Furcsa ébredések
xVictoriax
Arra ébredek, hogy valaki a hajamat és az arcomat simogatja. A kéz ami a bőrömhöz simul meleg. Jó érzés, hogy így kelek fel. A szüleim soha nem ébresztettek ilyen módon. Nem is foglalkoztak vele, elkések-e az iskolából. Mindig a szobalány kopogott be, hogy lassan el kellene indulnom. Ez a reggel viszont más volt, ami nagyon megmelengedte a szívemet. Mivel elég korán volt még, nem is sejtettem ki áll az érintések mögött. Elfogott a kíváncsiság. Kinyitottam a szemem, de az éles fény miatt párszor becsuktam és megdörgöltem, mire a látásom tökéletes lett. Mellettem egy göndör hajú, zöld szemű fiú feküdt mosolyogva. Legszívesebben tovább élveztem volna az arcomnak simuló kezét, de megállított azok a gondolatok, amiket tegnap kaptam tőle. Ellöktem magamtól, ez is nagy erőfeszítésembe tellett. Felkászálódtam az ágyamból, és a szekrényemhez vettem az irányt. Legugoltam a bútor elé, és kiszedtem a ruhát, amit majd magamra kapok. Feltápászkodtam álló helyzetbe és fordultam meg a fürdőszobám felé. De Harry szorosan előttem állt, a mellkasunk egybeolvadt. Kezei amik nemrég még az arcomat simogatták, most a derekamra csúsztak, hogy még közelebb húzzon magához. Levegőt sem mertem venni miközben felém tornyosult nagy alakjával. Kétségem sem fér hozzá, hogy most megfélemlített. Tegnapi kirándulásunk miatt féltem a közelében lenni. A szemei mélyen az enyémbe fúródtak.
- Sajnálom... - mormolja nekem.
A könnyeim a szemembe tódulnak. Nem értem miért lettem ennyire gyáva és érzékeny. Soha nem sírtam sokat. Nálam ez csak a legszörnyűbb helyzetekben esett meg, most mégis itt állok a zokogás határán. Harry aggódóan néz az arcomba a lélegzetelállítóan zöld szemeivel.
- Mennem kéne készülődnöm. - suttogom, miközben a mondta végén elcsuklik a hangom.
Ölelő karjai lazulnak egy pillanatra, majd elengednek. Ahogy ez megtörtént, sietősen megyek a fürdőbe. Már-már futok. Beérek, és azonnal magamra zárom az ajtót. Fellélegzem, mikor tudatosul bennem, nem tud követni. Pár percig nézem a tükörben, az arcomon lecsöpögő, néma könnyeimet. Aztán észbe kapok, majd sietősen elkészülök. De talán nem kellett volna ennyire rohanni. Ugyanis alig húsz perc múlva készen vagyok. Nem akarok elmenekülni a menedékemből. Mégsem tehetek mást, elfogok késni. A tenyerem a kilincsen van, mély lélegzetet veszek és kimegyek az óvó szobából. Harry az ágyon ül, már cipőben és dzsekiben. Amint meglát végigmér, és pimaszul elvigyorodik.
- Dögös ez a ruha. Jobban örültem volna, ha ebben jössz velem tegnap! - kacsint felém.
- Segg vagy... - állapítom meg.
- Mondták már páran. - játszadozik az idegeimmel.
- Azoknak gratulálok. Van eszük. - nézek ridegen a szemébe, majd letrappolok a lépcsőn, mit sem foglalkozva vele.
Gondolom megy a kocsijához. Na abban biztos lehet, hogy nem megyek vele sehova! SOHA többet nem szállok be mellé a terepjáróba! Remélem nem is próbálkozik, már így is felhúzott hajnalok hajnalán. O-ó Styles, nem lesz ez így jól!
