdekelt.
- Mi történt? - kérdezi Louis.
- Követtek. Sikerült leráznom őket, innen két km-re. - válaszol. - Styles, tudják, hogy visszatértél. Téged akarnak.
- Az még nem jelenti azt, hogy meg is kapnak, haver. - kacsintok nyugodtan. - Van még más is, Louis?
- Eddig semmi más, főnök. - biztosít.
Elégedetten belekortyolok a sörbe, amit az előbb Austin elém tolt. Az este további részén megbeszéljük, hogy állnak az ügyeink.
- Sokan kérnek mostanában drogot. Van egy-két ember, aki teljesen le van égve. Nem tudnak fizetni. - magyarázza Chris.
Christopher ilyenekre van kitalálva. Ő intézi a füvet, így jutunk hatalomhoz, és pénzhez. Külföldről vannak beszállítóink, hála apám ismeretségének.
- Mike, tudod mi a dolgod. - legyintek.
- Meg is öljem őket, ha nem tudnak lóvét adni, vagy csak kínozzam őket? Esetleg megpuhultál, és maradunk a fenyegetőzésnél?
- Kínozd nyugodtan. A legrosszabb a félelemtől félni. Ha már betojtak, akkor fizetnek.
Ezután iszogattunk egy kicsit. Oké, a "kicsi" enyhe kifejezés. Én nem basztam be annyira mint a többiek, Louisal együtt. Lou telefonja szakította félbe a pókert, amit eddig játszottunk. Elolvasta az üzenetét, és kissé fáradtan felém fordult.
- James emberei tudják hol laksz. Átkutatják az egész birtokot. - figyelmeztet.
Először eszembe sem jut, hogy rettegnem kéne. Csak odavágok a barátomnak egy okét, és tovább szórakozom.
- Dobod vagy tartod, Harry? - kérdezi Thomas.
Nem is figyelek rá, mert végre eljut a tudatomig, hogy ki is van életveszélyben.
- Fiúk indulunk! - kiáltom el magam, majd felpattanok.
A fiókokhoz lépek, és előveszek 24 fegyvert. Pont annyit, ahányan vagyunk. Mindenki kezébe nyomok egyet, mire értetlen fejet vágnak.
- Hova megyünk? - kérdi az egyik.
- Mészárolni. - szűröm ki a fogaim között.
Ha csak hozzá érnek, esküszöm....

xVictoriax

Az ajtóban egy fiú állt, fegyverrel a kezében. Gyorsan magamra rántottam a törölközőt, bele a vízbe, de ez volt a legmellékesebb. A srác korombéli lehetett. Szőke haja, és barna szeme volt. Kissé elbizonytalanított, hogy meztelenül fekszek a kádban. Na persze meg az, hogy a fegyvert felém tartva kérdezősködött.

- Hogy hívnak?

- Victoria. - motyogom.

- Mit keresel itt? Van egyáltalán bármi közöd Styles-hez? - emeli fel a hangját.
Erre tényleg nem tudok választ adni. Van közöm Harry-hez? Igen, azt mondta szeret. De hazudhatott is. Hányadán állhatunk éppen?
Tudtam, sietnem kell. Gyorsan választ adni, különben nagy bajban leszek. Még ennél is nagyobban. Az arcom égett, miközben a gondolataimba merültem. A törölköző, szerencsémre nagy, és vastag. Ettől még nem hagyhatom figyelem nélkül azt, hogy egy ismeretlen férfi ordibál velem.
- Kérdeztem valamit! - üvölti.
- N-nem tudom... - motyogom.
A férfi arcán megrándul egy kisebb izom. Ingerült, és dühös lett rám, amiért nem tudtam válaszolni, egy egyszerű kérdésre.
Futólépésben megközelít, és a kád fölé magasodik. Végig néz rajtam, majd kaján vigyor terül szét az arcán.
- Ha már információval nem tudsz szolgálni, majd jó leszel másban. - kacsint rám.
Utoljára a szórakozóhely folyosóján néztek rám így. Ilyen csillogó, vággyal teli szemekkel. A rettegés újra magba zárta a gyönge, törékeny testemet. Nincs itt Harry. Nincs itt a családom, a testőreim. Kiszolgáltatott vagyok.
Felránt a kádból, de hozom magammal a törölközőt. Nem zavar, hogy csuromvizes, magam köré tekerem. Megborzongok a hirtelen jött hideg miatt.
- Öltözz fel, indulunk! Egy percet adok neked. Nincs szökési kísérlet! Öngyilkossági sem. Van, ami rosszabb a halálnál is, galambom!
Hozzám dobja a kint hagyott ruháimat. Nem késlekedem. A szekrényből egy száraz törölközővel eltüntetem a vizet a testemről. Alig tíz másodperc múlva, már a ruháimat kapom magamra. Ez az ember nem viccel...
Mikor kész vagyok, nagy gondolkodásba kezdek. Meg van! Bezárom az ajtót, de tudom, hogy nem használ sokat. A srác azonnal dörömbölni kezd, és fenyegetőzni. Mit sem törődve vele, kinyitom a fiókot. A rúzsom szerencsémre itt van. A WC papírt is hamar megtalálom. Elkezdek írni rá.

