7. rész

Eltört mécses

xHarryx

Az ajkaink forrón érintették egymást. De ez persze nekem nem volt elég. Többet akartam tőle. Én mindig többet akarok mint amit megkapok. A csípőjéről a kezem a fedetlen combjára tévedt. Közben a csókunkat nem állítottam meg. A lábait egyre föntebb és föntebb simogattam, mire visszaértem a derekához. Onnan indultam el a mellkasa felé. Nyögött egyet ami folytatásra buzdított. Elszakadtam az ajkaitól és a nyakát csókolgattam. A fejét a vállamra hajtotta, és hangosan szívta be a levegőt. A kezeit a nyakam köré fonta majd a hajamba túrt velük. Kiélveztem a különleges helyzetet, hogy én irányítok. De ő nem hagyta ennyiben a dolgot. Vicki került a vezető szerepébe. Lábait amiket eddig a kezeim érintettek a csípőm köré fonta. Morogtam egyet, mire elmosolyodott és folytatta a tornázást. Újra az ajkához értem a sajátommal. Vadul és idegesen kóstolgattam. Szerintem ezt ő is észrevette mert elszakadt tőlem és mélyen a szemembe nézett.

- Mi az? Valaki ideges lett? - győztes mosoly játszik az arcán.

Nem válaszoltam a kérdésére, újra lecsaptam rá. Megfogtam a lábát amivel körbefont engem és a parthoz közeledtem vele. Mikor kiértünk a homokba fektettem és fölé helyezkedtem.

- Nem hagylak győzni, még sose veszítettem egy csaj ellen sem. Remélem felfogtad. - vigyorgok pimaszul.

- Hát akkor eljött az én időm... - makacskodik velem.

A lábai közé térdelek és úgy csókólom tovább. A kezei a nyakam köré van tekerve, míg az enyémek a oldalát simítják. Nyög egy kicsit, amiről még bátrabb leszek mint az előbb. Még lentebb merészkedek. Talán kicsit jobban a kelleténél, mert a lány már nem csókol tovább. Megállítja a karjaimat. Vesz egy nagy levegőt és letol magáról. Először nem engedek neki, aztán mégis behódolok... mint mindig. Szorosan mellé fekszek, de ő feláll. 

- Hová mész? - zihálok még mindig.

- Szerintem semmi közöd hozzá. - szól vissza.

Megy beljebb az ösvény felé ahonnan jöttünk.

- Az előbb még nem ezt mondtad. - kiáltok utána. 

 Nem néz hátra, a ruhájáért megy. Bentebb merészkedik a fák közé és ott kezd el öltözködni. Nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne menjek utána és lessem meg. Már állnék fel, hogy én is az erdőbe somfordáljak a keresésére, mikor elém lép. Ugyanaz a ruha van rajta mint amiben elindultam vele. A vizes pólómat a kezei közt szorongatja. A haja vizes és csapzott. 
- Mehetünk? - kérdi.
- Nem. Maradjunk még! - adom napvilágra a parancsom.
- Maradsz. - helyesbít. - Én elmegyek.
Ohó, ő elmegy? Ha rajtam múlik nélkülem biztosan nem.
- A-a, te is itt maradsz velem. Különben sem tudnál haza menni. Így meg az én örömömre szolgálhatsz a közelségeddel! - kacsintok felé.
- Elintézem magamtól is. - makacs mint az öszvér. 
Előveszi a telefonját és küld egy SMS-t valakinek. Megöl a kíváncsiság kinek szólhatott. A válasz azonnal jön vissza. Elolvassa, azután pedig nekem dobja a pólóm, majd elindul az ösvényen az autópálya felé. Felugrom és követem. Ezt ő is tudja, mert gyorsít a tempón. A kis édes azt hiszi menekül tőlem. Előttem lépked a hosszú lábaival, amit most a farmerja fed. Ha meg tudnám zabálni a tekintetemmel...
Megint csipog a telefonja. De mielőtt megnyithatná az újabb levelét kikapom a kezéből a készüléket. Azért vicces ahogy kalimpál, nem adja fel könnyen. Az üzeneteinél állok meg. Elönt a düh, és nem tudok mit tenni ellene.

" Nem jönnél el értem Mike? Rá érnél egy kis fuvarozásra? Sürgős lenne! " - üzeni a drágaságom.

" Persze, sietek. Hová menjek?" - jön a válasz.

