27.rész

 Jó időzítés

xHarryx

- Esküszöm megölsz minket Styles. - dünnyögi mellettem Chris.
Gyilkos pillantást vetek rá.
- Néz előre! - kiált Louis.
Kikerülöm a fát, amire majdnem felkenődtünk.
- Nem kéne lassítani? - kérdi Louis.
- Nem, nem kéne.
Nem tudok rendesen a vezetésre koncentrálni, mikor már biztos vagyok benne, hogy Michael-ék már a házban vannak. Vele. Erősebben szorítom a kormányt, és elhagyom a 180-as sebességhatárt. Még belegondolni se merek mit csinálnak vele.
- Mennyi idő még?!
- Ha így haladunk. olyan 10 perc.
Gyorsítok.
- Akkor 5. - sóhajt fel Aadam.

xVictoriax

- Kész vagytok már? - förmed a csatlósaira a főnök.
- Egy pillanat.
A két kezem, már az ágyhoz kötve, a lábaimmal babrálnak még. Mikor kész vannak, alázatosan a vezér mögé sorakoznak. Ő pedig felém közelít.
- Tudod babám, elég kiszolgáltatottnak nézel így ki. - mér végig, közben megnyalja az alsó ajkát.
Az arcom kiporosodik a mérhetetlen undortól és haragtól. legszívesebben agyonrugdosnám a fickót. Az ágykeretbe támaszkodik, és fölém hajol. Elvigyorodik, és én észreveszem a sárgás fogait.
- Sokat változtál.
Elakad a lélegzetem.
- Ne. - suttogom.
- De-de kislány, a bácsi visszatért.
Felkiáltok, és vergődni kezdek alatta.
- Tűnjön el! - ordítom.
- Vicki? - kiált rémülten Mike, majd a szekrény ajtaját kezdi el ököllel verni.
- Van csodafiúd? Oh, hogy mit fog ehhez Styles szólni. - kacsint rám. - Hozzátok ki a srácot!
- Ne, hagyja békén!
Röhög, és inti az egyik csatlósát. Könyékkel betöri a gardróbom, és két kézzel benyúl a barátomért.
- Hagyjanak minket békén! - sírok fel.
Senki sem figyel rám. A szüzességem elrablója már a melleimet bámulja. Kicsit elcsúszott a dekoltázs, és néhol kikandikál a melltartóm. Rémülten sikítozok alatta. Visszajutottam oda, ahonnan elmenekültem már egyszer.
- Elszórakozhatunk, aztán majd elmondod amit tudni akarok. - dönti el.
- Ne!
- Ne bántsa! - hallatszik Mike kiáltozása a folyosóról. - Hagyja békén!
Széttépi a pólómat, ami darabokban hullik a földre. Fekete anyag, a fehér szőnyegemen. Sötétség és fény. Harry és én.
- Harry meg fog ölni. - suttogom.
Hirtelen felnéz.
- Meg fog büntetni ezért. - bólogatok.
- Sose talál meg. - kuncog.
- Biztos vagy te ebben? - hallok egy rekedtes hangot a sötét sarokból. - Mert én nem.
Ott áll. A haja kócos, a szeme sötéten villog, és ugrásra kész.
- Szállj le róla! - utasítja nyugodtan.
- Gyerünk srácok, öljétek meg! - legyint az ajtó felé, majd hozzám fordul, és a melltartóm birizgálja.
- Hagyj békén! - sikítok.
És egyszer csak lekerül rólam. Lövöldözés. Nyögések. Kiáltások. Fekszek az ágyban, és bőgök. A kezem fáj a rám nehezedett súlytól. Szerencsére a lábam nem, mert a gipsz elég kemény volt.
Csend lesz. Minden elhalkul körülöttem. Fekszek a sötétben, és várok. Várom, hogy Harry értem jöjjön. Semmi se történik. Lassan kezdek megijedni, hogy talán meghalt, hogy egy golyó eltalálta. Mike sincs sehol. Egyedül vagyok? Meghaltak, itt hagytak? Újabb könny szántja végig az arcom.
