13. rész

Szív, és érzelemmentes

xHarryx

Sziasztok! Nem szokásom részek előtt az időtöket húzni, de most kivételt teszek. =) Sajnos, mostanában fogyóban vannak a kommentek. Sőt a pipák is megfogytak. Elszomorító, hogy nem tetszenek már nektek úgy a részeim. Hogy kiderítsem, van-e értelem folytatni a blogot, most csak 1 komment, és összesen 4 pipa után lesz új rész. Sajnálom, de tényleg nem tudom hányan olvassátok, és milyennek vélitek a történetet. Szóval 1 komment és ÖSSZESEN 4 pipa után jön a folytatás!!!

Ne felejtsetek csatlakozni a csoportba .

Alig 10 perc múlva a parkban voltam. Ahogy az a seggfej említette, jobbra egy ösvény bujkált. Végig sprinteltem a túraútvonalat, majd letértem onnan. Kilépve a fűzfák sokaságából, két alakot vettem észre egy fa alatt kucorogni. Az egyik a földön feküdt, és a kezeit a lábára szorította, míg a másik mellette térdelt. Újra futásnak eredtem, feléjük közelítve.

- Mi a fasz történt?! - nézek Mike-ra.

- Fára másztunk, és megcsúszott. - adja értésemre.

- Hogy a kurva életbe nem tudtad elkapni?! Bazdmeg, ha én lennék ilyen nyomorék, már rég elástam volna magam! - fröcskölöm.

Mike megbántott arccal fordul felém, de magasról teszek rá és az érzéseire. Utálom, ha nem én vagyok a közelébe. Gyűlölöm, hogy ezzel az idiótával volt. Irtózom még a gondolatától is, hogy az én védelmem nélkül megy valahova. És nem is ezért vagyok a legdühösebb. Mi a francért nem lehet elkapni, egy csajt?! Már kezdenék el újra ordítozni, de a sérült madárka nyöszörgésére, kussba maradok. Leguggolok elé, mire Mike ösztönösen feláll. Nagy szerencséjére... 

- Hol fáj? - kérdem.

- A bokám... - suttogja elgyötört arcával.

A mindig édes és gyönyörű arca, most fáradt és beletorzul a fájdalomba. Legszívesebben rá se néznék, mert csak puhít rajtam. De ezt én sem tehetem meg.

- Akkor gondolom semmi esélye annak, hogy lábra állj. - mondom.

- Lófasz a seggedbe Styles, ha még ilyenkor is csak poénkodni tudsz! - nyöszörög. 

Felkuncogok, majd a karjaimba kapva indulok meg vele a kocsimhoz. Mit sem törődök a tátott szájjal álló Mike-ra. A "gyengélkedő gyönyörűség" közelebb bújik hozzám. Nem is tagadom, hogy nagyon meglepődtem. Hiszen nem régen szopatott meg. Lepasszolta az esténket, a majom miatt. A-a, nem fogunk csak úgy megbocsájtani! Azt ki is kell érdemelni. Ó Perfect, milyen nagy bajba is keveredtél...
Amint a kocsimhoz érünk, befektetem a hátsó ülésre, majd beszállok előre. Az egész utat csöndbe burkolózva töltjük. Én előre meredek, ki az ablakon, míg ő nyöszörög. Hiába próbálja halkan kifejezni a fájdalmát, nem sokra megy vele.
- Mindjárt ott vagyunk. - nyugtatom meg.
- És hol van az az "ott"? 
- Az legyen az én dolgom. - válaszolok flegmán.
Felhorkant, de nem pofázik vissza, ami most jól jön neki. Ugyanis nem vagyok olyan kedvemben, hogy eljátszadozzak vele mint valami babazsúron. Nem-nem, ennek most már következményi lesznek. Én nem kegyelmezek, ezt mindenkinek tudnia kéne. Majd neki is az értésére adom, nem kivételezett.
Befordulok az utcába, ahol lakom, majd újra felkapom a drágaságot. Könnyedén megtartom az egyik kezemmel, amíg kinyitom az ajtót. A háló felé veszem az irányt, és szó szerint ledobom az ágyra. Az arckifejezéséből ítélve, köpni-nyelni nem tud. Úgy kell neki! 
Se szó, se  beszéd kiviharzok a szobából le a nappaliba. Bekapcsolom a tévét, és a múltheti meccs ismétlését nézem.