"El fognak rabolni. A férfi egy kicsivel alacsonyabb nálad, szőke haja, és barna szeme van. Annyi idős lehet mint én. Hosszú ujjú pulcsi van rajta, amin egy fekete kacifántos jel díszít. Kérdezgetett rólad pár dolgot, nem válaszoltam neki."

Valamiért tudtam, hogy Harry utánam jön majd. Segíteni fog.
A papírt a zsebembe csúsztattam, és az ajtó felé indulok. Kitárom, és várom, hogy bántson vagy ordibáljon.
- Mi a fenét képzeltél?!! Csak jussunk el James-hez... Hidd el, meg fogod tapasztalni mi rosszabb a halálnál, drága! - megragadja a még vizes hajamat, és a mellkasához húz.
A hátam neki feszül, és borzalmasan undorodni kezdek.
- És most indulunk! - suttogja a fülembe.
Megfordul, és itt az alkalom. A papírt eldobom, le a földre, míg ő húzni kezd kifelé. Nyert ügyem van. Már csak ki kell bírnom egy darabig. Csak egy kicsit...
- Várj, várj, várj! - jut hirtelen eszébe valami.
Még a lélegzetem is elakad. Rájött? Észrevette talán?
Felém fordul, és szélesen vigyorogni kezd. A mosolya inkább hasonlít vicsorgásra. Nem összehasonlítható Harry gösröcskéivel.
Előkap a zsebéből egy fehér rongyot, és befogja velem a szám, és az orrom. Tudom mi ez, és mire való. Elkábít, elájulsz tőle. Jártam önvédelemre, és ott megtanították, hogyan is kezeljem az ilyen helyzetet. Nem veszek levegőt, nehogy belélegezzem ezt az anyagot. Küzdök ellene, de a tüdőm kívánja a friss oxigént. Így vagy úgy, de hatalmába kerít majd az öntudatlanság. Vagy levegőhiányban, vagy a kábítószer hatása miatt.
Kicsapódik a bejárati ajtó. Az ember mögöttem szitkozódni kezd. Elveszi az orromtól a fehér micsodát, mire én köhögésbe kezdek. A nyakamat fogva esek a földre.
- Austin, Mike, Louis! Velem jöttök fel, a többiek lent keresnek tovább. - magyaráz az ismerős hang.
Még nincsen itt, de azonnal biztonságot ad a tudat, hogy a házban van.
- Harry! - nyögöm ki, de alig hallható a hangom.
Léptek dobognak a lépcsőn. Hátra fordulok, a férfi éppen a fegyveréért nyúl, majd rám mered. Elindul felém, mire kúszni kezdek. Elkapja a bokámat.
- Harry!!! - sikoltok fel, nagyon hangosan.
Majd a szorítás a lábamnál gyengül. Azonnal kirántom magam a karmai közül, és megfordulok. A férfi is a földön fekve nyöszörög. A hasát szorítja, és zihál. Mögé nézek, és Harryt vélem felfedezni. A megkönnyebbüléstől sírhatnékom támad.
- Harry, elintézzem? - kérdezi a mellette álló ember.
- Nem kell Louis, majd én. Vidd innen Vickit! - rám sem néz, végig a támadómon tartja a vérben forgó szemét.
"Louis" felkap, és levisz az első emeletre. Könnyek szúrják a szememet. Hirtelen fáradság szippant magába. Ellazulok, és a sötétség újra magába zár. De előtte még, egy hangos durranást hallok. Lövés, ami egyet jelent a halállal...

