6. rész

Utazás

Már fél órája úton vagyunk. Mikor az iskola parkolójából elindultunk bíztam benne. Talán életem legnagyobb hibáját követtem el. Nem tudom merre tart velem. És ami még baklövésem volt, hogy senki sem tudja, hogy vele vagyok. Ha talán elmondtam volna valakinek, tudnák kinél keressenek, kire hívják rá a zsarukat. Úristen! Most kapok csak a józan eszemhez. Hova tettem eddig az agyamat?! Hiszen egy idegen sráccal vagyok egy kocsiban, és olyan helyre tart velem ahol én még talán nem is jártam. Az arcom elsápad a félelemtől. Kibámulok az ablakon, nehogy észrevegye, hogy meggyengültem. Nagyon figyelem merre megyünk. Próbálom megjegyezni a virágok színét, kinézetét. A fák magasságát, törzsük vastagságát. Táblákat az út mentén. De azért én sem gondolhatom komolyan, hogy gyalog visszajutok a városba. Mert már említettem, hogy fél órája úton vagyunk. Kocsival. Mikorra érnék haza gyalog? Bele sem merek gondolni. Nem az erősségem a túrázás, kempingezés. Elhagyatott dzsungelben nincs esélyem a túlélésre.

- Mi az? - kérdez Harry. 
- Miből gondolod, hogy van valami? - kérdezek vissza, cinikus hangnemben.
Visszafordulok hozzá, hogy lássam az arcán hatott-e a hazugságom. Csak pimasz mosoly játszik rajta, semmi több. Nem tudom mire vélni.
- Hát csak azért, mert megsápadtál. - vigyorog rám. - Csak nem megijedt valaki?
Hogy tud ennyire átlátni rajtam? És nekem miért nem sikerül ugyanez? Ez annyira nem fair! Mindig én húzom a rövidebbet.
- Ááá, dehogy! A borzalmas látványod sápaszt el ennyire. - mondom én is mosolyogva.
- Most így gondolod. - hangsúlyozza a " most " szócskát.
- És így is fogom! - vágom rá sietősen. 
- Ááá, dehogy! - utánoz engem. - Megrészegedsz csak egy érintésemtől is.
Nem tudom, hogyan lát ennyire át rajtam. Ennyire nyitott könyv lennék számára? Sose szeretek az a kiszámítható csajszi lenni. A rejtélyes sokkalta szexibb...
- Nem gondolod, hogy talán egy kicsit elvagy szállva magadtól? - a hangomat még mindig cinikusnak tettetem.
- De így szeretsz! - vágja rá még szélesebb mosollyal.
- Álmodozz csak... - ezzel visszafordulok az ablakhoz.
Tovább bámulok kifele, próbálom az agyamba vésni a környezetet, hogy pontosan merre tartunk. Biztonság kedvéért. Az út további részét ezzel töltöm, nem szólunk egymáshoz. A csend nem kínos, inkább nyugodtnak mondanám. Később kiderült, hogy az út felénél sem jártunk az utolsó szóváltásunknál. Nem kell nagy matekosnak lennem ( hálelujjá ), hogy kiszámoljam köbö egy órát ültem egy idegen autójában. Egy kis ösvénynél állunk meg. Nem is.. inkább csapásnak mondható. Csak a fű van megritkulva egy kicsit az út mentén. Harry kiszáll az terepjáróból, és megkerüli azt. Kinyitja nekem az ajtót, és a kezét nyújtja.
- Mr. Styles, micsoda úriember! - nevetek fel rajta.
- Hölgyem... - motyogja majd maga után húz a csapás elejéhez.
Nem valami türelmes, ami egy kicsit megrémít. Mióta csak ismerem ( ha ezt annak lehet nevezni ) sose sietett sehova. Összekulcsolja a kezünket és úgy indulunk az idegen ösvénynek ( vagyis számomra ismeretlennek ).

x Harry x

Összekulcsolom a kezünket és úgy húzom magam után. Tudom, hogy nem nagyon bízik meg bennem. Nem is kell. Ki bízna olyanba mint én? Nem nagyon zavar, majd megszokja. Az egómat már úgy is imádja. 

- Mennyit kell sétálnunk? - kérdezi cinikusan, vagyis szeretné de kihallom a hangjából a félelmet. 

- Ha szeretnéd akkor nem is kell. - már vigyorgok a gondolatomtól.

Megáll és szembenéz velem. Úgy látszik él az ajánlatnak. Belül már régen perverzen mosolygok.

- Hogyhogy? - néz még mindig rám.

- Megmutatom. - már nem csak belül derülök nagyon.