" Minden rendben? Merre vagy? Írj vissza! - követeli újból az a seggfej.

Na, nehogy már ilyen könnyen megússza! Nem... most nem. Talán ma szerencséje volt, ezután nem tágítok a felől, hogy megölöm. Én írok neki : 

" Kösz, már nem hiányzol! Az én társaságomat élvezi. A tiédre semmi szüksége. Örülnék ha lekopnál végre. Legközelebb nem érem be egy fenyegetőzéssel. Ezt jegyezd meg! H. "

Visszaadom a lánynak a telefonját. Ahogy a kezébe csusszan a mobilja, egy őrült gyorsaságával nézi át a bejövő és kimenő postáját. Lezárja a készüléket, majd a zsebébe teszi. Felém néz, a tekintete villámokat szór.
- Semmi közöd a magánéletemhez! Miért nem te kopsz végre le rólam?!! - a hangerő kicsit több a kelleténél. 
- Azért mert az enyém vagy. Csak az enyém, és ezt ennek a pöcsnek is meg kéne végre tanulnia. Legközelebb.. ha még egyszer látom, biztos vagyok benne, hogy kinyírom. - szűröm ki a fogaim közül. 
Ideges vagyok. Az önuralmamat sehol sem találom, és ez nem segít a drágám helyzetén. Mert ha én elveztem az eszem.... És közben még hergel is. Ennek nem lesz jó vége.
- Nem vagyok egy tárgy, főleg nem a tied! Nem mozgathatsz úgy mint egy bábút! Van életem, aminek te nem vagy a része. Neked ezt kéne felfognod! Érted?!! Utállak!!! - szitkozódik.
Nem bírom tovább. Átszelem kettőnk közt a teret. Ő egyre jobban csak hátrál, de fába ütközik. Kihasználom az alkalmat. Odanyomom a növényhez a testemmel. Összesimulunk, a kezeim a feje mellett pihennek. Közel hajolok az arcához, és mélyen a szemébe nézek.
- Én nem ismerem azt a szót, hogy feladni. Te sem menekülsz meg tőlem, ahogyan senki másnak sem sikerült. Azóta az enyém vagy mióta megláttalak abban a rohadt taxiban! - a hangom suttogássá alakul, de még mindig fenyegető.
Már feleselne vissza, de én elhallgattatom a csókommal. Vadul és mohón feszülök neki. A kezeit a mellkasomra teszi, és próbál elnyomni magától. Még közelebb merészkedem. A mancsaimat a derekára teszem. Nem állok le egy pillanatra sem. Egyszerűen nem tudok. Ő még mindig küzd ellenem, semmi esélye sincs. Úgy tűnik az ő szavai közt sem lehet megtalálni a "feladni" szócskát. Tudom, hogy neki annyi. Nem tudok uralkodni a cselekedeteim felett. Most nincs is hozzá kedvem. Dühös és harcias kedvemben vagyok Mike miatt. Meglepődöm mikor nedvességet érzek lecsurogni az államon. Pár centire elhúzom a fejem és a foglyomra meredek. Patakokban folynak a könnyei, a nagy szemeimmel engem néz. Riadtság és elveszettség tükröződik az aranyos arcán. Elveszem a karom a derekáról, de azonnal utána is kapok mert összecsuklik. Sose bántam meg eddig, ha neki esek egy lánynak, de most sikerült. Annyira furcsa érzések tombolnak bennem. Hiába próbálom elfojtani magamban, mikor újra ránézek tűzre lobbanak az indulataim. Szörnyeteg lennék?
- Sajnálom... - súgom neki.
- Engedj el! - suttog rekedt hangon.
Teszem amit kér. Hátrálok előle három nagy lépést. Mintha kiszakítanák az egyik felem. Nyomorúságot érzek. Közelebb akarom érezni magamhoz, de ebben a pillanatban ez szóba sem jöhet. Remegő kézzel előveszi a telefonját, majd ír egy SMS-t. Tudom kinek, és sejtem, hogy mit. Legszívesebben összetörném a készüléket. Próbálok lenyugodni, mély levegőt veszek és egy másik fának dőlök. Vicki nem néz rám, én sem tudnék az ő helyében. Hosszú csend telepedik ránk. Most az a kínos fajta. Meg szeretném törni ezt a légkört, de egyszerűen nem tudom. Arról sincs sejtésem mennyi idő telik el így, de egyszer csak egy sötétkék autó farol elénk. Az előttem lévő lány fölpattan, míg a kocsi vezetője ki. Ahogy meglátom a srácot én is felkelek a földről. Újra elönt a méreg, de most teljes egészében. Nem tudok magamban tartani egy halk morgást. A lány riadtan néz rám, majd vissza Mike-ra. Gyorsan a kocsiba menekül és becsukja az ajtót. A vezető mit sem törődve velem beszáll mellé. Az autó amilyen gyorsan jött, úgy tűnik el megint. A fához fordulok, amihez még az előbb hozzá préseltem azt, aki most itt hagyott. Ökölbe szorítom a kezem és növénybe csapok vele.
- A kurva életbe! - szitkozódom.

