29.rész

A vásárlás veszélyei 

Harry keveset volt itthon. Mostanában sokat van távol, és mikor vissza is jön, nagyon ideges. Esténként hallom, hogy telefonon parancsokat ad ki, és néha elég hangosan. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, mi baja lehet. A banda. Valami nincs rendben a bandával. Még mindig nagyon elítélem a szervezetet, de látom, hogy a problémák lassan felemésztik és tönkreteszik Harry-t.  Ezért segítenem kell.

Próbálok mindent elintézni, hogy ne legyen több gondja. Feltakarítok, és bevásárolok mire hazaér. Tudom, hogy nem nagy segítség, de sok kicsi sokra megy. Három napja már, hogy nem jött haza. Minden este felhív, és minden nappal később egyre idegesebben. Ma délutánra ígérte, hogy átjön, bár nem tudom mi lesz belőle.
Már mindenhol rendet raktam, és a lasagne-t is megcsináltam, de még csak dél van. Úgyhogy ráveszem magam, és beülök a forró vízzel teli kádba.

***

Éppen hogy felöltöztem, már csengetnek is. A hajam még vizes, de ez most nem nagyon érdekel. Rohanva futok le a lépcsőn, fülig érő szájjal. Harry.. Annyira hiányzott!
Kitárom az ajtót és..
- Bella? - fagy le az arcomról a mosoly.
- Szia! - ugrik a nyakamba visítva.
Szinte beesünk a házba a nagy lendülettől.
- Hát te? - kérdezem, mikor elengedett.
- Harry felhívta Niall-t, hogy nem tud jönni, de nem akart egyedül hagyni. Szóval, itt vagyok.
Kicsit elszomorodok a hírtől, ami azonnal bűntudatot kelt bennem. Hiszen örülnöm kéne, hogy végre itt van az egyetlen olyan ember, akit talán a barátnőmnek hívhatok. De képtelen vagyok. Olyan régóta nem láttam már Harry-t. Hiányzik a csókja, az ölelése, az érintése. Mindene. Mintha több ezer kilométerre lenne tőlem, pedig még mindig Los Angeles-ben tartózkodik - ha jól tudom.
Nagy sóhajjal ülök le a kanapéra. Bella pedig mellém.
- Nem örülsz nekem?
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. Egyszerűen csak hiányzik. Érted? És aggódók, hogy valami baj történt. Hogy.. hogy a rendőrség közbeavatkozott, és már rács mögött van. Vagy ami rosszabb: lelőtték. Ugye nem eshet baja? Hiszen nagy vezető, nem? Megvédik. Igaz? - nézek rá kétségbeesetten.
Közelebb húzódik hozzám, és megölel.
- Semmi baj nem történhet. Nincs egyedül. - vigasztal.
Óvatosan visszaölelem. Így ülünk egy kicsit, amíg el nem mozdul.
- Na, de elég a szomorkodásból! Nem akarok ám ilyen gyászos hangulatot. - pattan fel. - Inkább csináljunk valami csajosat.
- Tessék? - nézek rá értetlenül. - Csajosat? Mire gondolsz?
- Egy kis vásárlás mindig feldobja az embert. - kacsint.
Már nem is emlékszem, mikor voltam utoljára a plázában. De egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy én boldogan vásárolgassak, amíg Harry életveszélyben is lehet.
- Nem is tudom. - húzom el a számat.
- Na, ne legyél már ilyen! Az én kedvemet is elrontod. Harry se akarná, hogy egész végig itt kuksolj. Ő is nyugodtabb lenne, ha kimozdulnál.
És mennyire igaza volt!
- Oké, meggyőztél. - adom meg magam.
Sikítva ugrik a nyakamba. Már megint. Úgy látszik ez a hobbija. Aztán eszembe jut valami, amitől máris elszégyellem magam.
- Öhm, Bella!
- Mi az?
- Nincs nálam pénz. - hajtom le a fejem, és idegesen harapok a számba.
- Hol a bankkártyád? - néz értetlenül.
- Nem hoztam magammal semmit.
Egy ideig mindketten csendben maradunk, én pedig minden másodperccel egyre idegesebb leszek. Sose kerültem még ilyen helyzetbe. A családom miatt egyszer se kellett pénz miatt aggódnom. Elég szokatlan helyzetbe kerültem.
- És hol van Harry-é?
- Mi? - kérdezem meglepetten. - Mármint a bankkártyája?
- Nem, a büdös zoknija. - nevet fel, majd kis idő múlva újra megszólal. - Igen, a kártyája.
- Nem! Szó sem lehet róla, hogy azzal fizetek.
- Jajj, ne csináld már! Miért nem?
- Mert az az ő pénze! - mondom határozottan. - Szó sem lehet róla!
Mikor rájött, hogy nem tud meggyőzni, megadóan bólintott.
- Jól van, akkor használjuk Niall-ét.