Felkapom a kezeim közé, és úgy sétálok tovább. Kis sikkantást hallat mikor hozzá érek. De ki a franc hallaná itt meg az ordibálását? Pontosan ezért hoztam ide. Hogy végre kettesben lehessünk...

- Te vadállat! - sziszegi.

- Elfelejtetted mi van az " állat " előtt. Hol marad a " perverz " ?! - mosolygok pimaszul.

- Na most végre egyetértünk valamiben! Te perverz állat...

Továbbiakban nem beszélünk. Nincs is rá szükség. Hiszen nem is azt akarom tőle, hogy cseverésszünk. Ez annál sokkal több. Vágyom rá, akarom őt. Azt, hogy csak az enyém legyen. Egyik kapcsolatomban sem vittem bele érzelmeket. Fölöslegesnek találtam, mert ha jobban megismernek úgy is otthagynak a nagy szarba. Szóval mindegy is volt. Próbálom ezt betartani Victoriánál is. Eddig azt hittem minden a rendes kerékvágásba megy. Az elején, mikor megláttam abban a taxiban csak egy éjszakára kellett. Viszont elbizonytalanít az, menyire zavar a közelében az a fazon. Hogy is hívják az osztálytársát? Ja... Mike. Azon a reggelen mikor én akartam suliba vinni, és azzal a tökfejjel lépett ki az ajtón, komolyan azt hittem nekiesek. Ha Vicki nincs ott, nem állít meg, a gyerek már biztosan halott lenne. Ennek is kellet volna történnie. Így lenne normális. Én agyonverek valakit, aki sírban végzi. Nem megvárni míg valaki megnyugtat, és elküld. Micsoda szégyen! Mit tesz velem ez a nő...

Észre sem veszem, hogy megérkeztünk. Az rabol el a gondolataimból, hogy Vicki felsikolt.

- Ez gyönyörű! - lelkendezik.

Elmosolyodom a lelkendezésén. De most én jövök : 

- Menjünk úszni! - invitálom a vízbe.

- Mi van?! - rémül meg. - Ebben a ruhában?

- Felőlem jöhetsz anélkül is. - húzom mosolyra a számat.

- Mocskos fantáziád van Styles! - vigyorog ő is.

- Azzal minden rendben baby. Így szeretsz! - pimaszul válaszolok neki.

Sokáig mered a szemembe dühösen, míg az én arcomon mosoly játszadozik.

- Én be nem megyek. Innen kintről nézlek. - adja fel.

- Szó sem lehet róla! Jösz velem. - ellenkezek. - Vedd le a pólód! - jut hirtelen eszembe a csodás ötlet.

- Ezt nem gondolhatod komolyan Harry! - még dühösebb mint eddig.

- Mielőtt lerohannál, had magyarázzam meg! Leveszed a ruhád és felveszed a pólóm. Az úgy is elég nagy neked, takar majd. - az ötlet egyszerűen zseniális!

Leveszem a pólóm, miközben Vicki kikerekedett szemekkel néz. Hiába próbálja titkolni mit érez irántam, átlátok rajta. Természetes, hogy érdeklem. Csak az meglepő, hogy erre még talán ő maga sem jött rá. Kibújok a nadrágomból, és a vízbe megyek. Lemerülök a hűs vízben. Kicsit felengedek. Ahogy a felszínre érek látom, hogy a lány eltűnt. De pár pillanat múlva már az én pólómban lépked a tó felé. Nem bírom levenni a szemem a formás lábairól amik kikandikálnak a fehér ruhám alól. Olyan jó őt az én göncömben látni, mintha csak az enyém lenne. Senki másé. 

Nem úszik felém. Inkább el előlem, így hát követem, mire gyorsít a tempón. Nem tart sokáig, hogy utolérjem. Átkarolom a derekát és magamhoz húzom. A háta a vizes felsőtestemnek simul. A füléhez hajolok és belesuttogok : 

- Megvagy! 

Nem mozdul, így hát én kezdeményezek. A kezem a csípőjéről a lábaira kúsznak majd onnan felfele, ettől felgyűrve a saját pólóm ami most rajta virít. Nyög egy kicsit. De olyan halkan, ha talán  nem lennék ilyen közel hozzá meg sem hallanám. Ez csak folytatásra buzdít. Magam felé fordítom. Mikor meglátom a vörös arcát még nagyobb vigyor keletkezik a képemen. Hátrasimítok a füle mögé egy rakoncátlan tincset. Lehunyja a szemét. Másra már nem is tudok gondolni vagy nézni csak a telt ajkaira. Egyre jobban közeledem felé, mire végre megízlelhetem.