Nyelv

2015. március 29., vasárnap

29.rész

A vásárlás veszélyei 

Harry keveset volt itthon. Mostanában sokat van távol, és mikor vissza is jön, nagyon ideges. Esténként hallom, hogy telefonon parancsokat ad ki, és néha elég hangosan. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, mi baja lehet. A banda. Valami nincs rendben a bandával. Még mindig nagyon elítélem a szervezetet, de látom, hogy a problémák lassan felemésztik és tönkreteszik Harry-t.  Ezért segítenem kell.
Próbálok mindent elintézni, hogy ne legyen több gondja. Feltakarítok, és bevásárolok mire hazaér. Tudom, hogy nem nagy segítség, de sok kicsi sokra megy. Három napja már, hogy nem jött haza. Minden este felhív, és minden nappal később egyre idegesebben. Ma délutánra ígérte, hogy átjön, bár nem tudom mi lesz belőle.
Már mindenhol rendet raktam, és a lasagne-t is megcsináltam, de még csak dél van. Úgyhogy ráveszem magam, és beülök a forró vízzel teli kádba.
***
Éppen hogy felöltöztem, már csengetnek is. A hajam még vizes, de ez most nem nagyon érdekel. Rohanva futok le a lépcsőn, fülig érő szájjal. Harry.. Annyira hiányzott!
Kitárom az ajtót és..
- Bella? - fagy le az arcomról a mosoly.
- Szia! - ugrik a nyakamba visítva.
Szinte beesünk a házba a nagy lendülettől.
- Hát te? - kérdezem, mikor elengedett.
- Harry felhívta Niall-t, hogy nem tud jönni, de nem akart egyedül hagyni. Szóval, itt vagyok.
Kicsit elszomorodok a hírtől, ami azonnal bűntudatot kelt bennem. Hiszen örülnöm kéne, hogy végre itt van az egyetlen olyan ember, akit talán a barátnőmnek hívhatok. De képtelen vagyok. Olyan régóta nem láttam már Harry-t. Hiányzik a csókja, az ölelése, az érintése. Mindene. Mintha több ezer kilométerre lenne tőlem, pedig még mindig Los Angeles-ben tartózkodik - ha jól tudom.
Nagy sóhajjal ülök le a kanapéra. Bella pedig mellém.
- Nem örülsz nekem?
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. Egyszerűen csak hiányzik. Érted? És aggódók, hogy valami baj történt. Hogy.. hogy a rendőrség közbeavatkozott, és már rács mögött van. Vagy ami rosszabb: lelőtték. Ugye nem eshet baja? Hiszen nagy vezető, nem? Megvédik. Igaz? - nézek rá kétségbeesetten.
Közelebb húzódik hozzám, és megölel.
- Semmi baj nem történhet. Nincs egyedül. - vigasztal.
Óvatosan visszaölelem. Így ülünk egy kicsit, amíg el nem mozdul.
- Na, de elég a szomorkodásból! Nem akarok ám ilyen gyászos hangulatot. - pattan fel. - Inkább csináljunk valami csajosat.
- Tessék? - nézek rá értetlenül. - Csajosat? Mire gondolsz?
- Egy kis vásárlás mindig feldobja az embert. - kacsint.
Már nem is emlékszem, mikor voltam utoljára a plázában. De egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy én boldogan vásárolgassak, amíg Harry életveszélyben is lehet.
- Nem is tudom. - húzom el a számat.
- Na, ne legyél már ilyen! Az én kedvemet is elrontod. Harry se akarná, hogy egész végig itt kuksolj. Ő is nyugodtabb lenne, ha kimozdulnál.
És mennyire igaza volt!
- Oké, meggyőztél. - adom meg magam.
Sikítva ugrik a nyakamba. Már megint. Úgy látszik ez a hobbija. Aztán eszembe jut valami, amitől máris elszégyellem magam.
- Öhm, Bella!
- Mi az?