- Ezt nem hiszem el! A kurva életbe is, Louis! Elvihette volna, nem érted?! - hallom Harry hangját.
- Nyugodj le, haver! Fel fogod ébreszteni. A nyugtatók nem hatnak sokáig.
Nagy, nehéz sóhaj, majd csend telepszik a helységre. Még így, becsukott szemmel is érzem, ahogy a tekintete perzseli a bőrömet.
- Menjetek vissza!
- Te nem jössz, Harry?
- Nem Louis. Ezt most kihagyom.
Ajtócsapódás. Újra békesség honol körülöttem. Vissza szeretnék kerülni az öntudatlanságba, elbújni az emlékek elől. De semmi, egyszerűen nem megy. A szememet még mindig csukva tartom, nem szeretném kinyitni. Soha többé.
Az ágy megnyikordul, mikor valaki ráül. A hajamat, és az arcomat kezdi simogatni, a nagy, meleg kezeivel.
- Sajnálom! - motyogja Harry.
Sajnálom - visszhangzik a fejemben. Ez az a szó, amit sose hallottam tőle. Nem is számítottam rá, hogy valaha hallani fogom az ő szájából. Most még is kimondta. Jól érthetően, mély, rekedtes hangjával.
Közelebb hajol a fülemhez. Egyenletes, meleg szuszogása van. Megnyugtató.
Megpuszilja a homlokomat, majd suttogni kezd.
- Szeretlek.
Én is téged - gondolom.
Feltápászkodik, és kimegy az ajtón. Én pedig újra az öntudatlanságba kerülök.

Sötétségre ébredek. Kinyitom a szemem, de semmi sem változik. Pislogok párat, de ugyanaz. Álmodom?
Aztán pár perc gondolkodás után rájövök, hogy este van. Mellettem az ágy bevetett, ami azonnal megrémít. Harry mióta szokott beágyazni maga után? Felülök, és lelógatom a lábam az ágyról. A fejem azonnal hasogatni kezd. Felállok, és a szédülés is elkap. Mi van velem? Megborzongok a hideg parketta miatt. Meztelen lábaimmal, a csukott ajtóhoz botorkálok. Nagy nehezen kinyitom, és kilesek. Az alsó emelet fénnyel töltött. Ugyanolyan sebességgel, mint mikor felkeltem, elkezdem egyesével venni a lépcsőfokokat.
Lent nem találok senkit. A nagy lámpa ugyan világít, de egy lélek sincs a nappaliba. Úgy érzem, a lábaim mindjárt felmondják a szolgálatot, ezért leülök a kanapéra. Ez a "sok" járkálás is megerőltetett. Ennyire legyengültem volna? Ilyen hamar?
Arra eszmélek fel, hogy valaki végigsimítja a kezemet. Oldalra fordítom a fejem, és egy hullámos, barna hajú, zöld szemű srácot pillantok meg. Nagy mosollyal az arcán.
- Végre felkeltél!
Nyöszörgök egy kicsit, miközben bólintok egyet. Még ez is nehezemre esik...
- Látom kimerültél, de muszáj veled beszélnem egy létfontosságú dologról. - kezd bele komolyan. - És te végig fogod hallgatni!
Leül mellém, és az ölébe húz. Azonnal cselekedem. A fejem a vállába túrom, és megcsap a már ismert illata. Csak most ébredek rá, hogy mennyire is hiányzott. Ha akkor nem is voltam magamnál.
- Új szabályok lépnek érvénybe! Mostantól sehova nem mehetsz őrök nélkül! Nem bízhatsz senkiben, csak bennem és abban, akiben én is! Azt teszed ami én mondok! Nem kezdesz kérdezősködni, hogy ezt most miért kell. Lehet én észreveszem a lövészt a ház sarkánál, de te nem. És már is golyó ment abba a gyönyörű fejedbe! - megrezzenek az utolsó mondatánál. - De a legfontosabb, hogy tudd, kihez is tartozol! - suttogásba fojtatja. - Mondd ki Victoria! Kié vagy?
Jobban kezdek szédülni, mint az előbb. A fejem jobban fáj. Ha nem ülnék, szerintem már összeestem volna.
- Hozzád. - motyogom meggondolatlanul.
- Jó kislány. - nyom egy puszit a fejem tetejére. 
A következő rész 3 komment után jön! ;) (Ne felejts feliratkozni!)