Lilyt kedvesen köszönt, és értesít, hogy a szüleim már egy órája elmentek... Németországba. A jó büdös franc! Mi van?!! Ámult képemet kátván magyarázni kezdett, hogy apukámnak a cégével van egy fontos elintéznivalója. Hát persze, a szülői kötelesség. Itt hagynak egy ismeretlen helyen ahol csak négy napja tartózkodom. Jellemző. Annyira elegem van már ebből az egészből. Az egész életemből ami a feje tetejére készül. Tudtam, hogy ilyenek, mégis meglep, hogy így itt hagytak. Egy üzenettel, amit egy cseléddel osztanak meg. Meg sem várom, hogy Lilyt befejezze. Kivágódom az ajtón, át a kapun. Mit sem törődve a fekete járművel elkezdek futni a suli irányába. Nem érdekel senki és semmi. A szüleim idióták, tegnap meg egy pszichopatával voltam együtt. Ne, ne! Inkább nem is gondolok az utazásunkra Harryvel. Még mindig nem tudom miért viszonoztam a közeledését. Az viszont fix, hogy nem bocsájtok meg neki! Talán még magamnak sem..
Valaki elkapja a könyököm, és magához húz. Szembe állít magával, és szorosan megölel. A fejemet a vállába túrom, mit sem törődve azzal, hogy az előbb még kritizáltam. A néma zokogás megint magával ragad.
- Ne! Ne sírj kicsim... - hallom a lágy suttogását, de a parancsoló hangnemet is.
Próbálok lenyugodni kicsit, míg Harry a hátamat simogatja. Miután szipogok párat elhúzódom tőle. Az arca idegesen mered rám. Nem vár magyarázatra ami kicsit sem lep meg. Ő előbb tudott a saját szüleimről mint én. Tiszta szégyen...
- Minden oké. - próbálom kimagyarázni magam.
- Semmi sem oké! - vágja rá ingerülten.
Bólintok, igazat adva neki. A karjába kap és a kocsihoz lépked. Verem a mellkasát, sikoltozom, hogy engedjen el, de mind hiába. Makacs, és ebben hasonlítunk. Beültet az anyósülésre, míg ő a vezető helyét foglalja el. Már tíz perce úton vagyunk, de semelyikünk sem szólal meg. Örülök a hallgatásának. Már csak az kéne, hogy közben szívja az agyam lefele ezerrel. A táskámban a mobilom rezegni kezd. Az elején meg sem akarom nézni, sejtem, hogy a szüleim azok. Aztán eszembe jut, hogy ők biztosan nem hívnának fel. Ezért kíváncsian kotrom elő a táskámból a készüléket. Mike az. Gyorsan kinyomom, és remélem Harry nem vette észre. Kíváncsian néz jobbra, pontosan rám szegezi a tekintetét. De nem szól egy kukkott sem. A telefonom csipog. SMS-em érkezett. Feladója Mike.
" Minden rendben? Miért nem veszed fel? Aggódok érted... Jelentkezz sürgősen! "
Elmosolyodok rajta, hogy legalább ő törődik velem. Persze Harryn kívül, de ő nem nagyon számít bele, hiszen akaratom ellenére teszi. Gyorsan vissza írok neki, mert nincs kedvem úgy beszélni vele, hogy mellettem egy elmebeteg ül.
" Nyugodj le, minden okés. Már az iskolába tartok. Ott találkozunk! "
A válasz pár másodperc után érkezik :
" Rendben. Bent várlak. "
Mielőtt eltehetném a telefonom, Harry kikapja a kezemből. Észre sem vettem, hogy közben ideértünk. Az autó le van állítva, az egyik parkolóhelyen állunk éppen. A készülék még mindig a mellettem ülő kezében. Félve nézek az arcára. Állkapcsa megfeszül, szemei elsötétednek. Rettegés fog el, szédülni kezdek. Gyorsan kikapcsolom az övem. Eszembe jut mit tett a parton. Nem érdekel a telefonom, magamat mentem. Felkapom a táskám, és rángatom az autó kilincsét, mire az kinyílik. Kiszállok Harry mellől. Csakhogy nagy a lendületem, a kocsi magas és még szédülök is. Ilyenkor 100%, hogy pofára esik az ember. Én is így közeledek a beton felé. Már megérdemlem, hogy kapjak egy nagy és fájdalmas pofont az élettől.