xVictoryax

Nem hiszem el, hogy képes volt itt hagyni. Egyedül. Méghozzá ilyen állapotban. Annyira meglepődtem, hogy még a szám is tátva maradt. Aztán ez az érzés, haraggá változott. Legszívesebben lementem volna, és képem mosom, amiért ilyen köcsög disznó! És azt is teszem! Próbálok nem a fájós bokámra nehezedni. Egy lábon ugrálva érek el az ajtóig. Ott kicsit megingok, de megkapaszkodok az ajtófélfában. Már csak a lépcső maradt hátra. Szökdécselve indulok neki, a korláton támaszkodva. De akkor hirtelen... BUMM! És már gurulnék is lefelé, ha nem ütköznék Harry széles mellkasának. Már kezdenék hátrálni, mikor újra felvesz, és visszavisz a szobájába.

- Mondta valaki, hogy kijöhetsz?! - rikácsol. 

- Mondta valaki, hogy neked kell engedelmeskednem?!! - csatlakozok én is.

- Nem-nem, most nem játszadozol velem. Így is felbasztad az agyam a hülyeségeiddel, nem lesz jó vége ha ezt most folytatjuk!

Kicsit megborzongtam, de erőt vettem magamon, és bátorságot tanusítottam.

- Leszarom Harry, érted?! Elegem van... Mindenből! De főleg a retkes pofádból! Miért nem tudsz cseppnyi együttérzést tanúsítani? A bokám kificamodott, te meg dobálsz ide-oda! Eszednél vagy?! - kelek ki magamból teljesen.

Talán nem kellett volna, mert a szemei újra sötét árnyalatban csillognak. Lassú, rugalmas léptekkel közelít meg, ami csak félelmetesebbé teszi őt. Nem hátrálok úgy, ahogy szoktam. Azt akarom, hogy tudja, nem vagyok a játékszere. Sose leszek az a liba, akivel egy-két éjszakát átél, majd kopog a szomszédba. Miért, miért nem tud békén hagyni, ha nem érez irántam semmit? Én sajnos már elcsesztem, mert többet érzek iránta, mint amennyit megengednék magamnak. Ez csak nehezíti a reménytelen helyzetemet. 

- Hogy mersz így beszélni velem?! - suttogja, de a hangja fenyegetővé válik.

- Ki vagy te nekem? Senki. Hát akkor, hogyan érdemelnéd ki a kedvességemet? - vigyorgok gúnyosan.

- Még. - teszi hozzá. - Még nincsen közöm hozzád. De egyszer az enyém leszel, te is tudod. És ez inkább előbb történik meg, mint utóbb.

Nem tudom hogyan, de a szívem hevesebben kezd verni, az előző mondatai hallatán. Pedig nem lágy, selymes a hangja, hanem dühös, indulatokkal teli. Engem mégis elönt a forróság. Nagyon közel lép hozzám, de a szemei még mindig feketén ragyognak.

- Mi van bogárkám? Meghatódtunk? - gúnyolódik. 

Elönt a szégyen és a szomorúság. Még az ilyen gyönyörű pillanatokat is eltudja rontani. Miért nem mentem még el? Hiszen egy telefonhívásomba kerülne, és itt lenne apa egyik barátja/csicskája, hogy hazavigyen. De nem, én még mindig itt rohadok, egy érzelemmentes, egoista, köcsög, barommal. Akit szeretek...

Nem várok sokáig. Leugrabugrálok a lépcsőn. A telefonom és a táskám ott van a kabátom mellett. Magamra kapom a göncömet, és már lépnék is ki, de egy rekedtes hang megállít.

- Elmész? - a lépcsőn áll, és engem figyel.

