3. rész

Az új gimi

Picit korán keltem. A fali órám szerint csak hat óra van. Ezt szerencsének veszem, mert ázhatok egy kicsit reggel. Irány a forró víz! Vagy egy óráig ülök és nézek magam elé. Harryn gondolkozom. Hogy merészelt csak úgy bejönni a szobámba? És miért pont ilyen pólóba? Annyira rá simult... Még mindig rosszul vagyok ha eszembe jut a ruhája. Felkelek a kádból, és magam köré húzom a törcsimet. A tükör előtt egy vörös fejű lány áll. Elszégyellem magam, mert hát, hogyan tud rám hatni az a srác? Egész életemben egyszer sem pirultam el. Mondjuk nem is láttam még ilyen jó alkatú hímneműt. Ha a repülő nem számít, persze. Mert azok közül is van igazán szexi. Mint mondjuk az a szürkés amiben Romába repültünk. Az kifejezetten tetszett.
Kifésülöm a hajam, fogat mosok és bekapcsolom a hajvasalót. Míg melegszik sminkelni kezdek, a füstös feketét választom. A sminkem jól sikerült : 

Miután ezzel is kész vagyok, a hajvasalómért nyúlok. Rosszul. Mert közben elég rondán megégetem az alkarom. Felsikítok fájdalmamba majd jéghideg vízbe dugom. Ettől csak vörösebb és rondább lesz, de nam nagyon zavar. A hideg folyadék masszírozza, és már nem mar annyira. Keresek egy gézlapot, bevizezem és bekötöm vele a karom. Ezután felöltözök :

Mire kiérek már fél nyolc. Lesietek a lépcsőn, és elrakom a szendvicseket amit Lilyt az asztalra csomagolt. Bedobom a táskámba a telefonomat, majd kilépek a hűs levegőbe. Gyors magamra kapom a szövetkabátot amit eddig a kezembe pihentettem. Nyitom a kaput, majd eláll a szavam. A házunk előtt egy fekete terepjáró áll. A sötétített ablak miatt nem látom ki ül benne, de sajnos már sejtem. Ügyet sem vetek rá, elindulok a buszmegállóba. Csakhogy Harry kiszáll, majd nagy léptekkel követ. Nem telik sok időbe, hogy utolérjen. Megfogja a kezem. Pontosabban az alkarom amit megégettem. Hangosan felszisszenek, a szemem könnybe lábad a fájdalomtól.
- Áúú! - nyögöm ki halkan.
A pszichopata elenged és a csuklóm helyett a derekamat fogja meg. Szembe fordít magával. Ebben a ciki csak az, hogy a szemem még mindig könnyes.
- Mi a baj? - kérdezi komor arccal.
- Te vadállat! Semmi közöd hozzá. Engedj el! - rángatom a kezét, de ő vaskarmokkal tart.
- Mi van a kezeddel? - ismétli meg. - Ne akard, hogy én nézzem meg!
Szóval így állunk. A fenyegetőzésnél. Csak tessék, nem félek. Nem figyelek rá, csak a könyökénél rángatom, hogy engedje már el a csípőm. Az egyik kezét meglazítja így letudom szedni magamról. Csakhogy azzal az alkaromat fogja meg, amelyik megsérült. Újra felszisszenek fájdalmamban, sírni támad kedvem annyira fáj. De tartom magam, nem szeretném ha úgy látna, ha azt hinné gyöngébb vagyok nála. Leveszi rólam a kabátot majd felhúzza a pulcsit. A kötésemet letekeri, és ő is felszisszen mikor meglátja a sebet.
- Pattanj be! Elviszlek a sebészetre. - parancsoló a hangja.
- Biztos nem szállok be abba a kocsiba! Előbb halok meg... - sziszegem felháborodottan. - És nem megyek kórházba sem. Suliba kell mennem. - az utolsó mondatot tagolom neki, hogy megértse a csöpnyi agyával. 
Elmosolyodik, majd a térdemért kap, és a következő pillanatban a kezében vagyok. Kapálózok, és sikítozom de nem tesz le. Esze ágában sincsen. Betesz a kocsijába, majd ő is beszáll mellém.
- Mondtam, hogy én viszlek suliba. - vigyorog önelégülten. - Ami meg a kezedet illeti, borzalmasan nagy szerencsétlen vagy.
- Ez így igaz, az vagyok. De nem a kezem miatt. Inkább azért mert találkoztam veled! - fortyogok a dühtől.
- Én ezt inkább szerencsének vélném. - nevet fel.
Nem tudom mi olyan vicces abban, hogy egy idegennel megyek suliba az első napomon. A parkolóban azonnal kiszállok. Kiszállnék, ha nem ragadna meg és húzna vissza, olyan lendülettel, hogy az ölében landolok. Ettől csak még nagyobb vigyor keletkezik azon a retkes pofáján.
- Cseszd meg! - mondom neki, majd kirúgom a kocsi ajtaját.
A suli nagy és szép, nem is vártam mást. Énekórával kezdek, ez sem meglepő. Éneken csak öten vagyunk, velem együtt. Az óra előtt előveszem a telefonomat, és Beyoncét hallgatok. Nem bírom ki, hogy ne dúdoljak én is halkan hozzá. Ekkor melettem terem egy nálam kicsit magasabb srác. A haja fekete, szeme kék. Elmosolyodik, mire kiveszem a fülemből a fülhallgatót.
- Szia! Mike vagyok. És te? - mutatkozik be udvariasan.
- Victoria, de csak Vicki. - világosítom fel.
- Oké Vicki. - mosolyog rám. - Új vagy itt, igaz?
- Igen, első napom. - mondom egy mosoly kíséretében.
- Ha van kedved megmutatom a sulit. 
Ekkor az jut eszembe, hogy van remény. Nem minden fiú olyan mint Harry Styles. Van aki kedves, udvarias, szerethető. Ezt a fuvarozómról pölö nem lehet elmondani.
- Persze, mindenképp. - ígérem.
Ledobja magát a mellettem lévő székre. A tanár pont ekkor jön be. Egy huszas éveiben járó nőt látok.
- Őt Móninak hívják. Becézheted is, igazán jó fej. - mondja Mike.
- Okés. - mosolyodom el.
És elkezdődik az énekóra.