Újabb ébredés. De ez most "normális" volt. Senki nem simogatott, nem duruzsolt a fülembe. Olyan átlagos ez az én életemben. Lehet, csak most ébredtem fel, és Harry csak egy álom volt. A szüleimmel együtt. Igen, ebben biztos vagyok. Nem lenne meglepő ha Styles-al álmodnék, volt már rá példa. Természetesen rémálom! Fordultam egyet jobbra. Majd egy újabbat. És ilyenkor ijedtem meg. Ugyanis valaki visszafordított az ellenkező irányba. Kipattantak a szemeim. Mellettem, alig két centivel Harry feküdt. Mikor a szemeim kinyíltak, amit legelőször megláttam azok a zöld szemei voltak. Halványan mosolygott felám.
- Jó reggelt szépségem! Hogy aludtál?
Hümmögök, egyet. Körbenézek az idegen szobában. Az ágy amin fekszek kétszemélyes. Ruhák vannak a földre hajigálva, a függöny elhúzva. Harry kicsit előrébb csúszik, az orrunk összeér. Levegőt sem veszek, a szívem vadul ver. Átkozom magam amiatt, hogy ilyen érzéseket hoz ki belőlem. Gyorsan a másik irányba gurulok. Rosszul, mert már nincs hely, így félig lógok le az ágyról. Nem este le, Harry karja tart.
- Basszus! Te tényleg el akarod törni valamidet?! - sziszegi nekem.
Riadt arcomat látva, magához húz. A felsőteste meztelen, de azért remélem, hogy a takaró alatt van rajta ruha. Közénk húzom a takarót, hogy ne ne érjek a bőréhez. Most, hogy nincsen rajta dzseki és póló, látom a tetoválásait. Szerintem semelyiknek sincs különösebb jelentése. A hasa kockákban osztódik szét. Még a takaró alól is érzem, milyen kemény a mellkasa. Végig rabul ejti a kék szememet az övével. Közben magára húz. Ő háttal fekszik, én pedig hassal rajta. Az arcomra pír szökik, mire az ő arcára mosoly. Szélsebesen lekászálódom róla le a földre. Az ágy mellett állok, és körbenézek. Sajnos a szemem a ruhákon akad meg a földön. Az enyémekén. Rémülten nézek magamra. Harry nagy fekete pólójába vagyok bújtatva. Én pedig nem emlékszem, hogy átöltöztem volna.
- Harry Styles, te... átöltöztettél?! - kérdezem meglepetten, kikerekedett szemmel.
- Elég jó látványt nyújtottál. - nyalja meg az alsó ajkát.
- Egy segg vagy! - még mindig csak suttogni tudok.
- Én szeretem a segged. - néz pimaszul.
- Ásd el magad, mire visszajövök! - a karjaimba veszem a göncöket, és nagy léptekkel a fürdőbe megyek, ami a szobából nyílik.
Nem törődöm azzal mekkora a rendetlenség. Gyorsan átveszem a saját ruhámat, amiben újra kényelmesen érzem magam. Nem hiszem el, hogy akaratom ellenére vetkőztetett le! De legalább megnyugtat egy kicsit a tudat, hogy a fehérneműmet, és a melltartómat magamon találom. Nem bírommegállni, hogy mielőtt kimegyek ne szagoljam meg a pólót ami Harryé. Az illata őrjítő. Most legalább úgy tudom élvezni, hogy ő ne venné észre. Magamhoz ölelem a ruhadarabot, és elgondolkozom mit is csináltunk a tónál. Az arcom már vörös mikor Harry feltépi az ajtót. A pólót gyorsan úgy igazítom, mintha csak összehajtani akartam volna. A mosoly az arcán sokkalta nagyobb lesz, mikor rájön mit is csináltam. A ruháját neki nyújtom de nem hajlandó elvenni.
- Tarsd csak meg! Úgy látom tetszik. Vagy lehet nem is a göncöm kell neked, hanem inkább én? - humorizál a seggfej.
- Nem gondolod, hogy túlzottan el vagy szállva magadtól Styles?! - sziszegem dühösen.
Kimegyek a hálóba. A pólót az ágyára dobom. A táskám az éjjeli szekrényen pihen. Odasétálok, és a vállamra kapom, majd az előtérbe indulok. A cipőm az ajtó előtt hever, gyors magamra kapom. Közben hallom, hogy nagy léptek közelítenek meg, majd a személyes terembe férkőzik.