- Nincs nálam pénz. - hajtom le a fejem, és idegesen harapok a számba.
- Hol a bankkártyád? - néz értetlenül.
- Nem hoztam magammal semmit.
Egy ideig mindketten csendben maradunk, én pedig minden másodperccel egyre idegesebb leszek. Sose kerültem még ilyen helyzetbe. A családom miatt egyszer se kellett pénz miatt aggódnom. Elég szokatlan helyzetbe kerültem.
- És hol van Harry-é?
- Mi? - kérdezem meglepetten. - Mármint a bankkártyája?
- Nem, a büdös zoknija. - nevet fel, majd kis idő múlva újra megszólal. - Igen, a kártyája.
- Nem! Szó sem lehet róla, hogy azzal fizetek.
- Jajj, ne csináld már! Miért nem?
- Mert az az ő pénze! - mondom határozottan. - Szó sem lehet róla!
Mikor rájött, hogy nem tud meggyőzni, megadóan bólintott.
- Jól van, akkor használjuk Niall-ét.
***
Miután megszárítottuk a hajam már indultunk is. Taxit hívtunk, és pár perc múlva már vásárolgattunk is. Ez végre az én terepem volt. Vagyis a miénk. Mert ahogy kiderült, Bella is egész ügyesen vásárolt. Sőt, elég nagy mennyiségben. Már tele volt csomaggal, és az én kezembe is az övéi voltak.
- Nézd, cipők! - kiáltozva mutat egy boltra.
Sóhajtva ingatom a fejem.
- Nem volt már elég?
Sértett arccal fordul felém.
- Milyen nő az, aki nem bír ki pár óra vásárlást?!
A pláza falán lévő, gigantikusan nagy órára mutatok.
- Hét óra van. Biztos, hogy már besötétedett. És tudod, hogy ez mit jelent.
- Hogy kora este van? - forgatja a szemét.
- Nem. Azt jelenti, hogy már otthon kéne lennünk, Bella. Niall, és Harry is nagyon mérges lesz, ha ezt megtudja. - végigfut a testemen a hideg, ha belegondolok. - Tényleg mennünk kéne.
Végszóra megcsörren a lány telefonja. Bella kikapja a zsebéből, bár a sok szatyor akadályozza a mozgásban.
- Niall? - kérdezi.
- ...
- Még a plázában, miért?
- ... - Bella kicsit megsápad, és nagyot nyel.
- Értem. Máris indulunk.
- ...
Majd megszakad a vonal. Falfehér arccal néz rám.
- Mi az?
- A mosdóba kell mennünk. Most!
És már szalad is, engem magával rángatva. A vásárolt holmit, pedig otthagyjuk a bevásárlóközpontban. Mire a vécébe érünk, már mindketten lihegünk. Bella gyorsan beterel az egyik fülkébe, és miután ő is bejött, bezárja az ajtót.
Idegesen pillantok rá.
- Mi van? Mi történt?
- Itt vannak. - suttogja remegő hanggal.
- Kik?
- Michael emberei.
És az ereimben megfagy a vér. A férfi, aki miatt annyi álmatlan éjszakám volt. Aki tönkretette a mindennapjaimat. Aki miatt eddig kellett várnom, hogy oda tudjam magam adni Harry-nek. Megerőszakolt. De mostanra már halott. Persze, hogy nem nyugodhatok meg. Mert az emberei bosszút forralnak. Harry ellen. Amihez rajtam keresztül vezet az út.
Szaggatottan kezdem venni a levegőt, a szívem őrült vágtába kezd, a kezem nyirkosodik, és elkap a hányinger.
- Vicki! Hé! - térdel le elém Bella. - Minden rendben, oké? Niall hoz segítséget, nem kell félnünk.
Próbál megnyugtatni, de hallom a hangjában a remegést. Ő is fél.
- Mit mondott Niall?
- Hogy zárkózzunk be a mosdóba, és maradjunk csendben. Sietnek Vicki. Minden rendben lesz.
Már nem tudom, hogy engem nyugtat, vagy önmagát. Szerintem mindkettő. A telefonomon nézem, ahogy a percek múlnak. Borzalmas a várakozás. Minden izmom megfeszül, várok, mikor csattan ki a bejárati ajtó, és találnak meg minket.