***

Miután megszárítottuk a hajam már indultunk is. Taxit hívtunk, és pár perc múlva már vásárolgattunk is. Ez végre az én terepem volt. Vagyis a miénk. Mert ahogy kiderült, Bella is egész ügyesen vásárolt. Sőt, elég nagy mennyiségben. Már tele volt csomaggal, és az én kezembe is az övéi voltak.
- Nézd, cipők! - kiáltozva mutat egy boltra.
Sóhajtva ingatom a fejem.
- Nem volt már elég?
Sértett arccal fordul felém.
- Milyen nő az, aki nem bír ki pár óra vásárlást?!
A pláza falán lévő, gigantikusan nagy órára mutatok.
- Hét óra van. Biztos, hogy már besötétedett. És tudod, hogy ez mit jelent.
- Hogy kora este van? - forgatja a szemét.
- Nem. Azt jelenti, hogy már otthon kéne lennünk, Bella. Niall, és Harry is nagyon mérges lesz, ha ezt megtudja. - végigfut a testemen a hideg, ha belegondolok. - Tényleg mennünk kéne.
Végszóra megcsörren a lány telefonja. Bella kikapja a zsebéből, bár a sok szatyor akadályozza a mozgásban.
- Niall? - kérdezi.
- ...
- Még a plázában, miért?
- ... - Bella kicsit megsápad, és nagyot nyel.
- Értem. Máris indulunk.
- ...
Majd megszakad a vonal. Falfehér arccal néz rám.
- Mi az?
- A mosdóba kell mennünk. Most!
És már szalad is, engem magával rángatva. A vásárolt holmit, pedig otthagyjuk a bevásárlóközpontban. Mire a vécébe érünk, már mindketten lihegünk. Bella gyorsan beterel az egyik fülkébe, és miután ő is bejött, bezárja az ajtót.
Idegesen pillantok rá.
- Mi van? Mi történt?
- Itt vannak. - suttogja remegő hanggal.
- Kik?
- Michael emberei.
És az ereimben megfagy a vér. A férfi, aki miatt annyi álmatlan éjszakám volt. Aki tönkretette a mindennapjaimat. Aki miatt eddig kellett várnom, hogy oda tudjam magam adni Harry-nek. Megerőszakolt. De mostanra már halott. Persze, hogy nem nyugodhatok meg. Mert az emberei bosszút forralnak. Harry ellen. Amihez rajtam keresztül vezet az út.
Szaggatottan kezdem venni a levegőt, a szívem őrült vágtába kezd, a kezem nyirkosodik, és elkap a hányinger.
- Vicki! Hé! - térdel le elém Bella. - Minden rendben, oké? Niall hoz segítséget, nem kell félnünk.
Próbál megnyugtatni, de hallom a hangjában a remegést. Ő is fél.
- Mit mondott Niall?
- Hogy zárkózzunk be a mosdóba, és maradjunk csendben. Sietnek Vicki. Minden rendben lesz.
Már nem tudom, hogy engem nyugtat, vagy önmagát. Szerintem mindkettő. A telefonomon nézem, ahogy a percek múlnak. Borzalmas a várakozás. Minden izmom megfeszül, várok, mikor csattan ki a bejárati ajtó, és találnak meg minket.
Nem kell sokat várnom. Hallom őket. A lábdobogásuk egyre hangosabb lesz. Közel vannak.
- Én megnézem a mosdóban, ti menjetek tovább! - hallok egy férfihangot.
Majd újabb lábdobogás, ahogy a többiek tovább haladnak. Mennyien lehetnek? Egy izzadságcsepp fut végig a homlokomon, ahogy a hangokra koncentrálok. Kivágódik az ajtó, és valaki belép. Hallom, ahogy az előttünk lévő fülkéket egyesével rúgja be. Bella remegni kezd mellettem, rázkódik a válla. Sír? Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen határozott, csintalan lány sírjon. És most mégis. A helyzetünk reménytelen.
Kivágódik a mi ajtónk, és a pasi undorító mosollyal néz ránk. De engem nem ez köt le. Hanem a bal kezében tartott fegyver.
- Madárkáim, hát végre  megvagytok! Vége a bújócskának. - és még mindig eszelősen vigyorog. - Hadd találjam ki! Te vagy Victoria - néz rám.
Lehajtom a fejem.
- Nézz rám cica!
Meg se mozdulok. Nem bírok. A sokk és a félelem lebénít.
A férfi a hajamnál fogva ránt magamhoz, és a fejbőröm égni kezd a fájdalomtól. Összeszorítom a fogam.
- Azt mondtam, nézz rám! - üvölti az arcomba.
Megrezzenek a karjai között, és lassan könnycseppek kerülnek elő a szememből. Én se bírom ki sírás nélkül.
A pisztolyt a fejemhez tartva suttog hozzám.
- Szóval te vagy Harry kurvája. Amiatt a söpredék miatt halt meg Michael, te kis ribanc! - fröcsögi gyűlölettel teli hangon, én pedig zokogni kezdek. - Először téged nyírunk ki, majd Styles-t!
A fegyvert erősebben nyomja a fejemhez, mire összeszorítom a szemem. Csak Harry-re tudok gondolni. Az esténkre, a suttogó szavaira, az érzésre mikor megölelt.
- Miattam soha többé nem lehetsz biztonságban. - gondolok vissza arra amit mondott.
Igaza volt. De, hogyha lehetne újrakezdeném? Elmennék vásárolni, miután apa hazaküldött? Ha megváltoztathatnám a múltat, megtenném? A válasz egyszerű: nem. Lehet, hogy most itt meghalok, de legalább megtudhattam milyen a szerelem. A legtöbb embernek ez sem adatik meg. Az utolsó kívánságom csak annyi, hogy Harry-nek ne essék bántódása.
Egy lövés hallatszik, és a padlóra zuhanok. Minden nagyon gyorsan történik. Erős kezek emelnek fel, és szép kék szemeket pillantok meg.
- Louis? - motyogom halkan.
A kezei gyorsan átvizsgálnak, sérülés nyomat keresve a testemen. Miután nem talált, nyugodtan lélegzik fel.
- Minden rendben. - de már el is fordul tőlem, és egy barna hajú sráchoz beszél. - Tüntesd el a holttestet, és egy szót se Harry-nek!
Holttest. Lenézek a padlóra, és a fogvatartómat pillantom meg. A vörös tócsa egyre nő körülötte. Vér. A szám elé kapom a kezem, hogy ne sírjak fel hangosan. Mintha egy horrorba csöppentem volna. Túl sok ez nekem.
Bella felé fordulok, aki mellett Niall gondterhelt arccal áll. Azt kívánom, bárcsak Harry is itt lenne, hogy a karjai köze vessem magam, és zokogjak, amíg el nem fogynak a könnyeim. De nincs itt. Így hát Louis felé nyújtom a kezem, ő pedig azonnal mellettem termed, és az ölelésébe von. Sokáig maradunk így, aztán eltolna magától, de csak jobban kapaszkodok a pólójába. Sóhajtva emel fel, és megy az ajtó felé.
- Indulunk! - szól a többieknek, és végre kilépünk a mosdóból.