- Hová, hová báránykám? - kérdez játékosan.
- El a pásztortól. - dünnyögöm a cipőmnek.
Felkelek mikor készen vagyok. Már nyúlnék a kilincsért mikor elkapja a kezem.
- Csakhogy a jó pásztorfiú nem engedi el védtelenül a báránykáját. - suttog a fülembe.
A kezei a csípőmet, oldalamat simítják. Hangosan szívom be a levegőt. A fülemtől a nyakamhoz hajol, és kis puszikkal hint be. Próbálok ellent állni a kísértésnek, hogy lehajtom a fejem a vállára.
- Ne állj ellent nekem! Tudom, hogy élvezed. - duruzsol nekem.
Ennyire kiismerhető vagyok? De nem tudok mit tenni, a mellkasára támaszkodom. Ez segít egy kicsit, mert biztos vagyok benne, hogy összerogynék, ha nem támaszkodnék az erős testének. Örülök neki, hogy észrevette milyen állapotban vagyok. A kezei megállapodnak a csípőmön és megtart velük.
- Biztos el akarsz menni? Még a végén a farkasok megzabálnak lent az utcán. Egy ilyen aranyos állatkára vigyázni kell valakinek. Ezért van a pásztorfiú... - néz mélyen a szemembe.
- Mennem kell. E-engedj el! - dadogom össze-vissza.
A falhoz oldalaz, majd odanyom. De túl erősen. A tagjaim fájnak a szorításától. Nyöszörgök egy kicsit, de nem mozdul.
- Ez fáj! - mondom egy szuszra. - Harry...
Mikor a szemembe néz meglepődöm. A zöld már nem látható a tekintetében, az írisze fekete és mély. Megint elönt a rettegés. Ugyanazt élem át mint a parton. Nem tud magán uralkodni, és ezért én szenvedek. Mindenem sajog, legszívesebben sírnék, de attól csak gyöngébbnek tűnnék. Még sem tudom megállni, hogy ne legyen könnyes a szemem alja. Harry még mindig engem néz, majd enged a szorításán, de nem hagy menekülni. A lábaimat a dereka köré fonja, kezével megtart a combomnál. Fejét a vállamba dörgöli.
- Sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni. - mondja.
- Nem fájt. - hazudozok.
Felsóhajt, majd letesz a földre. Szemei zölden ragyognak, visszatért hozzám. Én is veszek egy mély levegőt és az ajtóhoz lépek.
- Várj! - szól utánam. - Egyezzünk meg!
Na most megfogott!
- Miről van szó? - lépek vissza.
- Mi lenne, ha most elengednélek, te pedig cserébe eljönnél velem este egy buliba? - vigyorog a gödröcskéivel együtt.
Átgondolom a lehetőségeket. Ha most nem egyezek bele, akkor itt maradok vele együtt. Úgy, hogy csak ketten vagyunk, senki sem látja mit csinál velem. Viszont ha egy buliban találkozunk, ott sok az ember, szemtanú. Nem kéne rettegnek tőle.
- Oké. - engedek neki.
- Nyolcra ott vagyok érted. - mosolyog pimaszul.
A táskámért nyúlok, ami közben leesett. Kotorászok, hogy minden meg van-e. Sajnos nincs, mert a telefonom sehol.
- Hol a mobilom? Csak nem lenyelted? - mondom játékosan.
Felnevet az édes hangján. Elkapja a táskám és elmegy vele a hálóba. Fél perc sem telik el, mikor visszanyújtja a hátizsákot.
- Szia! - köszönök és fordulnék meg, de megállít.
Maga felé fordít és közelít az arcom felé az övével. Az utolsó pillanatban elfordulok, és az arcomon csattannak az puha ajkai.
- Helló! - mosolyog.
