20. rész

Collecting your jar of hearts

xVictoriax

Elkezdtem magamra folyatni a forró vizet, és érezem, hogy a görcsös izmaim engednek. A dühöm ami átvette az irányítást a cselekedeteim fölött, most csillapodni kezd. Nem gondolkozok, a fejem kiürül, és csak a forró gőz az, ami érdekel. Ahogy száll körülöttem fehér füstként, majd hirtelen eltűnik, felszívódik. Aztán újjáéled, és kezdi előröl. Behunyom a szemem és élvezem a magányt. Minden embernek van egy olyan helye/cselekedete ahol kikapcsolódik egy fárasztó nap után. Például alvás előtt, bebugyolálva a paplanba. Vagy zene közben, esetleg sportnál. Hát nálam ez a fürdés. Ahogy a meleg víz végigfolyik a testemen nedves csíkot hagyva maga után. A cseresznyeillat a levegőben a tusfürdőm miatt. Az egyedüllét.
Egy sóhaj közben megmosakodok. A hajam elég megviselt már, így azt is kisikálom. Sajnos balzsamot nem találtam, pedig mindig szoktam használni. Fancsali képpel szállok ki a kádból, és magamra tekerem a törölközőmet. Felöltözés előtt megmosom a fogam, és fésülködni kezdek. Közben dudorászok egy kicsit, hiszen annyira hiányzik már az éneklés!
Kicsapódik a fürdő ajtaja, én pedig ugrok egyet ijedtemben. Ennyit a relaxációról. A hang irányába kapom a fejem. Hát nem rá számítottam. Azt hittem Harry dühös tekintetével találom majd szembe magam, de óriásit tévedtem. Még jobban körém tekerem a törölközőt, úgy, hogy már nem érzem a vérkeringésem. De nem zavar, csak reménykedek, hogy nem fog lecsúszni rólam.
- Louis, kifelé! - suttogom rémülten.
Az arca kissé vöröses, és a fejét nem képes a testemre irányítani. Ehelyett a falat bámulja mellettem, és tágra nyitja a szemeit. Még ő retteg? Hisz' én vagyok pucéran egy törölköző alatt!
- Bocsáss meg, már itt sem vagyok! - mentegetőzik, és kimegy.
Nagyot sóhajtva verem a fejem a tükörbe. Ennél rosszabb már nem is lehetne! Elraboltak, vagyis nem, mert én jöttem. Akkor előröl... Becsaptak, bezárva tartanak, molesztálnak. És az esélyeim száma? Hát egyenlőek a nullával.
Azért furcsállom, hogy nem bámult meg. Harry biztosan ezt tette volna. És hát Louis nem olyan mint Styles? Neki dolgozik, valamiben hasonlítaniuk kell!
Legközelebb felöltözve lépek be a hálóba. Rajtam Harry bő pólója, és az alsóneműm van. El kéne már mennem vásárolni. Nincs egy rongyom se, és én ezt nem szoktam meg. Mindig mindenem megvolt, és most még önbecsülésem sincsen! Hát gratulálhatsz magadnak Styles!
Louis idegesen dobolt a lábával, és a tarkóját vakargatta. Azt hallottam, hogy a srácok akkor csinálják ezt amikor feszültek. Louis az lenne?
- Mi a baj? - kérdezem kedvesen.
Ő csak szomorúan a szemembe néz. Megbánást és egy kis félelmet is felfedezek a rikító kék szemeiben.
- Te még nem is sejted, hogy megírtam magamnak a halálos ítéletem!
- Mi? Louis, nem lehetne elmagyarázni mi bajod van?! - próbálok meleg hangot megütni, de nem nagyon tudom magam visszafogni. - Harry-vel van valami?
Még a gondolattól is borsódzik a hátam. Hogy valahol, egy sötét sikátorban fekszik a halállal küszködve. Ahogy a vére alakot formáz a teste körül, és a ruháját is beáztatja. A mindig csillogó zöld szemei most fakultak, és a messzeségbe merednek.
Olyan élesen rajzolódik ki előttem a rémkép, hogy akaratom ellenére is könnyes lesz a szemem.
- Louis! - fakadok ki.
- Nem, Harry-nek semmi baja. Ellentétben velem. - motyog az orra alatt.
Kicsit megnyugszom, és próbálom kitörölni a képet, ami az emlékezetembe vésődött. Nem halt meg. Nem sérült meg. Semmi baja. Sőt, bármelyik perben beléphet ezen az ajtón. Ajkaimat egy sóhaj hagyja el, de olyan halk, hogy Louis szerintem meg sem hallotta. Ő még mindig magával lelkizik a sarokban. Az arcát nem látom, mert a tenyerébe temette.
- Mi a baj? - kérdezem meg ugyanazt, már vagy negyedszerre.
- Harry ki fog nyírni. - nyögi.
- Miért? - rémülök meg.
Most már nem is Halott Harryt látom, hanem Gyilkos Harryt, ahogy a barátja fölé magasodik pisztollyal a kezében. És meghúzza a ravaszt. Megrezzenek, ugyanis a fegyver hangját színtisztán hallottam. A múltkorit tényleg soha sem felejtem el.
- Mert láttalak egy szál törölközőben. - néz rám úgy, mint egy idiótára, akinek mindent a szájába kell rágni.
Még mindig értetlenül meredek a szemeibe.
- Igen, kicsit frusztrált helyzet volt, de mi köze ehhez Harry-hez?
- Mi van veled te nő? - teszi fel a költői kérdést. - Hát nem is érted mi folyik itt? Harry-hez tartozol, az övé vagy. És ha bárki hozzád ér úgy, vagy csak lát olyan helyzetben, Harry kiadja a parancsot.
Két dolog ragadta el a figyelmem. Az első a tulajdonná nyilvánítás. Mintha egy tárgy lennék, akit ide-oda dobálhatnak. Dühös leszek azért mert becsapott, veszélybe kevert, és még a tulajdonának mer képzelni. De a kíváncsiság felülkerekedik rajtam, és elillan a dühöm.
- Milyen parancs? - faggatózok.
- Megölik. Rosszabbik esetben megkínozzák.
- Nem értem. Miért az a rosszabbik eset, ha megkínoznak. Nem a halálra gondoltál?
- Victoria, szerinted? Megölnek. Simán fejbe lőnek egy pisztollyal. Gyors halál, nincs fájdalom. És most képzeld el, ahogy Harry halálra ver az egyik raktárban.
Olyan hétköznapian beszélnek erről, hogy mindig feláll a szőr a hátamon. Hidegvérű gyilkosok. Akik ártatlan embereket ölnek meg, lányokat erőszakolnak, és fogva tartanak. Könnyes lesz a szemem, de nem a haragtól, hanem az emléktől. Mióta Harry-vel vagyok nem álmodtam a történtekről, sőt eszembe sem jutott. Mostanáig.
Feltápászkodok a parkettáról, és kifelé indulok. Nem szeretnék előtte sírni, kimutatni a gyengeségem. Lassan fogom meg a kilincset, és markolom erősen. A hideg fém találkozik a még melegtől izzó tenyeremmel. Mély levegő után kilépek a szobából.
- Victoria! - kiált még rám.
Kelletlenül fordulok vissza. A sírhatnékommal harcolok, miközben Louist bámulom.
- Nem mondok neki semmit. - biztosítom.
- Köszönöm. - suttogja, miközben rácsukom az ajtót.
Akaratlanul is végigfolynak a sós cseppek az arcomon. Mezítláb osonok le a lépcsőn, és megyek be az első helységbe amit találok. Lecsúszok a falon, és zokogni kezdek. Nem fogom vissza magam, hangos vagyok, és csak remélni tudom, hogy Louis nem hallja föntről.
Eszembe jut min is gondolkoztam fürdés közben. Régen nem énekeltem már semmit, pedig mennyire imádom! Talán amiatt, hogy nem járok zeneiskolába. Istenem, mit gondolhatnak a tanárok! És Mike...

Letörlöm a könnyeket, és halkan dúdolni kezdek. Közben Harry-re gondolok. Kettőnkre, hogy mi mennyire nem illünk össze. Hogy milyen hülye voltam, hogy azt hittem, talán egyszer megváltozik. Miattam. De nem. Ő mindig is az a bandavezér lesz, aki embereknek árt, és szíveket tör össze. Beleértve az enyémet is. Miért nem vagyok Németországban? A tökéletes életemmel? A nagy kertel a ház előtt, medencével és koktéllal? Úgy, hogy oda megyek ahová csak akarok az országon belül?
Hangosabban éneklek, és már nem érdekel mit hall, és hisz a fent ücsörgő fiú. A saját kis, tönkrement életemmel foglalkozok. Egy buborékban érzem magam az éneklésnél, ahol senki sem bánthat. Ahova senki sem léphet be rajtam kívül.
- And who do you think you are? Running 'round leaving scars. Collecting your jar of hearts, and love apart. /Mit gondolsz magadról? Ki vagy te? Akármerre mész emberek sérülnek meg. Összegyűjtöd a törött szívüket és darabokra téped a szerelmes reményüket./
Behunyom a szemem, és az utolsó akkordokat suttogva folytatom. A fejem a térdeim közé hajtom, és nézem, ahogy a könnyeim lecsöpögnek a padlóra. Halkan szipogok, és újra eléneklem azokat a mondatokat, amik igazak Harry-re. (And who do you think you are? Running 'round leaving scars. Collecting your jar of hearts, and love apart. /fordítás föntebb!/)