Nem kell sokat várnom. Hallom őket. A lábdobogásuk egyre hangosabb lesz. Közel vannak.
- Én megnézem a mosdóban, ti menjetek tovább! - hallok egy férfihangot.
Majd újabb lábdobogás, ahogy a többiek tovább haladnak. Mennyien lehetnek? Egy izzadságcsepp fut végig a homlokomon, ahogy a hangokra koncentrálok. Kivágódik az ajtó, és valaki belép. Hallom, ahogy az előttünk lévő fülkéket egyesével rúgja be. Bella remegni kezd mellettem, rázkódik a válla. Sír? Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen határozott, csintalan lány sírjon. És most mégis. A helyzetünk reménytelen.
Kivágódik a mi ajtónk, és a pasi undorító mosollyal néz ránk. De engem nem ez köt le. Hanem a bal kezében tartott fegyver.
- Madárkáim, hát végre  megvagytok! Vége a bújócskának. - és még mindig eszelősen vigyorog. - Hadd találjam ki! Te vagy Victoria - néz rám.
Lehajtom a fejem.
- Nézz rám cica!
Meg se mozdulok. Nem bírok. A sokk és a félelem lebénít.
A férfi a hajamnál fogva ránt magamhoz, és a fejbőröm égni kezd a fájdalomtól. Összeszorítom a fogam.
- Azt mondtam, nézz rám! - üvölti az arcomba.
Megrezzenek a karjai között, és lassan könnycseppek kerülnek elő a szememből. Én se bírom ki sírás nélkül.
A pisztolyt a fejemhez tartva suttog hozzám.
- Szóval te vagy Harry kurvája. Amiatt a söpredék miatt halt meg Michael, te kis ribanc! - fröcsögi gyűlölettel teli hangon, én pedig zokogni kezdek. - Először téged nyírunk ki, majd Styles-t!
A fegyvert erősebben nyomja a fejemhez, mire összeszorítom a szemem. Csak Harry-re tudok gondolni. Az esténkre, a suttogó szavaira, az érzésre mikor megölelt.
- Miattam soha többé nem lehetsz biztonságban. - gondolok vissza arra amit mondott.
Igaza volt. De, hogyha lehetne újrakezdeném? Elmennék vásárolni, miután apa hazaküldött? Ha megváltoztathatnám a múltat, megtenném? A válasz egyszerű: nem. Lehet, hogy most itt meghalok, de legalább megtudhattam milyen a szerelem. A legtöbb embernek ez sem adatik meg. Az utolsó kívánságom csak annyi, hogy Harry-nek ne essék bántódása.
Egy lövés hallatszik, és a padlóra zuhanok. Minden nagyon gyorsan történik. Erős kezek emelnek fel, és szép kék szemeket pillantok meg.
- Louis? - motyogom halkan.
A kezei gyorsan átvizsgálnak, sérülés nyomat keresve a testemen. Miután nem talált, nyugodtan lélegzik fel.
- Minden rendben. - de már el is fordul tőlem, és egy barna hajú sráchoz beszél. - Tüntesd el a holttestet, és egy szót se Harry-nek!
Holttest. Lenézek a padlóra, és a fogvatartómat pillantom meg. A vörös tócsa egyre nő körülötte. Vér. A szám elé kapom a kezem, hogy ne sírjak fel hangosan. Mintha egy horrorba csöppentem volna. Túl sok ez nekem.
Bella felé fordulok, aki mellett Niall gondterhelt arccal áll. Azt kívánom, bárcsak Harry is itt lenne, hogy a karjai köze vessem magam, és zokogjak, amíg el nem fogynak a könnyeim. De nincs itt. Így hát Louis felé nyújtom a kezem, ő pedig azonnal mellettem termed, és az ölelésébe von. Sokáig maradunk így, aztán eltolna magától, de csak jobban kapaszkodok a pólójába. Sóhajtva emel fel, és megy az ajtó felé.
- Indulunk! - szól a többieknek, és végre kilépünk a mosdóból.