- Harry... - suttogom.
Csak a fejem rázom. Nem, nem lehet.
Újra felém kerekednek. De most sokkal gyöngédebben mint az előbb. Szinte már nem is érzem. Egyedül az illat, amit beszívok, a lehelete az orcámon emlékeztet arra, hogy igenis itt van. Szipogok párat, miközben a zöld szemekbe nézek.
- Na, meghaltál? - kérdi halkan.
- Nem.
- Mondtam. - simít végig a nyakamtól a kulcscsontomig. - Sose hagynám, hogy megöljenek.
Az ajka az enyémre simul, és szenvedélyesen forr össze. A kezem a haját szántja izgatottan, és csókolok vissza erősen. Az egyik keze a csípőmet simogatja, a másik a fejem felett, arra támaszkodik. Elmélyíti a csókot, és minden zeget, zugot már ismerten járja át újra és újra. Én pedig alatta nyögdécselek halkan, ő pedig rajtam kuncog. A két kezem elveszi a hajától, és a fejem fölé húzza, és ott tartja. Nem is lenne baj ebből, de a sérült kezem is az ő keze alatt pihen. Felszisszenek. Abbahagyja, és riadtan néz rám.
- Mi az?
Nyöszörgök egy sort.
- Victoria! - kiált. - Mi van?
- A kezem... - dünnyögöm.
Elenged. Felülök, ő pedig leszáll az ágyról. Kidüllednek a szemei, mikor meglátja a gipszem, és a kezemen a gézt, amit most átitat a vér.
- Louis! - ordít ki.
Felkocok, és belép a szobámban.
- Mi a baj?
Felém bök a fejével, mire ő is idenéz. Élesen szívja be a levegőt.
- Mi történt? - jön oda hozzám.
Mielőtt megszólalhatnék, Harry nyugodtan megszólal.
- Állj!
Louis megáll félúton, és kérdőn néz felé. Harry leveszi a fekete dzsekijét, és rám adja. Louis felnevet mögötte.
- Tudod, hogy nem próbálkoztam volna.
- Nem bízok meg senkiben sem, ha róla van szó. - morogja.
Bólint, majd megint felém indul.
- Mesélj! - ül le mellém.
Harry az ablakon néz kifele.
- Elütöttek.
- Micsoda?! - fordul hirtelen hátra.
Nyelek egyet, és Harryre nézek.
- Véletlen volt.
- Értem. - válaszol helyette Louis. - Pillanat, és kicserélem ezt a kötést.
Harry arca kemény, Louis-é pedig nyugodt. Mekkora különbség van kettejük között. Nem is értem, hogyan bírják ki egymás társaságát? Örök rejtély marad számomra.
Mikor Louis elintézi a sérülésem Harry a karjába kap, és kisasszézik a házból. Orrom a pójába fúrom, és beszívom a férfias illatát. Megfeszülnek körülöttem az izmai. Egyik kezem végigfuttatom a bicepszén, mire halkan felnyög.
- Hagyd abba, mielőtt a kocsiban baszlak meg. - dünnyögi rekedtes hangján.
Felsóhajtok a gondolatra. Ahogy a teste az enyémhez simulna, és a lehető legközelebb lenne hozzám. Lehet, hogy ez a kis különválás sokat változtatott az érzéseimen. Kívánom. Akarom. Kell nekem. Annyira szorítom magamhoz amennyire csak megy.
Mikor az autóhoz érünk, leengedi a karját, hogy leszállhassak. Hirtelen kapok utána.
- Ne.. - könyörgök.
Megremeg, majd velem ül be hátra. Elterülök a hátsóülésen, a fejem az ölébe hajtom. Elindul a kocsi. Hiányérzetem támad, mintha ottfelejtettem volna valamit. Elhesegetem a gondolatokat. De egy idő múlva visszakúsznak az elmémbe és ideges leszek. Aztán beugrik.
- Mike! - sikítom, és a kocsi lefékez.