Elfordulok, és kilépek. Alig két utcára vagyok az otthonomtól. Sokszor elmentünk már az autójával erre, suliba menet. Pont útba esik. Tíz perc múlva már a szobámban csücsülök. A ház kihalt a szüleim miatt. Lilyt is vásárolni ment. Pont van időm előkészülni az estére. Kipakolom a táskám. Egy fekete anyag kerül a kezeim közé, majd Harry illata csapja meg az orrom. A pólója. Belecsempézte a tatyómba. Elmosolyodok amíg megszagolom az anyagot.
- Jó reggelt szépségem! Hogy aludtál?
Hümmögök, egyet. Körbenézek az idegen szobában. Az ágy amin fekszek kétszemélyes. Ruhák vannak a földre hajigálva, a függöny elhúzva. Harry kicsit előrébb csúszik, az orrunk összeér. Levegőt sem veszek, a szívem vadul ver. Átkozom magam amiatt, hogy ilyen érzéseket hoz ki belőlem. Gyorsan a másik irányba gurulok. Rosszul, mert már nincs hely, így félig lógok le az ágyról. Nem este le, Harry karja tart.
- Basszus! Te tényleg el akarod törni valamidet?! - sziszegi nekem.
Riadt arcomat látva, magához húz. A felsőteste meztelen, de azért remélem, hogy a takaró alatt van rajta ruha. Közénk húzom a takarót, hogy ne ne érjek a bőréhez. Most, hogy nincsen rajta dzseki és póló, látom a tetoválásait. Szerintem semelyiknek sincs különösebb jelentése. A hasa kockákban osztódik szét. Még a takaró alól is érzem, milyen kemény a mellkasa. Végig rabul ejti a kék szememet az övével. Közben magára húz. Ő háttal fekszik, én pedig hassal rajta. Az arcomra pír szökik, mire az ő arcára mosoly. Szélsebesen lekászálódom róla le a földre. Az ágy mellett állok, és körbenézek. Sajnos a szemem a ruhákon akad meg a földön. Az enyémekén. Rémülten nézek magamra. Harry nagy fekete pólójába vagyok bújtatva. Én pedig nem emlékszem, hogy átöltöztem volna.
- Harry Styles, te... átöltöztettél?! - kérdezem meglepetten, kikerekedett szemmel.
- Elég jó látványt nyújtottál. - nyalja meg az alsó ajkát.
- Egy segg vagy! - még mindig csak suttogni tudok.
- Én szeretem a segged. - néz pimaszul.
- Ásd el magad, mire visszajövök! - a karjaimba veszem a göncöket, és nagy léptekkel a fürdőbe megyek, ami a szobából nyílik.
Nem törődöm azzal mekkora a rendetlenség. Gyorsan átveszem a saját ruhámat, amiben újra kényelmesen érzem magam. Nem hiszem el, hogy akaratom ellenére vetkőztetett le! De legalább megnyugtat egy kicsit a tudat, hogy a fehérneműmet, és a melltartómat magamon találom. Nem bírommegállni, hogy mielőtt kimegyek ne szagoljam meg a pólót ami Harryé. Az illata őrjítő. Most legalább úgy tudom élvezni, hogy ő ne venné észre. Magamhoz ölelem a ruhadarabot, és elgondolkozom mit is csináltunk a tónál. Az arcom már vörös mikor Harry feltépi az ajtót. A pólót gyorsan úgy igazítom, mintha csak összehajtani akartam volna. A mosoly az arcán sokkalta nagyobb lesz, mikor rájön mit is csináltam. A ruháját neki nyújtom de nem hajlandó elvenni.
- Tarsd csak meg! Úgy látom tetszik. Vagy lehet nem is a göncöm kell neked, hanem inkább én? - humorizál a seggfej.
- Nem gondolod, hogy túlzottan el vagy szállva magadtól Styles?! - sziszegem dühösen.
Kimegyek a hálóba. A pólót az ágyára dobom. A táskám az éjjeli szekrényen pihen. Odasétálok, és a vállamra kapom, majd az előtérbe indulok. A cipőm az ajtó előtt hever, gyors magamra kapom. Közben hallom, hogy nagy léptek közelítenek meg, majd a személyes terembe férkőzik.
- Hová, hová báránykám? - kérdez játékosan.
- El a pásztortól. - dünnyögöm a cipőmnek.