2015. március 28., szombat

28.rész

Az éjszakánk

A rész +18 -as részeket tartalmaz. Csak saját felelősségre!
A kocsi hirtelen fékezett, én pedig örültem, hogy Harry erősen tartott és nem vertem be a fejem. Így is szédültem, nem volt szükségem egy balesetre.
- Menj vissza a srácért Chris!
Meglepődtem, hogy Harry visszaküld Mike-ért, ahelyett, hogy otthagyja. Sose volt emberszerető típus, nem értem, mi történt. Talán ő beverte a fejét a fékezés közben?
Chris kiszállt a kocsiból és telefonálni kezdett. Felmérni se tudtam a helyzetet, nem tudtam megbizonyosodni arról, hogy a barátom épségben hazatér, a kocsi már száguldott is tovább. Megpróbáltam nem mással foglalkozni, csakhogy végre Harry karjaiban lehetek. Érezhetem az illatát, a megfeszülő izmait körülöttem, a szívverését és hallhattam a lélegzetvételét. Még mindig szipogtam egy kicsit a sírás után, de egyre inkább lenyugodtam, és egyre fáradtabb lettem. Odanyomtam az orrom Harry mellkasához, nagyot lélegeztem, majd elernyedve a karjai között, elaludtam.
***
Ismerős helyen ébredtem. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt töltöttem már ebben a szobában. Hogy hányszor kívántam, bárcsak el tudnék menni innen, hányszor áztattam el ezt a párnát a könnyeimmel. De most.. Most valami nagyon megváltozott. Mintha az életem 180 fokos fordulatot tett volna hirtelen. Az arcomhoz húztam a takarót, és elégedetten sóhajtottam, ahogy megéreztem Harry illatát. Tudtam, hogy nincs itt mellettem, de már az illatától is biztonságban éreztem magam. Nem telt sok időbe, amíg visszaaludtam.
***
Hallottam a szuszogását. A mellkasa a hátamhoz feszült, a keze a hasamat kezdte simogatni. Olyan jó érzés volt!
- Harry.. - sóhajtottam.
A fülemhez hümmögött, és még közelebb húzódott. Az ágyékát a fenekemnél éreztem. A szívem kihagyott egy ütemet, aztán gyors vágtába kezdett, mintha be akarná pótolni a lemaradást. A légzésem szaggatottá vált. Érezhette, hogy tetszik amit csinál, mert csöndesen kuncogni kezdett, és tovább simogatott. Próbáltam visszatartani a sóhajtásaimat, de egy mégis kiszökött az ajkaim közül, mire Harry keze feljebb merészkedett. Óvatosan végighúzta a melleimen az ujját, mire elakadt a lélegzetem.
- Csak szólj, és abbahagyom! - suttogott rekedtesen.
Megállt. A keze nem cirógatott tovább, a válaszomra várt. Az "igen"-re. És én tudtam, hogyha kimondom, megtörténik. De bíztam benne. Tudtam, hogy vigyáz rám, és nem okoz majd az elkerülhetetlennél nagyobb fájdalmat. Összeszorítottam a szemem, és válaszoltam.
- Igen.
És ő azonnal mozdult. Fölém helyezkedett, a két keze a fejem mellett, azokra támaszkodott, hogy ne nyomjon össze. Csupán egy bokszer volt rajta, rajtam pedig egy apró topp, és a fehérneműm. Egymás szemébe néztünk. Ő óvatos mosolyra húzta a száját, majd szűzies csókot nyomott a számra.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
Megcsókolt. De ez nem olyan ártatlan volt mint az előbbi. Szinte felfalta a számat, a nyelve az enyémet hívta őrült keringőbe. Végigsimítottam a csupasz hátán, mire a számba hümmögött. Lenyúlt a combjaimhoz, és lassan végigsimította. Elszakadt a számtól, és behunyta a szemét.
- Olyan puha.. - lehelte.
A kezeimet a nyaka köré fontam, hogy közelebb húzzam magamhoz. Visszahajolt hozzám, és újra megcsókolt. A fogaival tépte az ajkaimat, én pedig csak tehetetlenül nyöszörögtem alatta. A lábaimat a csípője köré fonta, és hirtelen megéreztem.. Az ő legkeményebb testrésze, az én legpuhább részemhez nyomódott. Az alhasamban megmozdult valami, és már nem tudtam visszafogni a nyögéseimet. Csókolt tovább, már levegőt is alig kaptam. Aztán óvatosan oldalra mozdította a csípőjét, ezzel súrlódást kelte közöttünk.
- Harry! - nyögtem fel.
Rekedtes sóhajjal hajolt a fülemhez.
- Ezt újra hallani akarom..
Majd a nyelvét végighúzta a nyakamon. És körözni kezdett vele, egyre intenzívebben, én pedig elégedetten sóhajtoztam alatta. A kezemmel a göndör fürtjei köze túrtam, és óvatosan meghúztam, mire rekedtesen nyögött. Újra megmozdította a csípőjét. Én pedig nem bírtam tovább. Kívántam, végre magamban akartam tudni.
- Kérlek.. Harry!
- Kis türelmetlen - suttogta a fülemhez.
A toppom alá nyúlt, és lehúzta rólam. A szemei a mellkasomra tapadtak, engem pedig elöntött a forróság, és a pír.
- Gyönyörű vagy. - akadozott a hangja.
Válaszolni se volt időm, mivel a szája a felsőtestemre tapadt. Egymás után törtek fel belőlem a nyögések. Talán túlságosan hangos voltam, de Harry-t ezt nem nagyon zavarta. És engem sem.
 - Kérlek!
Abbahagyta a melleim nyalogatását. Lehúzta magáról a bokszert, és az ágy mellé dobta. Alig három másodperc múlva a fehérneműm is ott végezte. Megpuszilta az orrom, és összefonta a kezeinket a fejem fölött.
A következő pillanatban már magamban éreztem. Már vártam a fájdalmat. Felkészültem. Erősen szorítottam Harry kezét, szinte kapaszkodtam belé. De nem fájt. Nem éreztem azt.. amit azzal a férfival régen.
- Jól vagy?
Aprót bólintottam, és megmozdult. Istenem, milyen nagy volt! Teljesen megtöltött. Most éreztem csak igazán a közelségét. Teljesen eggyé váltunk. Minden részét éreztem magamon. Ahogy a lába súrolta az enyémet, a mellkasa az enyémhez nyomódott, a keze az enyémet szorította. Minden érintés csodálatos volt vele.
Aztán felforrósodott a helyzet. Erősebbeket lökött, és gyorsított. Elengedtem a kezét, és a vállába kapaszkodtam. Együtt nyögtünk fel, mikor belém érkezett. Teljes volt közöttünk az összhang.
A körmeimmel végigszántottam a hátán, ahogy még jobban gyorsított. Erre csak az egyre szaporodó nyögéseivel válaszolt. Éreztem, hogy a hasamban kezd valami felépülni. Valami fokonként növekszik az alhasamban, hogy aztán kiteljesedjen. Túl közel voltam. De ahogy hallottam, nem csak én.
A következő percben egyszerre élveztünk el. Legördült rólam, és mellém feküdt. Egymás mellett lihegtünk, egyikünk se mozdult. Miután lecsillapodtunk, közel húzott magához, átkarolt, és együtt aludtunk el.
***
Reggel Harry horkolása ébreszt. Kicsit forgatom a szemem, majd elmosolyodok. El se hiszem, hogy megtettük. Lefeküdtem vele. Szeretkeztünk. Egyszerűen nem tudom abbahagyni a vigyorgást. Ez.. tökéletes volt. Szeretem őt. És már nem tudom letagadni, sőt, nem is akarom.
Komótosan felkelek. Minden izmom lemerevedett, nyújtózkodok kicsit, hogy könnyítsem a mozgást. De ahogy megmozdulok, érzek valamit. Ott.. És a hasamban. Mintha még mindig bennem lenne. Vagy mintha enyhe izomlázzal szenvednék.
Lassan csoszogni kezdek Harry szekrénye felé, és kiveszek egy fekete pólót. Lassan és ügyetlenül küzdöm magamra, majd halkan kinyitom az ajtót, és becsukom magam után.
Miután leküzdtem a rettenetes akadályt - a lépcsőt -, a konyha felé tartok, hogy keressek valami harapnivalót. De ahogy kinyitom a hűtőt siralmas látvány fogad. Csak tej van benne, ami már két hete lejárt, semmi más. A hasam elégedetlen hangot ad ki. Sóhajtva megyek a vezetékes telefonhoz, és rendelek pizzát.
Magamnak egy sonkás-kukoricásat, Harrynek gombásat. Amíg a kaját várom, hozzálátok feltakarítani. Nem tudom, hogy mikor látott utoljára tisztítószereket ez a ház. Talán mielőtt leléptem.
Halkan dudorászva  kezdek takarítani. Kiviszem a szétdobált sörös dobozokat, és csikkeket. Már majdnem kész vagyok, mikor az asztal alatt, vagy hat whisky-s üveget találok. A szám elé kapom a kezemet. Szóval Harry ezzel volt elfoglalva, amíg én nem voltam itt. Rosszul vagyok a gondolattól, hogy min ment keresztül. Hogy min mentünk keresztül. Hülyeség volt elmennem. Csak mindketten szenvedtünk.
Bűntudattal öntöm ki a mosogatóba a maradék italt. Sóhajtva ülök le egy kicsit a székre.
- Kicsim?
Az ajtó irányába kapom a fejemet, és gyönyörködök a meztelenségébe. Semmilyen ruhadarab nem takarja a tökéletes testét.
- Tetszik amit látsz?
A vér elönti az arcom, attól, hogy rajtakapott.
- Gyere ide!
Még mindig nem szokott le a parancsolgatásról. És szerintem soha nem is fog. Ilyen a személyisége. De most az egyszer kivételt teszek, és engedelmeskedek neki. Lehajtott fejjel lépek elé.
- Irányításmániás. - suttogom mosolyogva.
- Óóó, igen? És nem tetszik? - incselkedik.
Levegő után kapok.
Felkap, majd a konyhapultra ültet, és a lábaim köze lép. A kezével a csípőmet tartja egy helyben, miközben dörzsölni kezdi a legérzékenyebb helyem, az ő legérzékenyebb helyével. Hangosan nyögök fel.
- Nem tetszik, hogy ezt akármikor megtehetem veled? - suttog a fülembe mély hangon, mitől kiráz a hideg.
A nyakamat kezdi csókolgatni, és akkor..
Csengetnek.
Harry hátrakapja a fejét. Azonnal megkomolyodik, és  veszélyes kifejezés ül az arcára.
- Maradj.. - kezdi, de félbeszakítom.
- Csak a pizzafutár. - ugrok le a pultról. - Majd én nyitom.
- Nem! - szól hangosabban. - Nem mész az ajtó közelébe, akárki lehet az.
- Harry, túl reagálod. - sóhajtok fel. - Bízz bennem.
Otthagyom, mielőtt akármit is mondhatna. Mikor már az ajtónál járok, akkor kiállt utánam, és hallom a  lépéseit felém.
- Azt mondtam, hogy nem!
A szememet forgatom, és kinyitom az ajtót.
A pizzafutár az.
- Jó reggelt! - szól vidáman, egy húszas éveiben járó srác.
- Szia! - mosolygok kedvesen.
A pénzért nyúlok az ajtó melletti kis asztalra. Az ő kezében a két doboz, nálam a pénz.
- Add csak, cseréljünk! - szól viccelődve.
Miután végeztem a fizetéssel, és elköszöntem, becsapom az ajtót, és Harry felé fordulok. Persze ott áll a konyhánál, még mindig teljes meztelenségében.
- Nem kéne felöltöznöd?
Még mindig haragos szemekkel néz rám.
- Naaa, ne legyél ilyen! - kérlelem.
- Mit mondtam arról, hogy rohadtul csináld azt amit mondok!? - kiabál rám. - Akárki lehetett volna! Tarthattak volna a fejedhez egy kibaszott fegyvert, és lelőhettek volna! A rohadt életbe Victorya!
Lefagy az arcomról a mosoly. Van ami sosem változik. Lehajtom a fejem, amíg Harry feltrappol a lépcsőn, és becsapja a szobája ajtaját. Még pár pillanatig egy helyben állok. Nem tudok megmozdulni, képtelen vagyok rá.
Miután magamhoz tértem a sokkból, leteszem a kaját a tévé előtti asztalra, és leülök a kanapéba. Bekapcsolom a televíziót, de csak háttérzaj gyanánt. Nem tudok arra figyelni, miről van szó, azt se tudom, milyen műsoron van, csak bámulok magam elé.
Fogalmam sincs mennyi idő után, de Harry jön le a lépcsőn, olyan arckifejezéssel, amilyet még sose láttam tőle. Bűnbánó. Kétszer akkorára kerekedik a szemem, amikor meghallom amit mondd.
- Sajnálom. - vakarja meg idegesen a tarkóját. - Én csak féltelek, érted? Utálom, hogy belerángattalak a világomba. Miattam soha többé nem lehetsz biztonságban.
Leül mellém, én pedig felé fordulok, és megvárom amíg rám néz. Imádom a tiszta, zöld szemeit. Olyan könnyű elveszni bennük..
- Miattad vagyok biztonságban.
Az ölébe telepszek, vele szembe, a lábaimat pedig a combja mellé teszem, és átkarolom a nyakát. Lassan simogatni kezdi a hátam. Sokáig ülünk így. Mondani szeretném neki, hogy szeretem. Hogy ő az életem értelme, hogy belehalnék, ha elveszíteném. De félek kimondani a szavakat. Félek a reagálásától. De muszáj tudnia.
- Harry, én..
 Nem tudom befejezni,  Félek, hogy kiakadna, hogy veszekednénk, és véget érne ez a pillanat. De mintha magától megértené a szavaimat.
- Igen. Azt hiszem én is.

Figyelem!

Sziasztok!


Mentségem nincsen, hogy miért nem írtam folytatást. Ihlet sem volt, kedvem sem volt, és kellett egy kis nyugalom. Most, így egy év elteltével, hiányzik a blogolás, és az írás. Sajnálom, hogy sokat vártatok, és mégsem történt semmi. Már nem is tudom, hogy van-e még olyan, aki várja a részeket. Ha vagytok még, drága olvasóim, kérlek titeket, kommentbe írjatok nekem, hogy tudjam, van-e még értelme tovább folytatni ezt a történetet. 
Köszönöm!:)