- Igen. - válaszolok ésszerűen. - Vak vagy? Kabátba állok! Szerinted hova megyek? Szarni?!

Meg sem remeg a szavaim hallatán, csak áll ott és engem bámul. Kezd idegesítő lenni a feszült csend, így hát a kilincsért nyúlok.

- Szívtelen vagy! - varázsol az arcára egy csodaszép mosolyt. - Szívtelen és irigy. Miért nem tudsz osztozkodni magadon? Olyan nehéz lenne?

Felkacag, és gondolom puhítani akar. De nem. Elegem van, mindenből. Az egész költözésből, a hülye életemből! A fos szüleimből...

- Kettőnk közül te vagy az, akinek nincs szíve. - suttogom és kinyitom az ajtót. - És érzései sem.

Nem állít meg. Hívok egy taxit, majd diktálom a címem. Kemény 20 perc alatt otthon vagyok. Hideg borogatást teszek a lábamra, és bekapcsolom a tévét. Nincs semmi normális sehol. Csak fekszek a kanapén, és a falat bámulom. Azon töröm az agyam (ha egyáltalán van olyanom), hogy Harry érez-e irántam valamit. Mindegy is. Ha eddig érzett, már biztosan nem. Egy órával ezelőtt hozzávágtam, hogy nincs szíve. Erre inkább nem mondok semmit.

Hangos csengő térít észhez. Kikelek a takarók közül, és ajtót nyitok. Hát az biztos, hogy nagyon meglepődtem...

xHarryx

Ó istenem, az a balfácán! Hogy gondolhatja, hogy nincsenek érzéseim? Hogy nincs szívem? Érzéketlen lennék? Nem, biztosan nem. Már rég nem futnék utána, ha erről lenne szó. Mégis mindig rá gondolok. Nem hiszem, hogy közönyös vagyok vele szemben. Lehet, hogy ez látszik kívülről, de nem így van. Nem vagyok hajlandó beismerni, hogy szeretem. Túl korai lenne, főleg azok után amiket mondott. Mi lett a nagy Harry Styles-ből? Komolyan, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Egyetlen lány miatt, otthagyom a többit? Akikért nem is kell küzdenem, maguktól jönnek? Minek nekem egy olyan csaj, aki csak pofázni tud?! Akinek nem is kellek?
Elég a gondolatokból! Itt csak egy valami segíthet. Gyorsan felhívom Niallt.
- Mi van Hazza? - kérdez meglepetten. - Hol vagytok már?
- Ma csak én megyek, haver. Úgy 10 perc múlva ott is vagyok.
Mielőtt válaszolt volna, megszakítottam a vonalat. Visszaültem a verdámba, és a törzshelyünkhöz vettem az irányt.

- Harry! - üvölt Bella, ahogy belépek. - Hol van Vicki? El se hoztad?!
- Dolga van, majd máskor. - legyintek.
- Ne már! Ezt mondogatod már három napja. - biggyeszti le az ajkát.
- Majd máskor, Thorne. - ismétlem pimasz mosollyal.
- Két napot adok még neked, Styles! - viccelődik.
- Niallt hol hagytad? 
- A hátsó boxban vár. - kacsint, majd elmegy a pulthoz.
Mit ne mondjak, Niall barátnője mit sem változott. Még most is az a vadóc "semmitől sem félek" csajszi, akit megismertem. Illenek egymáshoz, annyi szent. A haverom, egy wisky mellett ül.
- Nekem nem is rendeltél? - viccelődöm.
- Gondoltam, majd elintézed. - vigyorog a szöszi.
Lehajtottunk pár rövidet. Bella is teljesen kész volt már, bár én sem panaszkodhatok. Niall bírja a strapát, nem lehet egykönnyen kizökkenteni.
- Van valakinél egy szál? - kérdem kómásan.
A barátom egy dobozt nyújt felém. Elkapom, és kimegyek a szórakozóhely hátsó ajtaján. Két cigivel is végeztem, és mentem volna vissza, de megpillantottam egy ismerős arcot.
- Most megdöglesz! - ordítok utána, és nekiesek.