xVictoriax

Mikor a házunk elé érünk gyorsan elköszönök a sofőrömtől és megköszönöm a fuvart. De ő visszahúz, megragadva a csuklóm.

- Héé! - néz lágyan a szemembe. - Ha van valami, hívj csak fel, rendben?

Halványan elmosolyodom.

- Persze! És köszönöm... Mindent. - nyomok egy puszit az arcára.

Remélem nem érti félre. Csak baráti pusza volt, nem több. Kiszállok a kocsiból és befele indulok. A szüleim a nappaliban nézik a tévét. Mikor belépek felém fordulnak.

- Merre jártál hercegnőm? - kérdi apám. - És hogy nézel ki? A hajad vizes és csapzott...

Értetlenül mered rám anyukám is. Magyarázok valamit arról, hogy a sulinak van medencéje, majd felmegyek a szobámba. Sötét van, nem látok semmit. Bevágom magam mögött az ajtót, majd lecsúszok róla. A kezembe temetem az arcom és merengek. Hogyan fajulhattak idáig a dolgok kettőnk között? Miért hagytam neki, hogy azt tegye a vízbe, majd a parton amit? Én egyszerűen nem vagyok normális! Még csak három napja vagyok Los Angelesben, mégis ilyenekbe keveredtem. Lépteket hallok, előttem mire megborzongok, de nem mozdulok. Legugol elém, az állát a kezemnek támasztja. Felnézek, bele azokba a nagy zöld szemeibe. Még a sötétben is vakítóak. 

- Sajnálom... - suttogja. 

Nagyot sóhajtok és inkább lesütöm a szemem. Nincs merszem farkasszemet nézni vele. Akkor biztosan beadnám a derekam és megbocsájtanék neki. Azt pedig nem tehetem meg. Egyszerűen képtelen lennék rá! 

- Hagyj békén Harry! Menj keress másik csitrit akit boldogíthatsz az éjszaka, de engem hagyj ki belőle! - súgom felháborodottan.

- Nekem nem kell másik, te kellesz! - a hangja vágyakozással telik meg.

- Igen, tudom. Egy estére én is elkellenék, ugye? De én nem szeretnék futókapcsolatot senkivel sem! Nem vagyok egy barbi baba akivel akkor foglalkozol mikor nincsen más. Elegem van! Három napja vagyok ebben a városban, és egy idegennel smároltam egy tóban, majd az a szobámban térdel előttem. Megőrültem! - fakadok ki.

Most sem tudom visszatartani a kitörni készülő könnyeimet. Pedig nem akartam előtte gyöngének mutatkozni. De ott a fánál köpni-nyelni nem tudtam a viselkedése miatt. Ott eltört a mécses ahogyan itt is.

- Futókaland mi? Őszinte legyek veled? - kérdezi fagyos mosollyal. - Nem tudom mit akarok tőled pontosan. Annyi teljesen biztos számomra, hogy te kellesz! Vonzódom hozzád, ahogy eddig sok nő iránt. De hozzád egy cseppet talán jobban. Talán? 

Erre nem tudok mit válaszolni. Egyedül akarok lenni. Gondolkodni az egészen. Valamit pedig muszáj lesz kinyögnöm, mert ez kezd ciki lenni.

- Én... én nem is ismerlek! - motyogom.

Nagyot sóhajt és a karjába kap. Nem szól semmit csak az ágyamra tesz és befekszik mellém. Magához húz, simogatni kezdi a hátamat. Nincs erőm ellenkezni. Nem érdekel, hogy itt van mellettem, zokogni kezdek. Nem emlékszem meddig csinálom a fesztivált, de egyszer csak elnyom az álom...