xHarryx

A vendégszoba ajtaja előtt állok, és az ajtónak támasztom a fejem. Hallgatom, ahogy a lágy hangja körbetáncolja a házat. Azt is észreveszem, hogy néhol szabálytalanul veszi a levegőt és szipog. Sírna? Akaratom ellenére feszülök meg, és nyúlok a kilincsért. De pár mondat megállít. (Mit gondolsz magadról? Ki vagy te? Akármerre mész emberek sérülnek meg. Összegyűjtöd a törött szívüket és darabokra téped a szerelmes reményüket.)

Szóval ilyen vagyok. Ezt eddig is tudtam, nem volt titok, hogy hány embert bántottam már, de valamiért fáj, hogy ezt ő is így gondolja. Leülök az ajtó elé, és hallgatom ahogy ismét elkezdi a számot.

Mikor hangosan zokog fel, nem tudok mit kezdeni az ösztöneimmel, feltépem az ajtót. Meggyötörten nézem, ahogy a sarokba húzódva remeg. Nagy, lassú lépteimmel közelítem meg. Nem gondolkozok azon, hogyan is nyugtassam meg. Csak az ölembe húzom, és a falnak döntöm a hátam, miközben az övét simogatom. Erősen csimpaszkodik a nyakamba, mintha bármelyik pillanatba felállnék és eltolnám magamtól. A fejét a vállamba fúrja, és próbál egyenletesen lélegezni. A nyakát kezdem csókolgatni, a megnyugvásáért könyörögve. Valamennyire én győzök, mert nem sír tovább, de a szíve őrült vágtába kezd. Önelégülten elmosolyodom a tudatól, hogy én vagyok rá ilyen hatással.

- Harry... - nyöszörgi, mikor a kulcscsontjához érek.

- Mmm...

- Louis még itt van.

- Rég elment, Kicsim. - kuncogok a nyakába, mire libabőrös lesz.

Percekig csak egymásba burkolózva ülünk. Istenem, mennyire hiányzott már ez! És örülök, hogy ő is hiányolt engem.

Nem szeretek magamnak hazudozni, így kénytelen-kelletlen bevallom, hogy megpuhított. A nagy Harry Styles-t gyengévé tette egy lány. Tiszta égés.

De több nem is lehet köztünk. Még éjszakai kalandok sem, hiszen szűz, és ha én veszem el ezt tőle, az enyém marad. Csak erre vágyok, hogy feltétel nélkül magaménak tudhassam. Megtenném, mert tudom, hogy nem ellenkezne, de csak még nagyobb veszélybe kerülne mellettem. Már őt keresik, mert azt hiszik a gyenge pontommá vált. És tényleg az lenne?

- Kicsim, komolyan gondoltad azt, amit énekeltél? - nézek mélyen a szemeibe.

Helló everybody!

Bocsánat, ha a fordításba hibát találtok. Próbáltam szó szerint, hogy megértsétek. Remélem sikerült! Victoriának olyan az énekhangja, mint a videóba (Christina Perri).

Nem tudom ismételni, hogy aki olvassa a blogot, az csatlakozzon a csoportba!

És aki már tag, az iratkozzon is fel! :P

A folytatás 4 hozzászólás és ÖSSZESEN 6 pipa után érkezik! ;)