Felkelek mikor készen vagyok. Már nyúlnék a kilincsért mikor elkapja a kezem.
- Csakhogy a jó pásztorfiú nem engedi el védtelenül a báránykáját. - suttog a fülembe.
A kezei a csípőmet, oldalamat simítják. Hangosan szívom be a levegőt. A fülemtől a nyakamhoz hajol, és kis puszikkal hint be. Próbálok ellent állni a kísértésnek, hogy lehajtom a fejem a vállára.
- Ne állj ellent nekem! Tudom, hogy élvezed. - duruzsol nekem.
Ennyire kiismerhető vagyok? De nem tudok mit tenni, a mellkasára támaszkodom. Ez segít egy kicsit, mert biztos vagyok benne, hogy összerogynék, ha nem támaszkodnék az erős testének. Örülök neki, hogy észrevette milyen állapotban vagyok. A kezei megállapodnak a csípőmön és megtart velük.
- Biztos el akarsz menni? Még a végén a farkasok megzabálnak lent az utcán. Egy ilyen aranyos állatkára vigyázni kell valakinek. Ezért van a pásztorfiú... - néz mélyen a szemembe.
- Mennem kell. E-engedj el! - dadogom össze-vissza.
A falhoz oldalaz, majd odanyom. De túl erősen. A tagjaim fájnak a szorításától. Nyöszörgök egy kicsit, de nem mozdul.
- Ez fáj! - mondom egy szuszra. - Harry...
Mikor a szemembe néz meglepődöm. A zöld már nem látható a tekintetében, az írisze fekete és mély. Megint elönt a rettegés. Ugyanazt élem át mint a parton. Nem tud magán uralkodni, és ezért én szenvedek. Mindenem sajog, legszívesebben sírnék, de attól csak gyöngébbnek tűnnék. Még sem tudom megállni, hogy ne legyen könnyes a szemem alja. Harry még mindig engem néz, majd enged a szorításán, de nem hagy menekülni. A lábaimat a dereka köré fonja, kezével megtart a combomnál. Fejét a vállamba dörgöli.
- Sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni. - mondja.
- Nem fájt. - hazudozok.
Felsóhajt, majd letesz a földre. Szemei zölden ragyognak, visszatért hozzám. Én is veszek egy mély levegőt és az ajtóhoz lépek.
- Várj! - szól utánam. - Egyezzünk meg!
Na most megfogott!
- Miről van szó? - lépek vissza.
- Mi lenne, ha most elengednélek, te pedig cserébe eljönnél velem este egy buliba? - vigyorog a gödröcskéivel együtt.
Átgondolom a lehetőségeket. Ha most nem egyezek bele, akkor itt maradok vele együtt. Úgy, hogy csak ketten vagyunk, senki sem látja mit csinál velem. Viszont ha egy buliban találkozunk, ott sok az ember, szemtanú. Nem kéne rettegnek tőle.
- Oké. - engedek neki.
- Nyolcra ott vagyok érted. - mosolyog pimaszul.
A táskámért nyúlok, ami közben leesett. Kotorászok, hogy minden meg van-e. Sajnos nincs, mert a telefonom sehol.
- Hol a mobilom? Csak nem lenyelted? - mondom játékosan.
Felnevet az édes hangján. Elkapja a táskám és elmegy vele a hálóba. Fél perc sem telik el, mikor visszanyújtja a hátizsákot.
- Szia! - köszönök és fordulnék meg, de megállít.
Maga felé fordít és közelít az arcom felé az övével. Az utolsó pillanatban elfordulok, és az arcomon csattannak az puha ajkai.
- Helló! - mosolyog.
Elfordulok, és kilépek. Alig két utcára vagyok az otthonomtól. Sokszor elmentünk már az autójával erre, suliba menet. Pont útba esik. Tíz perc múlva már a szobámban csücsülök. A ház kihalt a szüleim miatt. Lilyt is vásárolni ment. Pont van időm előkészülni az estére. Kipakolom a táskám. Egy fekete anyag kerül a kezeim közé, majd Harry illata csapja meg az orrom. A pólója. Belecsempézte a tatyómba. Elmosolyodok amíg megszagolom az anyagot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése